Nagy András monodrámáját Szegvári Menyhért rendezésében mutatja be a Gárdonyi Géza Színház március 27-én, a Színházi Világnapon. A tehetséges szobrásznőt Nádasy Erika játssza. Ezzel nyílik a IV. Nemzetközi Monodráma Fesztivál idei programsorozata.
A téboly és a zsenialitás között egészen szűk a határ – mondják; s ennek talán senki sem lehet pontosabb és megrendítőbb példája, mint Camille Claudel. A nagyszerű szobrász, a merész szellem, és a gyönyörű nő azonban nem „saját jogon” vált részévé az egyetemes művészettörténetnek – noha minden esélye meglett volna rá -, hanem szenvedélye révén, mely August Rodinhez, a XIX. századi francia szobrászat megújítójához, káprázatos mesteréhez fűzte.

Camille Claudel nagyszerű szobrász volt, merész szellem és a gyönyörű nő. August Rodin modellje, múzsája, munkatársa. Az ő testét formálta meg örökkévalóan számos világhírű szobrában a mester – és az ő keze nyoma is ott van Rodin művein. Sőt: ennél talán több is, jóval több. El lehet-e viselni ezt a „többet”? A monodráma abban a pillanatban indul, amikor a tehetséges és kétségbeesett művész megsemmisíti szobrait. A paranoia alakját öltő csalódása nyomán bizonyos lesz benne, hogy semmi nem szolgált soha mást, mint az ő tönkretételét. Azt mégsem sejtheti meg, ami rá vár: több mint három évtizedet egy tébolydában, ahova fivére – a híres író: Paul Claudel – szállíttatja el. Noha ártatlan. Noha józan. Noha zseni. S akkor az ő tébolya még csak nem is mérhető ahhoz, miként a világ tébolyodott meg?
Talán, igen. Talán, nem. (Nagy András)