Bessenyei Zsófia emlékére
I.   Moravek Krisztina írása

Moravek Krisztina és Bessenyei Zsófia (Tennessee Williams: A vágy villamosa)
   Annyi idős volt, mint én most, mikor a győri színházhoz kerültem  huszonkét évesen. Öntudatosan, könyörtelenül léptem be első színházamba,  legalábbis most így emlékszem rá. Azt hittem, én vagyok a mindent  elsöprő erdélyi fantasztikum. Szemérmetlenül szemtelen, pikírt  magabiztossággal szerettem volna magamévá tenni az egész világot. Én  voltam a fiatal, a mindent tudok, a gátlástalan.
   Csókolommal köszöntem az idősebb színésznőknek, ezzel is éreztetve fiatal korom fölényét.
   Mai napig is szégyellem Zsófi, és ha így a két világ között átlépve,  szeretnék bocsánatot kérni Tőled minden nagyképű, bántó tettemért.
   Mert tőled tanultam meg nagyon sok mindent.  Leginkább azt, hogy ha a  klubban eszméletlenségig mámorosak vagyunk, az ember lányának akkor is  Úrinőnek kell maradnia, és a humort mindig célzottan, de „comme il faut”  - ahogy mondani szoktad - közöljük. Megtanultam tőled, hogy mit jelent  igazi kollégának lenni, „pajtásnak” - ezt is te mondtad, hogyan osszuk  meg utolsó forintjainkat hó végén, pénz híján miként varázsoljunk  Bagarol-ból szempillafestéket, hogyan segítsük egymást megbukott  szerelmeink elvesztése után, és miként lehet csirke farhátból nagyszerűt  enni.
   Nagyszerű kolléga voltál, nagyon szerettelek és szeretlek most is.  Sokszor eszembe jutsz, emlékezem, hogy mekkorákat nevettünk. Köszönöm,  hogy hozzám mindig őszinte voltál, nyested a vadhajtásaimat, és  rettenetes természetem ellenére megmaradhattam melletted.
   És ezt csak neked… Végül rájöttél, hogy mit keresett a sült hal a  zsebedben éjszaka fél tizenkettőkor? Ezen hogy sírtunk, vinnyogva,  nevetve sírtunk.
   Erre emlékszem, és így maradtál meg nekem. Comme il faut, minden  körülmények között Úrinőnek, nevető, csodálatos világnak, ami nekem még  jelen, gyermekemnek pedig tanítandó jövő. Meséltem neki rólad, tudja ki  vagy, és így megy ez szépen tovább. Édesanyád kék sálát őrzöm, kis bizsu  fülbevalódat hordom.
   Egyszer megkereslek, és ígérem, jót fogunk nevetni.
Menkó Terézia hozzászólása:
"Szép, kedves írás. Ami egy barátságról szól. Moravek Krisztina viszont  valóban egy "erdélyi fantasztikum"! Tehetséges színésznő a maga  szertelenségével. Legalább is én annak idején fiatalon (ezt az ő korára  értem) ílyennek ismertem meg. Sajnáltam amikor a mellett döntött, hogy  az útja másfelé viszi. Nem a miatt, hogy mert dönteni, hogy elmegy a  világ másik felére, hanem a miatt, hogy nem marad a Társulatban."

      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
    




