2014. január 20.
A padlásról
Az alábbiakban egy körinterjút olvashatnak, melyben színészeink vallanak szerepükről s a darabhoz fűződő viszonyukról.
1. Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba először a darabbal?
OZSGYÁNI MIHÁLY (Rádiós)
Először én is -mint sokan- gyerekkoromban találkoztam a Padlással. Rongyosra hallgattam a kazettámat. Többször láttam a Vígszínház előadását, amit csodáltam. Színészként néhány évvel ezelőtt Kaposvárott talált meg Rádiós szerepe. Most pedig itt Egerben...
BÁNFI KATA (Süni)
Felnőtt fejjel láttam először a Padlást, konkrétan a Vígszínház 20 éves jubileumi előadását.
DÉR GABRIELLA (Mamóka)
Egerben láttam először, 1991-ben.
REITER ZOLTÁN (Barrabás, B.)
Ez egy nagyon érdekes történet. Vissza kell menni 1992 tájékára, akkor kerültem a komáromi Jókai Színházhoz. A kassai diákszínjátszó csoporttal megnyertünk egy versenyt, s Beke Sándor látta az előadást. Azt mondta: no, maga le fog szerződni hozzám. Megérkeztem pénteken délután, másnap délelőtt pedig már, mint beugró, Robinsonként játszottam a színpadon. A beugrásból végül szerepátvétel lett, s több mint száz alkalommal keltettem életre ezt a figurát. Jó iskola volt ez nekem.
Úgy látszik, kb. tíz évenként valamelyik szerep megtalál a Padlásból… Törpe még nem voltam…., de még lehetek. (mosolyog)
KÁLI GERGELY (Herceg)
Még gyerekkoromban láttam Egerben, de akkor még eszembe sem jutott, hogy valaha alkalmam nyílik játszani ebben a darabban.
NAGY BARBARA (Kölyök)
12 évesen előadtuk a Szilvásgombóc c. dalt farsangra, majd anyák napján az Örökre szépeket. Később, a színistúdiós éveim alatt ronggyá hallgattam a CD-t, s több dalt énekeltünk is fellépéseken a Padlásból.
RADVÁNSZKI SZABOLCS (Lámpás)
18 éves voltam, amikor először felvételiztem a színművészetire, és mivel a nyíregyházi könyvtárban csak két musicalből volt kotta és hanganyag, azokkal ismerkedtem. Akkor hallottam először a Padlás dalait. Közelebbi kapcsolatba 2010 - ben kerültem vele, amikor a Pannon Várszínházba szerződtem. Én lettem volna a váltója a Révészt játszó kollégának, ezért meg kellett tanulnom a dalokat és a koreográfiát - játszani viszont soha nem játszottam a szerepet.
SZÍVÓS GYŐZŐ (Meglökő)
Az 1991-es előadás felújításánál, 2008-ban kerültem az előadásba, akkor Rácz Janival, Hüse Csabival és Lisztóczki Péterrel együtt. Mi négyen álltunk be a régi csapat mellé. Az egy rövidebb próbafolyamat volt, hiszen egy már meglévő előadásba kellett belehelyezkednünk. De persze ismertem már előtte is, láttam Egerben is, Budapesten is.
BALOGH ANDRÁS (Témüller)
Rádiósként, mikor 1991-ben bemutattuk A padlást. Presserék azt mondták, hogy a vidéki színházak között az egri előadás magasan a legjobb… Több mint 100 előadást játszottunk azzal az első, eredeti szereposztással.
FEHÉR ISTVÁN (Detektív)
A nyolcvanas években a Szilvásgombóc című dalt mindenki kívülről fújta.
ENDRÉDY GÁBOR (Üteg)
1995-ben láttam először. Anyukám vitt el a színházba, szülinapi ajándék gyanánt. Ha jól emlékszem, a Vígszínházba mentünk, de már elég régen volt és kicsi voltam akkor. Azokban az időkben anyukám mindig színházjeggyel lepett meg születés- vagy névnapomra, elsősorban azért, hogy ne a tv-nézésre szokjak rá. Az eredmény az lett, hogy tv-t ma sem igen nézek, viszont színész lettem, annyira megtetszett ez a világ. Ajánlom egyébként minden szülőnek ezt a módszert, csak aztán vállalják a következményeket, ha a gyerekük színésznek áll...!
EMŐDI ATTILA (Robinson)
Tavaly, mikor Topy (Topolánszky Tamás tánctagozat vezető - a szerk.) szólt nekem, hogy engem választottak, akkor kerültem először kapcsolatba a Padlással. Azt hittem, minden táncos szerepel
az előadásban, s kapok egy nagyobb feladatot. Mikor megtudtam, hogy egyedül vagyok benne, mint táncos, akkor alig akartam elhinni. Meg is néztem gyorsan az eredeti Vígszínházas felvételt és azóta kerestem mindent, ami Padlás. (mosolyog)
2. Hogyan jellemeznéd a Padlást egyetlen szóban?
OZSGYÁNI MIHÁLY (Rádiós)
Tisztaság.
BÁNFI KATA (Süni)
Tetőtéri! (mosolyog) Na jó, nem. Inkább: szellemes!
DÉR GABRIELLA (Mamóka)
Nehéz egyetlen szóban... a szeretet biztosan benne van.
REITER ZOLTÁN (Barrabás B./Révész)
Remek.
KÁLI GERGELY (Herceg)
Útkeresés.
NAGY BARBARA (Kölyök)
Varázslat.
RADVÁNSZKI SZABOLCS (Lámpás)
Mondanám hogy egy szellemes darab, de ezt a poént úgy hallottam már más lelőtte. (mosolyog) Aranyos, kedves, szórakoztató.
SZÍVÓS GYŐZŐ (Meglökő)
Remény.
BALOGH ANDRÁS (Témüller)
Szeretet és lélek.
FEHÉR ISTVÁN (Detektív)
Varázslat.
ENDRÉDY GÁBOR (Üteg)
Inkább ötben: "Jaj, jaj, jaj, de jó!"
EMŐDI ATTILA (Robinson)
Csoda, a valóra vált álom, a remény! ... mondjuk ez négy szó. (mosolyog)
3. Mesélj kicsit a szerepedről és a vele való kapcsolatodról!
OZSGYÁNI MIHÁLY (Rádiós)
Rádi az én olvasatomban egy kicsit elvont tudós, akit inkább az agya irányít, mintsem az érzelmei. Kicsit a "fától az erdőt" effektus. Annyira messzire néz, hogy nem látja a csodát a közvetlen közelében. Csak a történet végére veszi észre...
BÁNFI KATA (Süni)
Süni hiper-szuper érzékeny, de annál inkább bátor lány, akinek a zene az első számú kifejezőeszköze. Nagyon megszerettem.
DÉR GABRIELLA (Mamóka)
Nem az én korosztályom, de belülről élem. Magamban kerestem meg.
REITER ZOLTÁN (Barrabás, B.)
Érdekes feladat, mert két személyiséget kell színpadra vinni. Meg kell oldani, hogy a két figura között éles váltás legyen. Barrabás egy rendkívül veszélyes, kicsit meghasadt, intézetből szökött, bombaszakértő. Mikor őt lelövik, akkor elkezdődik egy másik sík a Révésszel. Ő a fő szellem, aki tudja az utat Haza.
KÁLI GERGELY (Herceg)
A herceg nekem egy álmodozó, elvarázsolt művészlélek. Néha kicsit én is így érzem magam.
NAGY BARBARA (Kölyök)
Az én Kölyköm szeretetreméltó, vagány, kissé hiperaktív, elvarázsolt, nagyon optimista és bizakodó, de mindenek felett- őszinte. Számomra az őszinteség az egyik legfontosabb jellemvonás, én is erre törekszem, bár felnőttként ez sokkal nehezebb, mint gyermekként.
RADVÁNSZKI SZABOLCS (Lámpás)
Ziccer szerep, keveset beszél, de akkor megmondja. Édesanyám nagynénje volt hasonló karakter, sok mindent átvettem tőle a figurához. Folyton zsörtölődik, beszólogat, de szerethető.
SZÍVÓS GYŐZŐ (Meglökő)
Hűha! A néma hóhér beszélhet ilyenkor? (nevet) Amikor én belekerültem ebbe az előadásba, Meglökő figurája az én karakterem következményeként megváltozott. Az előttem való szereplők mindig kicsit magasítva voltak, kicsit mindig ki voltak tömve, talán kicsit még meseszerűbbek voltak, mint amit én képviselek a színpadon. Most naturálisabb a figura, kicsit saját magam vagyok. Annak idején, amikor beálltam, volt egy adott keret, ezek között kellett dolgozni, de már akkor, 2008-ban is kerültek a szerepembe olyan momentumok, amiket én gondoltam róla. Akkor kevesebb lehetőség volt arra, hogy úgy formáljam meg, ahogy én az szeretném. Most kicsit szabadabb, most jobban afelé hajlik, amit én gondolok erről az emberről, erről a hóhérról.
BALOGH ANDRÁS (Témüller)
Rádi egy szeretetreméltó figura, akinek az élete a tudomány. Nem veszi észre a drágakövet, Sünit maga mellett. Aztán a darab folyamán ráébred, hogy ez a drágakő az övé. A darab egyik legszebb mondata a ,,Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim.” Én is itt vagyok már 25 éve ebben a színházban…
Ha van jó szerep, akkor a Témülleré az. Egy házmester-figura, ismerek ilyen házmestereket... Balázstól sok mindent átvettem, de én is benne vagyok.
FEHÉR ISTVÁN (Detektív)
Pálfi Zolival imádtam ezt a szerepet. Kicsit nagyképű, de esendő EMBER.
ENDRÉDY GÁBOR (Üteg)
Alapvetően jó ember, csak kicsit együgyű. Ugye a darabban csak az látja a szellemeket, akinek a szíve olyan tiszta, mint egy gyermeké. Ő egy abszolút nagyra nőtt gyermek, csak épp azért nem látja őket, mert teljesen leköti a bizonyítási vágy és egy kicsit a butasága is. Az élet alapvető szépségeit és gyönyörűségeit sokszor én sem látom, ha engedem, hogy lekössenek a saját butaságaim és konok gondolataim. Ebben egyezünk Üteggel. Igyekszem tehát ezen keresztül megformálni, a negatív példájával tanítani és közös esetlenségünkkel szórakoztatni is egyben.
EMŐDI ATTILA (Robinson)
Robinsont alapvetően egy nagyon kedves és jót akaró kis házi-robotnak képzeltem el, akibe Rádi, a megalkotója egy "Boldogság-chip"-et ültetett! Kezdetben robotosabb Robinsont próbáltam formálni, míg később már több emberi tulajdonsággal akartam felruházni őt! Nagyon kíváncsi, érdeklődő, tudásra szomjas kis robot, aki rengeteget tanul a környezetében látottakból, megtalálja önmagát és már képes önállóan gondolkodni és döntést hozni, nem csak akkor, amikor utasítják rá. Ebben érzek bizonyos párhuzamot köztem és Robinson között. Nagyon érdekes volt megformálni őt, nagyon sokat tanultam belőle! Ezúton is köszönöm neki! (mosolyog)
4. Mit üzen a darab számodra?
OZSGYÁNI MIHÁLY (Rádiós)
Egyfelől azt, hogy a hétköznapi csodák igenis léteznek. Egy kicsit azt is, hogy nem szabad igazán felnőni, megéri kicsit gyermeknek maradni.
Továbbá: "A támadót a várból kidobják, s a jók nyerik a döntő nagy csatát."
BÁNFI KATA (Süni)
Nem vagyok egyedül, akkor sem, amikor nagyon úgy tűnik.
DÉR GABRIELLA (Mamóka)
Ez is nagyon nehéz kérdés … emberség, türelem, megértés.
,,Betyár képe van, de a szeme… becsületesnek látszik.”
REITER ZOLTÁN (Barrabás, B.)
Semmi sem változik. Mindig lesznek rosszak, jók. Mindig lesz szerelem. Mindig lesz mese. Mindig lesznek gyerekek és amíg gyerekek vannak, ők várják a csodát. Mindenki máson nevet, máson mosolyog. Amit egy gyerek észrevesz, az őt szórakoztatja, a felnőttek pedig olvasnak a sorok között. A gyerek nem érti, de az idősebbek tudják, hogy mit foglal magába a ,,Kelet és Nyugat összeér….”
Ez a darab mindig aktuális lesz. Amíg gyerekek születnek, addig ez a darab időről-időre elővehető. Lassan iskolapéldája azoknak a jól megírt musicaleknek, amiket érdemes játszani egy színházban.
KÁLI GERGELY (Herceg)
Hogy kergessük az álmainkat és ne adjuk fel.
NAGY BARBARA (Kölyök)
Egyrészt közelebb visz minket a túlvilág-témához. Az emberek nagy része fél a haláltól, elmúlástól, és ez a musical segít nekünk abban, hogy fel tudjuk dolgozni ezt az érzést, illetve el tudjuk engedni mindazt, ami már nincs, aminek mennie kell az életünkből. Ugyanakkor a sokszor felcsendülő " Mert kell egy hely... " a kötődés, a valahova tartozás fontosságát hangsúlyozza.
RADVÁNSZKI SZABOLCS (Lámpás)
Ha egy szóval kellene megfogalmaznom, a Reményt jelenti számomra. És azt, hogy egységben az erő, bármi történjen, össze kell tartani.
SZÍVÓS GYŐZŐ (Meglökő)
Amikor megíródott, volt egy nagyon fontos üzenete, ami nagyon egyértelműen kihallatszik a darabból. ,,Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim.” Amikor a szellemek hívják Rádit, hogy menjen velük, akkor ő azt válaszolja, hogy nem megy. Nem megy a csodavilágba, mesevilágba, másik világba, ami várhatna rá. Az élet is valami hasonlóról szól. Hogy el lehetne menni ebből az országból… és nincs is azzal semmi baj, ha valaki ezt az utat választja, én viszont azt választom, hogy ,,nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim.”
BALOGH ANDRÁS (Témüller)
Tulajdonképpen kicsit az életemet is jelenti. Az egyik legszebb szerep, amit játszottam 12 éven keresztül, Rádi volt. Most, 2014-ben megkaptam a másik érdekes szerepet, Témüllerét, és ez fantasztikus.
FEHÉR ISTVÁN (Detektív)
Kell egy hely...
ENDRÉDY GÁBOR (Üteg)
A darab szerintem segít megérteni azt, hogy nem kell félnünk a haláltól. Sokszor úgy beszélünk róla, mintha két magzat azon vitatkozna, hogy van-e élet a születés után... A halál szerintem csak azok számára tragédia, akik kívülről látják bekövetkezni azt. Aki 'átéli' az egy másik helyre kerül, szebb dimenzióba, csak épp erről nem sokat tudunk és ami ismeretlen, attól gyakran félünk. A halottak nevét sokszor azzal a jelzővel kezdjük, hogy "szegény". Hát itt a szereplőknek kb. a fele halott és nem épp szegények, hanem reményekkel teli, vidám, alapvetően boldog figurák.
EMŐDI ATTILA (Robinson)
Sose adjuk fel az álmainkat és a reményt!
5. Hogyan összegeznéd a próbafolyamatot?
OZSGYÁNI MIHÁLY (Rádiós)
Nagyon jó, stressz-mentes, oldott hangulatban dolgoztunk. Rengeteget nevettünk és nagyon élveztük. Ezt, azt hiszem, a kollégáim nevében is állíthatom.
BÁNFI KATA (Süni)
Egyszeri és megismételhetetlen.
DÉR GABRIELLA (Mamóka)
A magam részéről két szakaszra bontanám. Először végigcsináltam a szituációkat, és ami akkor kialakult, azt külsőleg újraépítettem. A próbák egyébként jó hangulatban teltek.
REITER ZOLTÁN (Barrabás, B.)
Halasi Imrével már régen ismerjük egymást, dolgoztunk együtt más színházaknál is. Pontosan tudtuk egymásról, hogy ki és hogyan szokott próbálni.
Remek hangulatú próbafolyamat volt, egy kicsit megszabdalták az ünnepek. Egy picit újra kellett kezdeni, de talán nem is baj. Kicsit rápihentünk, majd jött egy utolsó, végső hajrá.
KÁLI GERGELY (Herceg)
Nagyon jó hangulatban, bár az ünnepek miatt kicsit besűrűsödött az utolsó hét, de szerencsére a rendező higgadtsága és pozitív energiái átragadtak a csapat nagy részére, így megúsztuk különösebb feszültségek nélkül.
NAGY BARBARA (Kölyök)
Viszonylag nyugodt volt, a kollégák egyben barátaim is. Imre pedig nagyon pozitív, higgadt, de ugyanakkor határozott ember, sosem emelte fel a hangját velünk szemben. Tisztelettel és szeretettel instruált mindnyájunkat. Nagyon szerettem Lotti táncpróbáit is, ahol igazán együtt alkottunk, természetesen hatalmas nevetések közepette.
RADVÁNSZKI SZABOLCS (Lámpás)
Mivel mindenkinek elvárásai voltak a darabbal kapcsolatban, eleinte féltem, hogy nem tudok úgy teljesíteni, ahogy szeretnék. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy aztán később elmúlt ez az érzés, szerintem mindig ott lesz bennem. Ettől függetlenül én nagyon élveztem a próbákat és hiányzik, hogy vége.
SZÍVÓS GYŐZŐ (Meglökő)
Olyan volt, amilyen egy próbafolyamat általában lenni szokott. Hol vidáman dolgoztunk, hol vitázva, hol ne adjisten összeszólalkozva. De azt gondolom, minden egy irány felé tartott.
BALOGH ANDRÁS (Témüller)
Jó hangulatban zajlott…, nyilván voltak nehézségek, hiszen teljesen új a szereposztás.
Egy fantasztikus darabról van szó, amelynek lelke van. A szeretetnek kell sugároznia a színpadról. Rendkívüli, hogy minden szereplőnek lehetősége van megmutatni önmagát. Tulajdonképpen mindenkinek főszerepe van és ezt a közönség nagyon érzi.
FEHÉR ISTVÁN (Detektív)
Rövid, faxni mentes.
ENDRÉDY GÁBOR (Üteg)
A próbafolyamat gyors volt, hiszen kevés idő állt rendelkezésre, de eseménydúsan telt.
EMŐDI ATTILA (Robinson)
Nem gondoltam volna, hogy ennyi álmatlan éjszakát fog okozni a karakter megformálása! Nagyon érdekes volt belekóstolni ebbe a fajta próbafolyamatba. Izgultam, de végül sikeres volt a bemutató. Remélem, még lesz lehetőségem ilyen típusú feladat teljesítésére! (mosolyog)
6. Mi a véleményed a megújult zenei alapról? Melyik dal áll a szívedhez legközelebb?
OZSGYÁNI MIHÁLY (Rádiós)
Nekem nagyon tetszik az új hangzás, annak ellenére, hogy voltak olyan időszakaim, amikor naponta többször hallgattam végig az eredetit. Valószínűleg az is közrejátszik ebben, hogy a kaposvári előadásban élő zenekari kíséret volt, ami nagyon hasonlított ehhez a mostanihoz.
BÁNFI KATA (Süni)
Imádom az új alapot! Először a Csupa-csoda padlás volt a kedvencem, most már a Valaki hamisan énekel.
DÉR GABRIELLA (Mamóka)
Valami miatt számomra nagyon megindító, amikor Robinson széttárja a kezét és keresi a jelet… Rendkívül megérint.
REITER ZOLTÁN (Barrabás, B.)
Nagyon szoros kapcsolatom van a régi alappal. Döbbenetesen telten, jól van feljátszva. Az emberben sokszor felcsendül. De a gép, az gép… ebből az új változatból viszont kihallatszik a lélek, a hegedű. A szó legnemesebb értelmében benne van az emberi pontatlanság, az emberi gyarlóság. Egy elektronikus rendszerrel felvett alap pontos, mint egy metronóm. Ezen lehet hallani, hogy emberek vannak mögötte. A Miskolci Szimfonikusok felvételét meg lehet hallgatni énekek nélkül is. Egy komplett zenei mű.
KÁLI GERGELY (Herceg)
Jobban tetszik mint a régi, ami szerintem kicsit már idejét múlt volt a 80-as évek hangszerelésében. Ez így egy időtállóbb változat, megőrizve a számok dinamikáját és hatását.
NAGY BARBARA (Kölyök)
A régi zenei alap nagy szám volt annak idején, hiszen akkoriban a szintetizátor viszonylag újdonságnak számított. Ma már ez a hangzásvilág eléggé idejétmúlt, éppen ezért én rendkívül örültem a Miskolci Szimfonikusok által feljátszott zenei alapnak, az amúgy zseniálisan megírt dallamok még monumentálisabban csendülnek fel általuk. Legközelebb hozzám az Örökre szépek áll, én azon mindig sírtam. De nagyon megszerettem a Valaki hamisan énekelt is, ahogy Kata énekli, pedig azt előtte én mindig ugrottam a cd-n.
RADVÁNSZKI SZABOLCS (Lámpás)
Zseniális az alap, nekem jobban tetszik, mint a régi változat. Sokkal közelebb áll a szívemhez ez a hangszerelés. Kedvenc számom a Szellemek bemutatkozása, de természetesen de nagyon szeretem a Fény év távolságot is.
SZÍVÓS GYŐZŐ (Meglökő)
Hát a saját dalom… (nevet) Én nagyon szeretem ezt az új alapot. Azt gondolom, ha Presser Gáborék megtehették volna, akkor hasonlóképpen csinálják meg már az elején. Szerettem a régit is, de ennek a hangzása teljesen más. Szerintem javára válik az előadásnak.
BALOGH ANDRÁS (Témüller)
Az én szívemhez a Fény év távolság áll a legközelebb, az egészen biztos, de szeretem az Enyém a pályát is…. hiszen itt vagyok 25 éve, nagyon szép szerepeket játszottam. Szóval enyém a pálya. (nevet).
Ez az új musicalesebb, bármelyik országban el lehetne adni. Az szívemhez mégis a régi áll közelebb.
FEHÉR ISTVÁN (Detektív)
Nagyszerű zene, csodás muzsikusok. Hallani a szívüket. Mindet szeretem, de talán a Fényév távolság...
ENDRÉDY GÁBOR (Üteg)
A felújított zene szerintem zseniális, még annak is új élményt ad, aki már látta a darabot. Nekem a kedvenc dalom pedig az Ez ő című dal, már a bakelit lemezen is mindig ide raktam vissza a tűt.
EMŐDI ATTILA (Robinson)
Nekem nagyon tetszik a megújult alap, bár nekem a régi is tetszik! A régiben a Fényév távolság és a Nem szólnak a csillagok című dalok tetszettek a legjobban, de most már ezeken kívül az Örökre szépek című is a szívemhez nőtt. Szívesen hallgatom őket szabadidőmben is!
7. Ki a legkedvesebb karaktered a Padlásban és miért?
OZSGYÁNI MIHÁLY (Rádiós)
Nehéz kérdés, mert minden karaktert megszerettem és mindenkinek vannak az előadás során olyan momentumai, amik nagyon kedvesek nekem. Azonban, ha egyet ki kell választani, akkor Emődi Attila mellett teszem le a voksomat, jó volt vele próbálni, tele volt mindig új ötletekkel, lelkesedéssel és teljesen újszerűen közelítette meg Robinsont, aminek végeredményeként egy nagyon szerethető, kedves és szórakoztató figurát hozott létre. Gratulálok hozzá!
BÁNFI KATA (Süni)
Révész. Emlékeztet, hogy embernek lenni még jó is lehet!
DÉR GABRIELLA (Mamóka)
Mindenki az unokám. (mosolyog) Még a Témüller is… (nevet)
REITER ZOLTÁN (Barrabás, B.)
Szerintem a Törpe az egyik legjobban megírt szerep. Érdekes, jól játszható karakter. A megírt anyagban Lámpás szerepe nagy ívet jár be. Egy zsörtölődő szellemként érkezik, akivel nem lehet beszélni, akinek semmi sem tetszik, akinek semmi nem jó. Nagyon jól elhelyezett pontokon fejlődik a karaktere. Először, mikor Mamókával találkozik. Sok benne a gondolkodni való, az önfelismerés.
KÁLI GERGELY (Herceg)
Természetesen a Herceg, mert egy pozitív figura, aki sosem adja fel.
NAGY BARBARA (Kölyök)
Kölyök, ki más? És ha már Kölyök, akkor Meglökő is, a néma hóhér, mert Kölyök őt szereti a legjobban. De Artúr, a papagáj is nagy arc. (nevet)
RADVÁNSZKI SZABOLCS (Lámpás)
Most mondjam azt, hogy a törpe? Jó, a törpe a kedvenc karakterem. (mosolyog)
SZÍVÓS GYŐZŐ (Meglökő)
Hát, Meglökő… (mosolyog)
BALOGH ANDRÁS (Témüller)
Most a Témüller. (nevet)
Fantasztikus szerep, ha valaki jól csinálja, és remélem, én jól csinálom. (mosolyog)
FEHÉR ISTVÁN (Detektív)
Kevés olyan történet van, ahol szinte MINDENKI szerethető, emberi és bájos... a Padlás ilyen.
ENDRÉDY GÁBOR (Üteg)
Amikor gyerekkoromban láttam az előadást, kedvenceim közé a Herceg tartozott, nem emlékszem, ki játszotta, de nagyon jól csinálta. (Drukkolok is Káli Gergő kollégámnak, de nincs mitől félni, szerintem meg fogja ütni a nálam már magasra tett lécet.) Mostanra azonban az Üteg lett a kedvencem, elfogultság nélkül persze. (mosolyog)
EMŐDI ATTILA (Robinson)
A legkedvesebb karakterem a Barrabás/Révész kettős. Nagyon izgalmas lehet ezt a két karaktert megalkotni,majd érthetően eljátszani az átalakulást. És ha ez nagyon precíz és pontos, akkor válik érdekessé a játék. Nagyon tetszik a Reiter Zoltán által feldolgozott és újragondolt karakter.
8. Hiszel a szellemekben és a csodákban?
OZSGYÁNI MIHÁLY (Rádiós)
Konkrétan abban, hogy halott emberek itt maradt szellemei bóklásznak körülöttünk, nem igazán hiszek. Hallottam már jó pár efféle történetet, nekem hál'isten nem volt ezidáig hasonló élményem. Ebből kifolyólag szkeptikus vagyok. A hétköznapi csodákban viszont hiszek.
BÁNFI KATA (Süni)
Igen, rám tuti, hogy vigyáz valaki. A csodák meg... ha hiszel, akkor vannak, ha nem, akkor nincsenek.
DÉR GABRIELLA (Mamóka)
Ha úgy hívjuk, hogy csoda, akkor folyamatosan csodák történnek velem. Mindent rábízok arra a valamire, arra a hitre.
REITER ZOLTÁN (Barrabás, B.)
Jó kérdés. Igen vannak csodák, talán szellemek is Sokszor van az embernek olyan érzése, hogy nincs egyedül, hogy lehet ott vele valaki és csak bízhat benne, hogy valaki közeli, aki kedveli… Hogy ne rémítse halálra, ha véletlenül mégis ott lenne. (mosolyog)
Csodák mindenféleképpen vannak. Ez is egy csoda, amit remélem, születni készül. Ha mi elhisszük, hogy vannak szellemek és vannak csodák, akkor a néző is elhiszi, hogy amit lát, az igaz.
KÁLI GERGELY (Herceg)
Minden illúzió, ki mit képzel oda. Lehet szellemeket vagy csodákat is akár.
NAGY BARBARA (Kölyök)
Én abban hiszek, hogy minden létezik, amiben hisz valaki. Én egy évet laktam is együtt barátnőmmel, nővéremmel és egy szellemmel egy pesti albérletben (mosolyog). Csodák pedig vannak: minden nap rá tudok csodálkozni arra, ami megadatott nekem.
RADVÁNSZKI SZABOLCS (Lámpás)
Mondjuk inkább, hogy az isteni gondviselésben hiszek, de igen persze hiszek bennük… (mosolyog)
SZÍVÓS GYŐZŐ (Meglökő)
A csoda bennünk van. A csodákban hiszek, de azt mi tudjuk előhozni.
BALOGH ANDRÁS (Témüller)
Igen, igen... Hiszek a szellemekben, hiszek a Jóistenben és a csodákban is hiszek.
FEHÉR ISTVÁN (Detektív)
Szellemek??!! Csodák??!! Neem. Bár a sufniban mintha...
ENDRÉDY GÁBOR (Üteg)
A csodákban mindenképpen hiszek. A "szellemek" kifejezés számomra inkább meseszerű, oda is illik szerintem. Az életben túlmisztifikált szó. A lélekben hiszek, ami minden emberben lakozik és halálunk után is tovább él. Elpusztíthatatlan. Ezt nevezhetjük persze szellemnek is. Hogy mi a lelkünk sorsa a földi létünk után, azt csakis a Jóisten dönti el.
EMŐDI ATTILA (Robinson)
Hiszek abban,hogy van egy hely, létezik az a hely, amelyet a darabban is keresünk!
9. Kinek és miért ajánlanád a darabot?
OZSGYÁNI MIHÁLY (Rádiós)
Szerintem a Padlást nem nagyon kell ajánlani, de ha mégis, "9-99 éves korig" mindenkinek.
BÁNFI KATA (Süni)
A páromnak. Ő ezen a musical-en nőtt fel. (mosolyog)
DÉR GABRIELLA (Mamóka)
Mindenkinek.
REITER ZOLTÁN (Barrabás, B.)
Mindenikek ajánlom, aki lát még értékeket a világban, akinek fontosak a saját gondolatai, aki a gyermekét szeretné egy jó élménnyel megajándékozni, az jöjjön el a színházba, üljön le és érezze jól magát.
KÁLI GERGELY (Herceg)
Mindenkinek. Aranyos kis történet, nagyon jó zenével.
NAGY BARBARA (Kölyök)
Mindenkinek, mert nem szabad anélkül elhagyni a Földet, hogy ne tudnánk, hogy vár ránk egy hely majd valahol, a fényeken túl.
RADVÁNSZKI SZABOLCS (Lámpás)
Szerintem gyakorlatilag ahogy a plakáton is áll, mindenkinek, aki él és mozog - épp a mondanivalója miatt.
SZÍVÓS GYŐZŐ (Meglökő)
Mindenkinek, aki kicsit gyerekként tud gondolkodni. Szerintem a világon mindenkinek meg kell maradnia kicsit gyereknek valahol a lelke mélyén. Ha nem sikerül, akkor valami fontosat veszítünk el magunkból.
BALOGH ANDRÁS (Témüller)
Mindenkinek, akinek lelke van. Ha a színpadról hit és szeretet sugárzik, az megérinti a közönséget is.
FEHÉR ISTVÁN (Detektív)
Mindenkinek, aki járt már padláson és ott jól érezte magát, és azoknak is akik majd az előadás után látogatnak fel.
ENDRÉDY GÁBOR (Üteg)
Valóban minden korosztály számára ajánlható ez a darab. Hiszen félig mese, ezért a gyermekek nagyon jól fognak majd szórakozni, de a felnőttebbek is biztosan jól érzik magukat és talán a darab végére mindenki mosolyogva gondol azokra a rokonokra, barátokra, ismerősökre, akik már messze, "fényév távolságra" vannak tőlünk.
EMŐDI ATTILA (Robinson)
Mindenkinek! Valóban 9-99 éves korig, mert a fiatalabbaknak ott van a mese-része , de az idősebbek is találhatnak olyat a darabban, amit eddig csak kerestek. Mindenki csak több lesz ettől a darabtól, ebben biztos vagyok! (mosolyog)

Blaskó Zsófia