Azt szokták mondani tréfásan, hogy a gyerek, a kutya biztos siker egy filmben, színházi előadásban. Nos, talán érdemes vitába szállni e mondattal, ugyanakkor az is igaz, van valóságalapja, lévén, ha a néző valami aranyosat lát, az általában népszerű lesz. Más kérdés persze, hogy kell hozzá jó történet, mert a „cukiságfaktor” nem viheti el a hátán az egész produkciót. Szerencsére tisztában vannak a fent leírtakkal az egri Gárdonyi Géza Színházban, s ennek szellemében állították színpadra Móricz Zsigmond örökérvényű regénye, a Légy jó mindhalálig nyomán született musicalt.
Kötelező olvasmányról van szó, így a történetet tán senkinek nem kell bemutatni, ám fontos szólni arról a darabról, amelyet 1991-ben írt a népszerű szerzőpáros, Miklós Tibor és Kocsák Tibor a debreceni Csokonai Nemzeti Színház felkérésére. Különleges tény, de a teátrumot akkor Seregi László vezette, a mostani egri előadás rendezőjének, Seregi Zoltánnak (mindenki Tutajosának) édesapja. Az akkori premier hatalmas sikert aratott, a darab azóta bejárta a világot, eljutott a tengerentúlra is. Mindez azért is fontos, mert egy ilyen népszerű műhöz biztos kézzel kell nyúlni, nem szabad „ráfeküdni” a korábbi sikerre. Ez az elhatározás láthatóan határozottan élt Egerben, mert az már a szereposztásból kiderül, micsoda munka előzte meg a próbafolyamatot. Majd’ 20 gyermek áll ugyanis színpadra az előadás során, s nagyon fontos, ne csupán aranyosak legyenek, hanem valódi élettel töltsék meg a jeleneteket, szóljanak a dalok, azaz elrepítsék a nézőt a „refibe”, a Református Kollégiumba.
Kétségtelen, maga a mű nem hoz irgalmatlan mélységeket, a figurák alapvetően nem túl árnyaltak, mindenkiről elsőre tudjuk, hogy ő nagyon jó, vagy éppen nem. Ezen nem változtat az egri előadás sem, ahogy a didakszist koránt sem nélkülöző szövegek is maradtak. Nyilas Misi (Godó János/Gulyás Buda) a megtestesült jóság, ám a fiúnak valódi színészi feladata is van, rajta keresztül látjuk ugyanis, hogy ma (ahogy a századforduló Debrecenében) a nyíltság és őszinteség olykor tán nem tűnik kifizetődőnek, s a jó sokszor gyengének tűnik, akit legtöbben félresöpörnek. Szép ellenpólusa tanítványa, Doroghy Sanyika (Molnár Dániel/László Bence). S ha már a figuráknál tartunk, meg kell említeni Dér Gabi küzdő, de megtört Violáját, Vókó János Pósalakyját és persze, Csengeri Attila léha Török Jánosát, az egész lutri-konfliktus kirobbantóját. A jelenet pedig, amikor összeül a bizottság, hogy meghallgassa Misit, talán a legjobban sikerült, a fent dörgedelmesen beszélő pedagógusok és a lent ácsorgó fiúcska sokak számára hozhat ismerős emlékeket.
Zenés előadásról lévén szó, rengeteget számít a zenekar, hogy a muzsikák valóban szépen szólnak, amely bizony nem kevés befektetett energia eredménye, de hallva őket, mondhatjuk: megéri. No és persze ott a látvány, mert a dalok igen eklektikusak, van itt rap, swinges beütésű nóta, s olykor rockosabb dallamok is felcsendülnek – ehhez kellett megtalálni a passzoló koreográfiákat, amely Topolánszky Tamás munkáját dicséri. A forgó színpad minden tekintetben kihasznált, a sok-sok helyszín valójában egy építmény, jelenetről jelenetre variálva, s átkötésként végig ott látjuk – az előadás nyitányától –, hogy bármi történt is a kis Nyilas Misivel, végül minden jóra fordult, s tanár lett belőle. (A vetített képek sorából azonban furcsaa módon kilóg a filmbejátszás, Misi anyjának pakkhoz csatolt levele, e videó teljesen feleslegesnek tűnik.)
Az írás elején megfogalmazott kitétel tehát félig lett igaz, mert a gyerekek aranyosak, de sok munkájuk is van abban, hogy valóban szép előadás szülessen az egri színpadon. Színházi berkekben szokás mondani, hogy a premier közönsége nem mindig a legjobb, s hogy a bemutató előadás nem feltétlenül a leginkább sikerült, lévén ez az első igazi, éles, s kell idő, hogy összeérjen a produkció. Nos, aki ott volt múlt pénteken, az láthatta, megtapasztalhatta, erre a gondolatra rácáfoltak az egriek, a publikum tapsából ítélve kirobbanó siker a Légy jó mindhalálig a Gárdonyi Géza Színházban.

A Hírlap tapsa ezúttal Reiter Zoltáné
Minden ember életében vannak meghatározó szereplők, s bizony a legtöbben ezek között pedagógusokat is találhatunk. Nehéz azonban megfogalmazni, kit melyik tanára miért, mivel varázsolt el. Reiter Zoltánnak Valkay tanár úr szerepében azonban sikerül bemutatni az elmondhatatlant. Bár a gyermekek viccelődnek vele, mégis végig érezhető, ő az egyik legfontosabb számukra a diákévek alatt. Hosszan lehet beszélni arról, mi történik a néző szívében, amikor Reiter Zoltán énekelni kezd, de teljesen felesleges, mert hallani kell és érezni, hogy képes valami különlegeset közvetíteni. Megérdemli a tapsot.