Antonio tudni akar. Értelemre és vágyra kérdez, bár a saját bizonyosságai szerint: tudó és érző ember. Döntései révén a bizonyosságai határain túlra lökődik, a sajátjánál mélyebb, és nehezebben felfogható érzések világába. Túsz a szeretni és gyűlölni végletei között, ahol történetesen éppen az ő szíve a zálog. Ahol az érzelmekkel együtt az élet is tárgyiasul. Mi végre? Jogos kíváncsiság az övé – megválaszolatlan.
Ki tud, ki akar felelni rá?
Antonio kérdő mondatai keretbe foglalják Zsótér Sándor velencei kalmár-rendezését. „Van ennek valami értelme?” – ezzel hidalja át a történet előtti idő és a jelen távolságát. Nyitott kérdés, bármire érthető: amit megtett, vagy amit tenni készül. Az eszét faggatja, de nem az esze szerint cselekszik. Antonio sorsa a tudni akarás és a meg nem értés. Megszenvedve tetteit és döntéseit, ezt szegezi a végén Shylocknak: „Mondd meg, honnan jő a vágy…” Mint aki megadja magát, mint aki rászorul a válaszra, mint aki elfogadja, hogy éppen
Shylock tudná a választ.
A vágy itt általános érvényű kifejezés, amelyben úgy mosódnak egybe az érzelem szélsőségei, hogy látható marad szerelem és gyűlölet, gyűlölet és még nagyobb gyűlölet. Úgy is érthető végül: emberi.
Shylock valóban többet tud erről, mint Antonio, aki felszínes a gyűlöletben, és aki könnyű szívvel lép át önnön – Shylock iránt érzett – gyűlöletén. Shylock nem teheti ugyanezt, zsidósága miatt az ő helyzete Shakespeare világában az idegené – mindig is ez marad: zsidóságát olvassák rá, amikor a kegyetlen és értelmetlen bosszúja igazságtalansága miatt bukik.
Antonio végső kérdésével Zsótér Sándor azt is eldönti: beszorítottságuk ellenére a regényes színmű sokkal inkább Shylock, mint a kalmár története. Ambrus Mária panelpanorámás díszletének szűk terét arra használja, hogy hangsúlyossá tegye a valóban lényeges összefüggéseket: Bassanio és Portia logikus kapcsolata mellett Antoniót és Shylockot, Shylockot és Portiát rendeli párba. Figyelme és a „hogyan történik meg valami” elbeszélésének módja tárgyilagos, akár a szív feltárásának képeit vetíti (amikor Shylock Antonio szívének kivágására készül a bíróság előtt), akár Shylock győztesből vesztessé válásának pillanatában.
Hősei fiatal emberek, így Shylock érzelmeiben nem az életkor tapasztalatát, hanem a lényegi gyűlöletet, Antonio Bassanio iránti érzéseiben nem az idősebb férfi gondoskodását, hanem a szerelem vonzódását ismerhetjük fel.
A rendező tárgyilagosságára ismerni az alakok megformálásában is. Bányai Miklós Bassaniója ugyanúgy Antonio szívének szegezi a kést, akár Shylock – az érzés másodlagos: eszköz és ürügy, merkantilista célok szolgálatában. A korszellem időtlen, a boldogulás útja ősi: használni más bizalmát, s annak révén javait.
Antonio, Ötvös András alakításában tetterős. Zálogba adni a szívét: komolytalan kockázatú játék. Az életnek támaszkodása a magában hívő emberé: bármit kibírna, bármiből talpra állna. Önhittség ez, a Bassanio iránti érzelemből erőt merítő létezés rossz emberismerete.
Járó Zsuzsa Portiája számol Bassanio gyengeségeivel, viszont ő a választottja. Esendő és elkötelezett, elragadtatás nélkül szeret. Inkább úgy, mint aki kivárta a maga idejét, s volt alkalma gondolkodni az életen, megoldásokon. Nem bölcs, de okos – miként az életben, a jogtudós álöltözetében is ráébred az összefüggésekre. Időt engedne Shylocknak, akár a végzet beteljesítésére, akár a megbocsátásra.
Mészáros Máté olyan Shylock, aki nem indulatból gyűlöl: túl van a hangos, haragos szavakon. Beleette magát a bosszú vágya, szenvtelenül önigazoló. Tudja a helyzetét. Úgy gondolkodik, hogy kérdezve válaszol. Sötét a pillantása, az érzés sötétre festi a gondolatait. Csendes önigazolása félelmetesebb, mint ha üvöltene.
(William Shakespeare A velencei kalmár című regényes színművét az egri Gárdonyi Géza Színházban Zsótér Sándor rendezte)