A színészgárdát most már második éve egészíti ki egy profi tánctársulat is. A Badora Dance Company nem csak a klasszikus prózai darabokhoz ad megfelelő hátteret, hanem önálló táncos előadásokkal is szolgál több produkció keretében. A Mozart Requiem koreográfusa a társulat vezetője, Barta Dóra, aki egy nagyon aktualizált problémát ragadott meg és ültetett át a tánc nyelvére. A darab egyelőre bérletszünetben tekinthető meg, a jövő évadi tervek szerint azonban már a bérletek részét fogja képezni. Mozart zenéje már címében is egyfajta többletet hordoz, a requiem előrevetíti a pusztulást és a halált. A környezetszennyezés, a globalizáció, fogyasztói társadalom kérdésköre olyan aktualizált problémák, melyek alól senki nem tudja kihúzni magát, behálóznak bennünket és fojtogatnak, nem hagynak nyugodni. A darab erős képi világgal hatást gyakorol a befogadóra, egy óra tömör figyelmet követel, és üzenetét folyamatosan sulykolja belénk. Megdöbbentő és sok esetben félelmet keltő képek váltják egymást a színpadon, a dinamizmus vagy épp a mozdulatlanság az, ami átütő erejével különböző emóciókat idéz elő. A társulat állandó tagjai vendégművészekkel kiegészülve betöltik a színpadot, és egy percre sem engedik lankadni a figyelmet. A szemét és a konténerek állandó kellékül szolgálnak, a felhalmozott hulladék szimbiózisban van az emberekkel. Időközönként felbukkan egy nagy, rózsaszín disznó, aki folyamatos szórakoztatását a TV-től várja, eszik és tapsol, érdeklődve vizsgálja készülékét – ezek lennénk mi, emberek. Találó. Sötétség, füst, félhomály és egy erőteljes férfihang vissza-visszatérő szavai – kaotikus hangulat. A jégbe zárt bábuk mellett a színpad elején egy jégtömbbe fagyott játékbaba nyújtja kezeit felénk könyörgően. Kísérteties és antiutópisztikus látvány – lehet, hogy tényleg ilyen lesz majd? Rengeteg celofán, a táncosok a fogságból szabadulnának, levegőért kiáltanak némán, de csak a kiutat kereső kezek látszanak. És víz, egyre több víz. A darab végére egy speciálisan erre a célra kialakított kis medencében a táncosok a jeges, szeméttel borított vízben táncolnak, csapkodnak, vergődnek. És természetesen az olajjal szennyezett madarak sem maradhatnak ki az előadásból. A sokkoló képi elemek mögött rengeteg szimbólum húzódik meg. A Jelenések könyve a maga utópiájával egyik ihletője és alapja lett a műnek. A hét pecsétet előidéző mozzanatban egy forró vasaló hétszer szánt bele a fagyos jégtömbbe, majd a hét harsona szólalt meg sorra egymás után. A vér, melyekkel a táncosok arcukat megkenik, szintén a Szentírást idézi. A fénycsík, mely szépen, lassan ereszkedik lefelé föntről, soha sem éri el az embert, de reményt ad. Egy olyan utópiában, ahol egyedüli istenségként csak a pénzt és a hatalmat ismerik, folyamatosan ott lüktet a valódi szakralitás, a szentírási Egy Istennel. Az ember elveszti minden emberségét, elpazarolja minden értékét, pusztítja Istentől kapott természetes környezetét, mégis reményt vár és kiutat. A darab mondanivalója összetett, de könnyen érthető, ha kicsit odafigyelünk rá és értelmezzük a jeleket. A képek magukkal sodornak, cselekmény nincs, villanások és szituációk vannak, melyek mégis sokkal nagyobb hatást gyakorolnak a befogadóra, mint bármiféle szöveg vagy történés. A társulat fegyelmezetten és alázattal hajlik meg a mondanivaló súlya alatt, tolmácsolásukban, a zene misztikus komolyságával és a vizuális hatásoknak köszönhetően megérkezik az üzenet: LÉGY ÖNZŐBB, EMBER! Küzdj a környezetedért és az életedért! Most még tehetsz valamit. Mire vársz? Ne késlekedj, még megmenthető a Föld a gyors és kíméletlen pusztulástól!