Vörösmarty Mihály

CSONGOR ÉS TÜNDE

drámai költemény - táncjáték

 „Minden dramaturgiai kritizálás ellenére, akárki mit mond, én a nemzetnek Csongorhoz szerencsét mondok. S aki engem nem ért, ám lássa: azért nem ért-e, mert nem akar; vagy azért, mert nem tud”… írta Kölcsey Ferenc, miután harmadszor is elolvasta „alkalmas hidegséggel” Vörösmarty drámai költeményét.

A romantikus lélek nagyobb, mint amennyit ki tud elégíteni a realitás. A romantikus elvágyódás az embert örök sóvárgásra jegyzi el. A Csongor és Tünde mégis váratlan happy enddel végződik: A szerető szívek egymásra találnak, tündérek játéka üdíti az alkonyatot, és mindenért kárpótolja őket a szerelem. (…) Maga a drámai költemény - ahol nem filozofikus tartalmat fejez ki - ragyog az életkedvtől és Vörösmarty különös, groteszk humorától. A három ördögfi és Balga, aki „Sancho Pansaként” követi Csongort, s a földhözragadt realizmust képviseli a föld nélküli idealizmussal szemben, sok üdítő mulatság forrása. Az egész atmoszféra már nem az enyészet atmoszférája, hanem a zenével teljes játékos életé. A spanyolos versforma, a négyes és harmadfeles trocheusok az egész mű alaphangulatát barátságossá teszik.

„Tündérek, boszorkányok és kozmikus istenségek mozognak Vörösmarty színpadán, anélkül, hogy üres maszkokká vagy kellemetlen allegóriákká válnának. A tündérvilág otthonosan táncol Vörösmarty mágikus nyelvszőnyegén (…).” (Szerb Antal)

A romantikus elvágyódást, a földtől való elemelkedettséget valamennyi művészeti ág közül talán a tánc képes a leghívebben érzékeltetni. Nem véletlen, hogy a színpadi táncművészet a XIX. század első felében ugrásszerű fejlődésen ment át. Ennek köszönhetően olyan, máig szinte változatlan formában, sikerrel játszott színpadi művek születtek a Csongor és Tünde keletkezésével szinte egy időben, mint a Giselle és a Szilfid című balett. A Gárdonyi Géza Színház azon kiváltságos helyzetben van, hogy prózai és tánctagozatának együttes segítségével varázsolhatja színpadra Vörösmarty Mihály tündérmeséjét, mindazon kicsiknek és nagyoknak, akik szívesen szárnyalnának velünk képzeletben, néhány órára alant hagyva földi létünk nyomasztó gondjait. 

                                                                                              Beke Sándor, rendező

                                                                                              Topolánszky Tamás, koreográfus

Játékidő: kb. 2 óra 40 perc (2 szünettel)