Az egri Gárdonyi Géza Színház Michael Frayn Vadméz című Csehov-átiratának magyarországi bemutatójával a Platonov régi-új oldalát mutatja meg: a cím ugyan más, de a komédia kitétel ellenére végül ezúttal is a tragikum kerekedik felül.

Nem azért járunk színházba, hogy megnézzünk egy történetet, hanem hogy együtt legyünk – véli Visky András erdélyi magyar író, az Alkoholisták című darab szerzője, amelynek ősbemutatója az egri Gárdonyi Géza Színházban volt.

Pedig de nagy színész lehetett volna. Csak valami közbejött. Most pedig, mikor már túl van az üveg-hegyen, esélye sincs arra, hogy kijusson a gödörből. Gondosan lépkedi végig a mérföldköveket, stációkat, hogy lecsússzon oda, ahonnan már csak az újabb pohár a menedék.

Zsótér Sándor látszólag új vizekre evezett Egerben, hiszen legutóbb egy bűnügyi történetet, Raymond Chandler 1954-ben írt és Robert Altman által filmre is vitt Elkéstél, Terry! című krimijét rendezte meg a Gárdonyi Géza Színházban, ahová a mostani évadtól le is szerződött.

Nyomozásra invitál a Gárdonyi Géza Színház. Krimit régen láttunk, kíváncsian ülünk be a nézőtérre. Aki olvasott Raymond Chandlert tudja, nem a könnyed poénoké lesz a főszerep. Figyelni kell majd, csavarok és pofonok várhatók. Az Elkéstél, Terry!-t egy pesti út alatt, a vonaton végigolvashatjuk. A színházban azonban nehezebben és sokára derül fény a rejtélyre. Nagyon sokára. Nagyon.

Furcsa ambivalencia feszül neki a krónikus lerészegedés állapotának: gyakran azért iszunk – mit iszunk, vedelünk! –, hogy elfelejtsük azt, amit igazán akkor látunk tisztán és tudunk leginkább, amikor mereven, tág pupillákkal szónokolunk, sírunk vagy majdnem értelmesen motyogunk barátainknak, barátnőinknek vagy épp a csaposnak. Milyen könnyen mondunk ítéletet az ezt az állapotot létformaként választók tömegére, az aluljárókban és köztereken, esetleg alulfűtött lakásokban saját mocskukban részegen fetrengőkre, amikor az okuk semmiben nem különbözik a mienktől. Ez nem tanmese, csak egy felkiáltójel!