2008. augusztus 15.
Mesélő szobrok
Ma mutatják be a Rómeó és Júliát a Margitszigeten. Az operafantázia új mûfajt hoz létre a színpadon: Gounod zenéje és a színészek mellett a tánc is fõszerepet kap. A koreográfia Barta Dóra, érdemes mûvész munkája. Az elõadást Egerben, a Líceum udvarán augusztus 22-24-én 20.30 órától láthatja a közönség.
- Mintha a darabbal valami egészen új mûfaj születne, elmosódnak a mûfaji határok: az intenzív érzelmeket élõ zene, a Magyar Állami Operaház 50 tagú kórusa, a szólisták gyönyörû hangja, és a színészek mellett 12 táncos kelti életre. A történet néha énekhangon, néha prózában, néha a tánc nyelvén szólal meg. Így valami egészen másképpen fogalmazzuk meg a világirodalom talán legtöbbet feldolgozott szerelmi történetét. Egyik pillanatban az intellektusodra, máskor a szívedre hat vagy kiráz a hideg, mert olyan erõs a zene. A szokásos tömegjelenet helyett speciális helyzetbe hoztam a táncosokat: egyszer szobrokként mozdulatlanul tanúi, majd mesélõi a történetnek. Arra törekedtem, hogy a táncnak folyamatosan véleménye legyen az elõadásban, a táncosok mindig egy lépéssel elõrébb járnak. Szívesen dolgozom a színészekkel is, egészen másképp kell koreografálni õket, nyitottak és kiválóan mozognak – meséli a koreográfus.
- Ezek szerint összemosódnak a rendezés és a koreográfia határai is. Megfordult a fejedben, hogy rendezz?
- Egész életemben táncoltam, több mint két évtizedes táncos múlt van mögöttem, eltáncoltam a táncirodalom valamennyi nagy szerepét. Az összegyûlt tapasztalatot most bele tudom építeni a rendezéseimbe. Mindig úgy gondoltam, hogy a táncos egész testével meg kell, hogy tudja fogalmazni, a tarkójáról is sütnie kell, mit gondol a szerepérõl. A színpad másik oldalán állva pedig egyre erõsebben érzem, milyen ereje van a szavak nélküli színháznak Minden pillanatnak oka kell, hogy legyen, különben nincs értelme a gondolkodó színháznak. Úgy látom, az utóbbi idõben megszûntek a szigorú határok, átjárhatóbbak a mûfajok. A színészek is szívesen mozdulnak, a táncosok is megszólalnak. Több felkérésem van, ez inspirál arra, hogy felfedezzem ezt a területet is.
- Eger mennyire kap helyet most az életedben?
- Mindenki tudja, hogy a világ bármely részérõl mániákusan jöttem haza, hogy a tánc otthonra találjon itt, Egerben. Úgy gondolom, hogy a városnak nemcsak építészeti kincseit, hanem aktuális szellemi értékeit is ápolnia, óvnia kellene. A történelmi hagyatékainkra büszkén új értékeket kell létrehozni. Ezt kívánja a jövõ. Ezen dolgoztam, amikor 5 éven át szerveztük az Erlau Táncfesztivált. Elértük, hogy a közönség értse és megszeresse a mûfajt. Örülök, hogy sikerült. Azonban ennek vége. A Fesztivál Balett növendékei tovább tanultak vagy munkát kaptak más társulatoknál. Egerben most kizárólag a színházban dolgozom. Mindig úgy gondolkodtam, hogy a minõség a fontos. Abba azonban invesztálni kell. Egyelõre erre nem kaptam ösztönzõ támogatást. A mûvészet nem kereskedelmi áru. Nemcsak a nézõszám a fontos, hanem az is, hogyan ítélnek meg minket egrieket, magyarokat. A dolog egyszerû: a táncmûvészet is a kultúránk része.
- Ezek szerint összemosódnak a rendezés és a koreográfia határai is. Megfordult a fejedben, hogy rendezz?
- Egész életemben táncoltam, több mint két évtizedes táncos múlt van mögöttem, eltáncoltam a táncirodalom valamennyi nagy szerepét. Az összegyûlt tapasztalatot most bele tudom építeni a rendezéseimbe. Mindig úgy gondoltam, hogy a táncos egész testével meg kell, hogy tudja fogalmazni, a tarkójáról is sütnie kell, mit gondol a szerepérõl. A színpad másik oldalán állva pedig egyre erõsebben érzem, milyen ereje van a szavak nélküli színháznak Minden pillanatnak oka kell, hogy legyen, különben nincs értelme a gondolkodó színháznak. Úgy látom, az utóbbi idõben megszûntek a szigorú határok, átjárhatóbbak a mûfajok. A színészek is szívesen mozdulnak, a táncosok is megszólalnak. Több felkérésem van, ez inspirál arra, hogy felfedezzem ezt a területet is.
- Eger mennyire kap helyet most az életedben?
- Mindenki tudja, hogy a világ bármely részérõl mániákusan jöttem haza, hogy a tánc otthonra találjon itt, Egerben. Úgy gondolom, hogy a városnak nemcsak építészeti kincseit, hanem aktuális szellemi értékeit is ápolnia, óvnia kellene. A történelmi hagyatékainkra büszkén új értékeket kell létrehozni. Ezt kívánja a jövõ. Ezen dolgoztam, amikor 5 éven át szerveztük az Erlau Táncfesztivált. Elértük, hogy a közönség értse és megszeresse a mûfajt. Örülök, hogy sikerült. Azonban ennek vége. A Fesztivál Balett növendékei tovább tanultak vagy munkát kaptak más társulatoknál. Egerben most kizárólag a színházban dolgozom. Mindig úgy gondolkodtam, hogy a minõség a fontos. Abba azonban invesztálni kell. Egyelõre erre nem kaptam ösztönzõ támogatást. A mûvészet nem kereskedelmi áru. Nemcsak a nézõszám a fontos, hanem az is, hogyan ítélnek meg minket egrieket, magyarokat. A dolog egyszerû: a táncmûvészet is a kultúránk része.
Pilisy Csenge