2008. augusztus 5.
Az év színházi embere
Nemcsak értékeltek, díjakat is kiosztottak a színház évadzáró ülésén
A társulati ülésen az örökös tagok közé választották Bókai Mária színmûvészt, Aldobolyi-Nagy György zeneszerzõt és Mészáros Sándor színpadmestert. Kiosztották a Gárdonyi Géza Színház és a Heves Megyei Hírlap által alapított Közönségdíjat, melyre idén is több százan voksoltak.
A nézõk javaslatai alapján az évad legjobb színésze: Hüse Csaba, színésznõje: Mészáros Sára, rendezõje pedig Csizmadia Tibor lett. Minden évadzárón a társulat is voksol az évad mûvészére és színházi dolgozójára. Idén Hüse Csaba, színmûvész és Baranyi Balázs, hangosító kapta az arany, illetve ezüst gyûrût.
Az év színházi embere: Baranyi Balázs
- Váratlanul ért, még most is jobban ver a szívem, és libabõrös lettem. Úgy érzem, ez egy kicsit azt is jelenti, hogy szeretnek engem a kollégák. Amikor az évadzárón kiderült, hogy a legtöbben rám szavaztak a társulatból, alig tudtam megszólalni a meglepetéstõl. Emlékszem, addig tapsoltak folyamatosan, amíg le nem értem a hangosító pulttól. Nagyon zavarban voltam, mert nem vagyok hosszá szokva az elismerésekhez. Most elõször kaptam díjat- mondja Baranyi Balázs.
- A hétköznapokban, munka közben is érzed, hogy szeretnek a kollégák?
- Talán egy-egy csokiból –nevet–… De én is õket, és ezt kapom vissza. Igyekszünk még feszült helyzetben is normálisan beszélni egymással. Ha teszek valakinek valamilyen apró szívességet, sokszor meglepnek egy csokival. Ez a figyelmesség jele.
- Nemcsak a kollégákat, a színházat is szereted…
- Ezt csak így lehet csinálni! Decemberben volt, hogy 25 éve vagyok a pályán. Iskola után a debreceni Csokonai Színháznál helyezkedtem el, mint hangosító. Rögtön megfertõzött. Barátok, ismerõsök szokták kérdezni, hogy milyen itt dolgozni? Más. Hiszen más az idõbeosztás, más a munka. Noés sok lemondással jár.
- Mennyire összetett a munkátok?
- A többi mûszaki területhez csak annyira kell érteni, hogy a hangosításhoz tudjam használni. Pl. tudni kell, hol helyezzem el a hangfalakat. Nem tudok énekelni, de hallanom kell, kinek, milyen hangja van, mihez állítsam a mikroportot.
- Minden nap más?
- Ez a szép benne. Meg az, hogy a próbák kezdetétõl végig kísérjük, ahogy születik az elõadás. Akkor csináljuk jól, ha a hangosítás úgy szól, mint egy „kristály”. Az is kihívás, ha csak egy-két jel van a produkcióban, mint pl. A konyhában. Ilyenkor másodpercre pontosan kell beadni a hangeffektet, mert az akkor hatásos. Akkor vagyok elégedett, ha hallom, hogy jól szól. Az elmúlt 25 év alatt talán az volt a legnehezebb, hogy a munkám hogyan illesztem be a civil életembe. Kívülállók ugyanis csak nehezen értik meg ezt.
- Azt mondtad, ez volt az elsõ díjad. Évekkel ezelõtt azonban már kaptál Csizmadia Tibor direktor úrtól egy nem „hivatalos” díjat is… Meg van még?
- Igen, egyik társulati ülésen kaptam a direktortól egy Csizma-díjat, azaz egy fekete tornacipõt. Akkoriban ugyanis western-csizmát hordtam, ami kopogott a folyosón… Jópofa volt, sokáig hordtam is, de elkopott. El kellett volna tennem emlékbe…
A színház örökös tagja: Mészáros Sándor
Nagy megtiszteltetés, hogy örökös taggá választott a színház vezetése és társulata. 1985 óta, amióta állandó társulata van Egernek, én itt dolgozom. A pályát a Miskolci Nemzeti Színháznál kezdtem 1972-ben, úgy jártunk át „tájolni” Egerbe. Aztán megalakult a színház, és itt maradtam. Sok szép produkciót hoztunk létre, egyszer majd összeszámolom, mennyi bemutatóm is volt…
- Volt emlékezetes elõadás?
- pl. a Máris fõhadnagy, a József és a színes, szélesvásznú álomkabát vagy a Csókos asszony. A változások miatt maradt meg bennem. Sokat kellett gyakorolnunk, míg 15-20 perces lett az átállás a szünet alatt. Az Éjjeli menedékhely is emlékezetes volt, mert hatalmas és látványos díszletet kellett mozgatni.
- Mi volt a feladatod színpadmesterként?
- A színpad felügyelete és a díszletek beállítása. A színpadmester és az ügyelõ együtt vezényli az elõadást. Nagy felelõsség. Itt töltöttem az egész életem, 36 évig dolgoztam a színházban. Szívvel-lélekkel csináltam minden nap, ez volt a legfontosabb. Minél nehezebb volt a feladat, annál inkább szerettem.
- Mennyit változott a színpadtechnika az elmúlt évtizedekben?
- A technika folyamatosan fejlõdik. Annak idején elõször díszítõtanfolyamot kellett elvégezni, majd színpadtechnikát tanulni. Emlékszem, az elsõ forgószínpadot Budapestrõl hozták, amit le kellett kicsinyíteni az egri színpadra. Ma már a harmadikkal dolgozunk, ami sokkal jobban kezelhetõ, megkönnyíti nemcsak a mi, hanem a színészek munkáját is.
Az év színházi embere: Baranyi Balázs
- Váratlanul ért, még most is jobban ver a szívem, és libabõrös lettem. Úgy érzem, ez egy kicsit azt is jelenti, hogy szeretnek engem a kollégák. Amikor az évadzárón kiderült, hogy a legtöbben rám szavaztak a társulatból, alig tudtam megszólalni a meglepetéstõl. Emlékszem, addig tapsoltak folyamatosan, amíg le nem értem a hangosító pulttól. Nagyon zavarban voltam, mert nem vagyok hosszá szokva az elismerésekhez. Most elõször kaptam díjat- mondja Baranyi Balázs.
- A hétköznapokban, munka közben is érzed, hogy szeretnek a kollégák?
- Talán egy-egy csokiból –nevet–… De én is õket, és ezt kapom vissza. Igyekszünk még feszült helyzetben is normálisan beszélni egymással. Ha teszek valakinek valamilyen apró szívességet, sokszor meglepnek egy csokival. Ez a figyelmesség jele.
- Nemcsak a kollégákat, a színházat is szereted…
- Ezt csak így lehet csinálni! Decemberben volt, hogy 25 éve vagyok a pályán. Iskola után a debreceni Csokonai Színháznál helyezkedtem el, mint hangosító. Rögtön megfertõzött. Barátok, ismerõsök szokták kérdezni, hogy milyen itt dolgozni? Más. Hiszen más az idõbeosztás, más a munka. Noés sok lemondással jár.
- Mennyire összetett a munkátok?
- A többi mûszaki területhez csak annyira kell érteni, hogy a hangosításhoz tudjam használni. Pl. tudni kell, hol helyezzem el a hangfalakat. Nem tudok énekelni, de hallanom kell, kinek, milyen hangja van, mihez állítsam a mikroportot.
- Minden nap más?
- Ez a szép benne. Meg az, hogy a próbák kezdetétõl végig kísérjük, ahogy születik az elõadás. Akkor csináljuk jól, ha a hangosítás úgy szól, mint egy „kristály”. Az is kihívás, ha csak egy-két jel van a produkcióban, mint pl. A konyhában. Ilyenkor másodpercre pontosan kell beadni a hangeffektet, mert az akkor hatásos. Akkor vagyok elégedett, ha hallom, hogy jól szól. Az elmúlt 25 év alatt talán az volt a legnehezebb, hogy a munkám hogyan illesztem be a civil életembe. Kívülállók ugyanis csak nehezen értik meg ezt.
- Azt mondtad, ez volt az elsõ díjad. Évekkel ezelõtt azonban már kaptál Csizmadia Tibor direktor úrtól egy nem „hivatalos” díjat is… Meg van még?
- Igen, egyik társulati ülésen kaptam a direktortól egy Csizma-díjat, azaz egy fekete tornacipõt. Akkoriban ugyanis western-csizmát hordtam, ami kopogott a folyosón… Jópofa volt, sokáig hordtam is, de elkopott. El kellett volna tennem emlékbe…
A színház örökös tagja: Mészáros Sándor
Nagy megtiszteltetés, hogy örökös taggá választott a színház vezetése és társulata. 1985 óta, amióta állandó társulata van Egernek, én itt dolgozom. A pályát a Miskolci Nemzeti Színháznál kezdtem 1972-ben, úgy jártunk át „tájolni” Egerbe. Aztán megalakult a színház, és itt maradtam. Sok szép produkciót hoztunk létre, egyszer majd összeszámolom, mennyi bemutatóm is volt…
- Volt emlékezetes elõadás?
- pl. a Máris fõhadnagy, a József és a színes, szélesvásznú álomkabát vagy a Csókos asszony. A változások miatt maradt meg bennem. Sokat kellett gyakorolnunk, míg 15-20 perces lett az átállás a szünet alatt. Az Éjjeli menedékhely is emlékezetes volt, mert hatalmas és látványos díszletet kellett mozgatni.
- Mi volt a feladatod színpadmesterként?
- A színpad felügyelete és a díszletek beállítása. A színpadmester és az ügyelõ együtt vezényli az elõadást. Nagy felelõsség. Itt töltöttem az egész életem, 36 évig dolgoztam a színházban. Szívvel-lélekkel csináltam minden nap, ez volt a legfontosabb. Minél nehezebb volt a feladat, annál inkább szerettem.
- Mennyit változott a színpadtechnika az elmúlt évtizedekben?
- A technika folyamatosan fejlõdik. Annak idején elõször díszítõtanfolyamot kellett elvégezni, majd színpadtechnikát tanulni. Emlékszem, az elsõ forgószínpadot Budapestrõl hozták, amit le kellett kicsinyíteni az egri színpadra. Ma már a harmadikkal dolgozunk, ami sokkal jobban kezelhetõ, megkönnyíti nemcsak a mi, hanem a színészek munkáját is.