2009. május 13.
Valóság, görbe tükörben
HÍRLAP-SZÍNHÁZ Rögtönzött előadással zárult az Évad az évadban
Egyhetes erőltetett menetet követően a Hírlap-színház utolsó előadásával zárult az Évad az évadban rendezvénysorozata a Gárdonyi Géza Színházban.
A Padlással kezdődött és a Hírlap-színház előadásával zárult az az immár hagyományos rendezvénysorozat, amelyben az egri teátrum egy hétbe sűrítve lejátssza mindazokat az előadásokat, amiket az adott évad során bemutattak. Ez természetesen mind a színészek, mind a műszak számára igen megterhelő, mégis fontos és izgalmas vállalkozás. Ez idő alatt mintegy összesűrítve megkaphatja a néző mindazt, ami történt az első bemutató óta. Sőt arra is lehetőség nyílik, ha valaki egy-egy produkcióról lemaradt, az ez alkalommal pótolhatja a hiányosságot.
Így sűrű egymásutánban látni mindazt, ami a Gárdonyi Géza Színház falai között történik, igazolja, miért is egyre nagyobb a teátrum respektje honi színházi közéletünkben, s miért is van jó híre a társulatnak határainkon túl is. Az itt kialakult társulatnak és műhelynek volt köszönhető, hogy Máté Gábor Kossuth-díjas színész-rendező ötlete nyomán megszületett az a nem példa nélkül való, mégis úttörő vállalkozás, amely a Hírlap-színházat jelenti. Amikor is egy, a lapunkban hétfőn reggel megjelent írásunk nyomán estére színházi előadás születik. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az adott cikk jelenik meg a színpadon, hanem azt, hogy kollégáink sorai, a történet, amit leírnak, elindítják az alkotói fantáziát. Így hol kacagtató, hol elgondolkodtató, szuverén színházi alkotásokat láthat a nagyszámú érdeklődő. Az egy nap alatt megszülető produkció minden esetben tükröt, helyenként görbe tükröt tart mai magyar valóságunk elé.
Most hétfőn bizony zavarba is jött a stúdiószínház széksorait zsúfolásig megtöltő közönség. Hiszen a szorgos Hírlap-színház-látogatók megszokhatták, hogy önfeledt nevetés vár rájuk. Most sem kellett csalódniuk, mert a kacagás nem maradhatott el, de a mosoly mögött mindig fölsejlett valamely keserűség is. De tudjuk, a színház – ahogy az azt jelképező két maszk is bizonyítja – kétarcú.
Ezen a hétfőn pedig olyan cikk volt az alapja a produkciónak, amely mindennapjaink egyik legégetőbb problémáját boncolgatja. A segélyből élő tömegek elkeseredettsége, a szegénység nyomán született bűnözés, egyesek szerint „cigánybűnözés”, és egyáltalán az ellentét a többségi és a kisebbségi társadalom között. Mind olyan gondok, amelyekkel egyelőre nem igazán sikerül megküzdenie a társadalomnak. A kisközösségek, egy-egy falu lakossága, helyi képviselői, polgármesterei is nap mint nap keresik azokat a megoldásokat, amelyek ésszerűek, hasznosak a lakosok számára. Ám ez nem megy könnyen. Hol itt, hol ott bukkannak föl anomáliák, szélsőséges nézetek, amelyek drasztikus megoldást kínálnak e gondokra. S a mindennapokban jelen lévő feszültség mindig gazdag táptalajt kínál ezen szélsőséges megnyilvánulások burjánzásához.
Máté Gábor és minitársulata tehát nehéz feladat elé került, amidőn ennyire húsbavágó és érzékeny témából kellett színielőadást produkálnia. Most nem is a mulattatás volt a céljuk, hanem hogy az elénk tartott tükörben mindinkább az általuk valósnak vélt kép mutatkozzék meg. Arra is ügyeltek, ha ezt a tükörlapot meghajlították is, akkor sem torz, sokkal inkább hangsúlyos kép rajzolódjon ki a foncsorozott üveglapon.
Sommás ítéletet nem lehet ugyanis mondani egyetlen ember, népcsoport vagy etnikum fölött sem. A történelem igen furcsa. Bizony előfordulhat, hogy néhány évtized, évszázad múlva minden az ellenkezőjére fordul, s akik ma a többség fensőbbségével ítélkeznek, egyszer kénytelenek lesznek belekóstolni a kisebbségnek jutó keserű kenyér serclijébe.
Ötletekben, sziporkákban ez alkalommal sem volt hiány. Ilyenek voltak a remek, képzeletbeli majdani pártnevek, mint a Fajmagyarok Szövetsége, a FASZ, vagy a Magyar Kisebbségek Szocialista Pártja, a MAKISZOP. A karikírozott önkormányzati ülés jelenetei már vissza-visszaköszöntek ugyan korábbi Hírlap-színházi előadásokból, de színészeink ismét csak remekeltek. Mészáros Máté mint Ausztráliából ideszármazott aboriginál, vagy Ötvös András Doktor Ház szerepében frenetikus volt. Csakúgy, mint Vajda Milán, aki Füst Milán polgármestert hozta elénk, vagy Fekete Györgyi Zacc Béláné, Fekete Éva megszemélyesítőjeként, és Bozó Andrea, aki Mokk Katalinként jelent meg a színen. Nem beszélve Schruff Milánról, aki önfeláldozás gyanánt vállalta, hogy egy női petesejtet ültessenek belé. Ettől nemcsak világítani kezdett a sötétségben, de szerepe szerint lassan Péterből Petrává is avanzsált. Emlékezetes perceket szerzett ismét Járó Zsuzsa, Mészáros Sára és Bányai Miklós is. Kaszás Gergő kihagyhatatlan e színházi élményekből. Ő – ha kisebb szerepekben látjuk is – motorja az előadásoknak. Görög László, akit, mint az előadás utolsó mondataiból megtudtuk, a Gárdonyi Géza Színház sajátjának tekint, ezúttal erős színpadi jelenléttel igen fontos gondolatokat közvetített hatásosan.
A Hírlap-színház évadbeli utolsó bemutatója nagyban különbözött a korábbiaktól. Kevesebb nevetés, mélyebb és filozofikus eszmefuttatások, problémafeltárás jellemezte. Lehet, néha talán egyoldalúan, ám szókimondóan nyúltak az alkotók a kényes témához, de – ahogy az az igazi színház feladata – tiszta fényű tükröt tartottak mindannyiunk elé.
Így sűrű egymásutánban látni mindazt, ami a Gárdonyi Géza Színház falai között történik, igazolja, miért is egyre nagyobb a teátrum respektje honi színházi közéletünkben, s miért is van jó híre a társulatnak határainkon túl is. Az itt kialakult társulatnak és műhelynek volt köszönhető, hogy Máté Gábor Kossuth-díjas színész-rendező ötlete nyomán megszületett az a nem példa nélkül való, mégis úttörő vállalkozás, amely a Hírlap-színházat jelenti. Amikor is egy, a lapunkban hétfőn reggel megjelent írásunk nyomán estére színházi előadás születik. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az adott cikk jelenik meg a színpadon, hanem azt, hogy kollégáink sorai, a történet, amit leírnak, elindítják az alkotói fantáziát. Így hol kacagtató, hol elgondolkodtató, szuverén színházi alkotásokat láthat a nagyszámú érdeklődő. Az egy nap alatt megszülető produkció minden esetben tükröt, helyenként görbe tükröt tart mai magyar valóságunk elé.
Most hétfőn bizony zavarba is jött a stúdiószínház széksorait zsúfolásig megtöltő közönség. Hiszen a szorgos Hírlap-színház-látogatók megszokhatták, hogy önfeledt nevetés vár rájuk. Most sem kellett csalódniuk, mert a kacagás nem maradhatott el, de a mosoly mögött mindig fölsejlett valamely keserűség is. De tudjuk, a színház – ahogy az azt jelképező két maszk is bizonyítja – kétarcú.
Ezen a hétfőn pedig olyan cikk volt az alapja a produkciónak, amely mindennapjaink egyik legégetőbb problémáját boncolgatja. A segélyből élő tömegek elkeseredettsége, a szegénység nyomán született bűnözés, egyesek szerint „cigánybűnözés”, és egyáltalán az ellentét a többségi és a kisebbségi társadalom között. Mind olyan gondok, amelyekkel egyelőre nem igazán sikerül megküzdenie a társadalomnak. A kisközösségek, egy-egy falu lakossága, helyi képviselői, polgármesterei is nap mint nap keresik azokat a megoldásokat, amelyek ésszerűek, hasznosak a lakosok számára. Ám ez nem megy könnyen. Hol itt, hol ott bukkannak föl anomáliák, szélsőséges nézetek, amelyek drasztikus megoldást kínálnak e gondokra. S a mindennapokban jelen lévő feszültség mindig gazdag táptalajt kínál ezen szélsőséges megnyilvánulások burjánzásához.
Máté Gábor és minitársulata tehát nehéz feladat elé került, amidőn ennyire húsbavágó és érzékeny témából kellett színielőadást produkálnia. Most nem is a mulattatás volt a céljuk, hanem hogy az elénk tartott tükörben mindinkább az általuk valósnak vélt kép mutatkozzék meg. Arra is ügyeltek, ha ezt a tükörlapot meghajlították is, akkor sem torz, sokkal inkább hangsúlyos kép rajzolódjon ki a foncsorozott üveglapon.
Sommás ítéletet nem lehet ugyanis mondani egyetlen ember, népcsoport vagy etnikum fölött sem. A történelem igen furcsa. Bizony előfordulhat, hogy néhány évtized, évszázad múlva minden az ellenkezőjére fordul, s akik ma a többség fensőbbségével ítélkeznek, egyszer kénytelenek lesznek belekóstolni a kisebbségnek jutó keserű kenyér serclijébe.
Ötletekben, sziporkákban ez alkalommal sem volt hiány. Ilyenek voltak a remek, képzeletbeli majdani pártnevek, mint a Fajmagyarok Szövetsége, a FASZ, vagy a Magyar Kisebbségek Szocialista Pártja, a MAKISZOP. A karikírozott önkormányzati ülés jelenetei már vissza-visszaköszöntek ugyan korábbi Hírlap-színházi előadásokból, de színészeink ismét csak remekeltek. Mészáros Máté mint Ausztráliából ideszármazott aboriginál, vagy Ötvös András Doktor Ház szerepében frenetikus volt. Csakúgy, mint Vajda Milán, aki Füst Milán polgármestert hozta elénk, vagy Fekete Györgyi Zacc Béláné, Fekete Éva megszemélyesítőjeként, és Bozó Andrea, aki Mokk Katalinként jelent meg a színen. Nem beszélve Schruff Milánról, aki önfeláldozás gyanánt vállalta, hogy egy női petesejtet ültessenek belé. Ettől nemcsak világítani kezdett a sötétségben, de szerepe szerint lassan Péterből Petrává is avanzsált. Emlékezetes perceket szerzett ismét Járó Zsuzsa, Mészáros Sára és Bányai Miklós is. Kaszás Gergő kihagyhatatlan e színházi élményekből. Ő – ha kisebb szerepekben látjuk is – motorja az előadásoknak. Görög László, akit, mint az előadás utolsó mondataiból megtudtuk, a Gárdonyi Géza Színház sajátjának tekint, ezúttal erős színpadi jelenléttel igen fontos gondolatokat közvetített hatásosan.
A Hírlap-színház évadbeli utolsó bemutatója nagyban különbözött a korábbiaktól. Kevesebb nevetés, mélyebb és filozofikus eszmefuttatások, problémafeltárás jellemezte. Lehet, néha talán egyoldalúan, ám szókimondóan nyúltak az alkotók a kényes témához, de – ahogy az az igazi színház feladata – tiszta fényű tükröt tartottak mindannyiunk elé.
Egres Béla
Forrás: Heves Megyei Hírlap
