2010. január 2.
Már áll A törött nádszál díszlete
Mi következhet még a mélybecsúszás és a csernobili robbanás után? – teszi fel a kérdést Csanádi Judit, díszlettervező, amikor arról kérdezem, milyen lesz Márton László történelmi trilógiájának harmadik része.
A törött nádszál a vég, ahonnan már nincs tovább, ahol mindenki elveszíti emberi mivoltát, és az esélyt is arra, hogy méltósággal haljon meg. Egy dögkútba, kráterbe terveztem az utolsó részt, s ez a tér valamelyest megidézi az előzőeket. Ez a darab ráismertet a nemzeti tragédiáinkra, jelenünkre.
- Néhány hónapja kapott World Stage Designe-díjat Szöulban A nagyratörő és Az állhatatlan díszleteiért. Hogy lehet ezt túlszárnyalni?
- Meg kell mondjam, ez a harmadik rész tetszett a legjobban a három közül. Ez a legtömörebb, talán epilógusnak is felfogható. Végkifejletéhez jut mind a darab társadalmi, mind nemzeti és magánéleti vonala. Az hajtott, hogy ne az előző két díszlet inspiráljon, hanem ezt a darabot, mint önálló élőlényt tudjam nézni, ez szólaljon meg bennem. Utána majd megtalálom a következetes megoldást, hiszen egymásból következnek. Az előadásból indulok ki, hogyan lehet olyan térrel megsegíteni a cselekményt, hogyan a legelevenebben jöjjenek létre az emberek közötti szituációk. Az volt az első gondolatom, hogy zárjuk össze a szereplőket, és valahol lentre tegyük a játszóteret.
- Tehát megint megdolgoztatod a színészeket…
- Ez lehetőség nekik, optimális játékterek jönnek létre. Szerettem volna, ha a néző, sok olyan dolgot lát, ami nincs is jelen. Van egy nagy jelenet a darabban a csata, ami olyan sűrű ködben zajlik, hogy senki sem tudja, ki a barát és ki az ellenség Egymást ölik meg az azonos oldalon állók. Ez ugyan megmenti a magyarokat, de rengetegen meghalnak. Ez a köd a trilógia metaforájává vált számomra. Innen jött az ötlet, hogy ezt a homályt szélesítsük ki az egész előadásra. Ássunk egy nagy gödröt, csak tükrön keresztül mutassuk meg, mi történik. Minden reflexió, és tulajdonképpen mindig ködben vagyunk. A zenekari árok nem látható a nézőtérről. Az egész színpadot egy virágállvánnyal kerítjük el a nézőtértől. Ez felnagyított változata a második rész díszletének. A dögkút színpadon lévő oldalai pedig a háztető fordítottja. A ködben nem látni, kit ütsz, csak a pillanat dönti el, hogy mit csinálunk, a véletlenen múlik, hogy jót cselekszünk vagy nem. Ez igaz a mindennapi életünkre is. Egyik nap jónak tűnik, ahogy döntöttünk, majd egy hét múlva kiderülhet, hogy mekkora hibát követtünk el.
- Néhány hónapja kapott World Stage Designe-díjat Szöulban A nagyratörő és Az állhatatlan díszleteiért. Hogy lehet ezt túlszárnyalni?
- Meg kell mondjam, ez a harmadik rész tetszett a legjobban a három közül. Ez a legtömörebb, talán epilógusnak is felfogható. Végkifejletéhez jut mind a darab társadalmi, mind nemzeti és magánéleti vonala. Az hajtott, hogy ne az előző két díszlet inspiráljon, hanem ezt a darabot, mint önálló élőlényt tudjam nézni, ez szólaljon meg bennem. Utána majd megtalálom a következetes megoldást, hiszen egymásból következnek. Az előadásból indulok ki, hogyan lehet olyan térrel megsegíteni a cselekményt, hogyan a legelevenebben jöjjenek létre az emberek közötti szituációk. Az volt az első gondolatom, hogy zárjuk össze a szereplőket, és valahol lentre tegyük a játszóteret.
- Tehát megint megdolgoztatod a színészeket…
- Ez lehetőség nekik, optimális játékterek jönnek létre. Szerettem volna, ha a néző, sok olyan dolgot lát, ami nincs is jelen. Van egy nagy jelenet a darabban a csata, ami olyan sűrű ködben zajlik, hogy senki sem tudja, ki a barát és ki az ellenség Egymást ölik meg az azonos oldalon állók. Ez ugyan megmenti a magyarokat, de rengetegen meghalnak. Ez a köd a trilógia metaforájává vált számomra. Innen jött az ötlet, hogy ezt a homályt szélesítsük ki az egész előadásra. Ássunk egy nagy gödröt, csak tükrön keresztül mutassuk meg, mi történik. Minden reflexió, és tulajdonképpen mindig ködben vagyunk. A zenekari árok nem látható a nézőtérről. Az egész színpadot egy virágállvánnyal kerítjük el a nézőtértől. Ez felnagyított változata a második rész díszletének. A dögkút színpadon lévő oldalai pedig a háztető fordítottja. A ködben nem látni, kit ütsz, csak a pillanat dönti el, hogy mit csinálunk, a véletlenen múlik, hogy jót cselekszünk vagy nem. Ez igaz a mindennapi életünkre is. Egyik nap jónak tűnik, ahogy döntöttünk, majd egy hét múlva kiderülhet, hogy mekkora hibát követtünk el.
pilisy