2010. március 14.
Bozó Andrea Jászai-díjas
Újabb színházi elismerés került Egerbe. Hiller István oktatási és kulturális miniszter kiemelkedő színművészeti tevékenységéért Jászai Mari-díjat adományozott Bozó Andreának, a Gárdonyi Géza Színház színművészének.
- Leírhatatlan érzés volt, amikor megtudtam, hogy megkapom a díjat. Azért is jelent sokat számomra, mert ez egy olyan szakmai elismerés, amire titkon talán minden színész vágyik. Én nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam. Úgy tudom, hogy egy 11 fős – kritikus, rendező, színész és más színházi szakemberből álló kuratórium- dönt az odaítéléséről.
- Számba vetted milyen alakításokért kaphattad?
- Az elmúlt években sok mindent játszottam. Különböző rendezőkkel, sokféle karaktert. De szerintem az is fontos, hogy hol dolgozol. Hogy olyan társulathoz tartozol, ahol minőségi munka folyik, és ezt a szakma is látja, sőt odafigyel minden rezdülésére. Sokan mondják, hogy az egri az ország egyik legjobb színháza. De már a kezdetek, a Merlin Színház is fontos állomás volt az életemben, ahol Jordán Tamás és Lázár Kati vett a szárnyai alá. A Petra von Kant keserű könnyei című előadásunk után több szakmai elismerést kaptam. Az egri előadások közül meghatározó volt azt hiszem A száz év magány, a Galambok, az Éjjeli menedékhely, A hülyéje, A tél meséje, a Fekete Péter az Emésztő tűz vagy Az állhatatlan. A HírlapSzínházban is annyi mindent kipróbálhattam! Ez szinten tartja a színészt, megmozgat, sok újat fedeztem fel magamban. Nagyon jó tréning, ami beépül a későbbi szerepeimbe.
- Számítasz a Jászai-díj miatt arra, hogy Rád irányul majd egyfajta kiemelt figyelem?
- Inkább felelősséget jelent, nemcsak azért, mert ezután kiírják a nevem mellé. Hanem azért is mert, ahogy telnek az évek, az ember egyre jobban átéli annak a súlyát, hogy kiáll a színpadra. Én nagyon kétkedő, magammal küzdő színész vagyok. Így a Jászai-díj erőt is ad.
Olyan ez, mint egy álom beteljesedése. Igazolása annak, hogy jó úton haladok. Amikor kislánykoromban arra gondoltam, hogy színésznő leszek, elérhetetlen vágynak tűnt. Attól, hogy nem a színművészeti főiskolára jártam, úgy éreztem, duplán kell bizonyítanom, hogy jogosítványom van erre a pályára. De én választottam a Merlint, mert hittem abban,amit Jordán Tamás a színházról,színészetről gondol. Úgy éreztem, ez az én utam. A mai napig hálás vagyok azoknak a rendezőknek, akik hittek és hisznek bennem.
- Hogy fogadták a kollégák? Mit szólt a fiad, Benedek?
- Mesélte, most tanulták nyelvtanórán, hogy kell leírni a Jászai-díjat. Mondta, nehogy azt higgyem, hogy nem tudja, milyen nagy dolog ez. És hogy, nagyon büszke rám. Igazából eddig nem is mondtam senkinek. Attól féltem, ahogy kimondom, elillan…
- Számba vetted milyen alakításokért kaphattad?
- Az elmúlt években sok mindent játszottam. Különböző rendezőkkel, sokféle karaktert. De szerintem az is fontos, hogy hol dolgozol. Hogy olyan társulathoz tartozol, ahol minőségi munka folyik, és ezt a szakma is látja, sőt odafigyel minden rezdülésére. Sokan mondják, hogy az egri az ország egyik legjobb színháza. De már a kezdetek, a Merlin Színház is fontos állomás volt az életemben, ahol Jordán Tamás és Lázár Kati vett a szárnyai alá. A Petra von Kant keserű könnyei című előadásunk után több szakmai elismerést kaptam. Az egri előadások közül meghatározó volt azt hiszem A száz év magány, a Galambok, az Éjjeli menedékhely, A hülyéje, A tél meséje, a Fekete Péter az Emésztő tűz vagy Az állhatatlan. A HírlapSzínházban is annyi mindent kipróbálhattam! Ez szinten tartja a színészt, megmozgat, sok újat fedeztem fel magamban. Nagyon jó tréning, ami beépül a későbbi szerepeimbe.
- Számítasz a Jászai-díj miatt arra, hogy Rád irányul majd egyfajta kiemelt figyelem?
- Inkább felelősséget jelent, nemcsak azért, mert ezután kiírják a nevem mellé. Hanem azért is mert, ahogy telnek az évek, az ember egyre jobban átéli annak a súlyát, hogy kiáll a színpadra. Én nagyon kétkedő, magammal küzdő színész vagyok. Így a Jászai-díj erőt is ad.
Olyan ez, mint egy álom beteljesedése. Igazolása annak, hogy jó úton haladok. Amikor kislánykoromban arra gondoltam, hogy színésznő leszek, elérhetetlen vágynak tűnt. Attól, hogy nem a színművészeti főiskolára jártam, úgy éreztem, duplán kell bizonyítanom, hogy jogosítványom van erre a pályára. De én választottam a Merlint, mert hittem abban,amit Jordán Tamás a színházról,színészetről gondol. Úgy éreztem, ez az én utam. A mai napig hálás vagyok azoknak a rendezőknek, akik hittek és hisznek bennem.
- Hogy fogadták a kollégák? Mit szólt a fiad, Benedek?
- Mesélte, most tanulták nyelvtanórán, hogy kell leírni a Jászai-díjat. Mondta, nehogy azt higgyem, hogy nem tudja, milyen nagy dolog ez. És hogy, nagyon büszke rám. Igazából eddig nem is mondtam senkinek. Attól féltem, ahogy kimondom, elillan…
pilisy