2010. szeptember 7.
Két kritikusi jelölést is kapott az egri társulat
30. alkalommal osztják ki a Színikritikusok Díját, idén új lebonyolítási rend szerint szeptember 26-án, immár tizenöt kategóriában – derült ki a budapesti sajtótájékoztatón.
A Gárdonyi Géza Színház két jelölést is kapott: a Maya a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriájában, Ötvös András pedig mint legígéretesebb pályakezdő.
Mint Tompa Andrea, az elismeréseket odaítélő Színházi Kritikusok Céhének elnöke hangsúlyozta, a díjra mindig a tisztaság, politikamentesség volt jellemző, ezért azt még soha egyetlen művész sem utasította vissza.
A korábbi gyakorlattól eltérően nem csupán a nyertesek kaptak meghívást a díjátadóra, hanem az összes várományos. Vagyis kategóriánként az a három-három alkotó, aki a tavalyi évadban nyújtott produkciójáért a legtöbb szavazatot kapta a kritikusoktól. A hármak közül a győztesek neve csak a díjátadón válik ismertté. A díjkiosztó műsorvezetője Für Anikó és Ötvös András lesznek, mellettük bábszínészek keltenek életre két "átlagnézőt", akik időnként elmondják majd a véleményüket a magyar színházi világról.

pcs