2010. szeptember 20.
Nyílt nap ma a színházban
Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján egész napos programsorozattal várjuk az érdeklődőket – ajánlja az eseményt Emri Tünde, a program felelőse.
- Elsősorban kiknek szól a nyílt nap?
- Mindenkit szeretettel várunk, akit érdekel a színház és az, hogyan jön létre egy előadás. Az Extrák programsorozatunkon belül rendszeresen szervezünk színházbejárásokat és nyílt próbákat, de a Magyar Dráma Napján még sokszínűbben mutatjuk be mindazt, ami a kulisszák mögött van. Ez a nyílt nap is jelzi, idén még nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy bevonjuk az iskolás korosztályt a munkánkba.
- Milyen programokat kínálnak ebből az alkalomból az érdeklődőknek?
10-14 óráig óránként indítunk Színházbejárást, ahol „pincétől a padlásig” megismerhetik a színházat az érdeklődők, a különböző szakterületek munkáját, a díszlettártól a jelmezraktárig. Személyesen találkozhatnak színészeinkkel, és közvetlenül Csizmadia Tibor, direktor úrnak is tehetnek fel kérdéseket, aki maga is kíséri a csoportokat.
A Tánctagozatunk erre az alkalomra készített koreográfiát, melynek Barta Dóra rendező a „Szív desszert” címet adta. Ezt 14.30-15.30 között a tagozat Törvényház úti próbatermében tekinthetik meg a nézők.
16.30-tól a színház nagytermében rendezők beszélnek az évad tervezett előadásainak háttértitkairól.
18.00-tól Kvízjátékot tartunk az általános iskola 7-8. osztályosainak és középiskolás csoportoknak. Erre 56 csapat, 350 diák jelentkezett.
Mivel is ünnepelhetnénk jobban a magyar drámát, mint egy kortárs magyar művel? Ezért 19.00-tól Horváth Péter: Kerti mulatság című darabját tűztük műsorra, ami a színház Stúdiószínpadán, Szegvári Menyhért rendezésében látható.
- Be kell-e előre jelentkezni a programokra?
- A programok nagy részére előre jelentkeztek be a csoportok, de szívesen fogadjuk azokat is, akik a színház előtt sétálva kedvet kapnak egy kis „kirándulásra” színházunk világában.
- Ingyenesek a programok?
- Valamennyi programunk ingyenes, csak az este 7 órától kezdődő Kerti Mulatság előadására kell jegyet váltani.

pcs