2015. május 22.
„Játsszunk színházat” - győztek a wigneres Kishercegek
Több mint kétszáz diák játszott színházat az egri Gárdonyi Géza Színház TÁMOP-programja keretében.
Tíz középiskola vett részt a „Játsszunk színházat” elnevezésű vetélkedőn. A feladatokat úgy állította össze Emri Tünde, pályázati felelős, hogy a fiatalokat közelebb hozza a színház világához, és betekintést nyerjenek a kulisszák mögött a különböző szakmákba. Megmérethették magukat a színpadon is: minden iskolai csapat előadott egy-egy jelenetet a József és a színes szélesvásznú álomkabát, vagy a Kisherceg című művekből. A társulat tagjaiból álló zsűri végül a Wigner Jenő Műszaki Szakközépiskola csapatát találta a legjobbnak, akik a következő színházi évadra szóló bérletet kaptak jutalmul.