2015. augusztus 28.
Négy díj Eger teátrumának
Csütörtökön este díjátadó gálával zárult a Magyar Teátrum Nyári Fesztivál.
A Szarvasi Vízi Színházban idén negyedik alkalommal megrendezett eseménysorozat folyamán összesen 65 előadás került a nézők elé . A társadalmi zsűri a Legjobb ifjúsági előadás díját a Gárdonyi Géza Színház "Légy jó mindhalálig" c. előadásának ítélte oda. A Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal közösen létrehozott Szaffi és A cigánybáró c. táncszínházi produkciók zenéjéért Ágoston Béla zeneszerzői különdíjban részesült, míg az Agria Játékokkal koprodukcióban megvalósult A fejedelem c. musical (díszlet: Bényei Miklós, jelmez: Molnár Gabriella) a Legjobb látvány díját kapta. Blaskó Balázsnak, az egri teátrum igazgatójának Babák Mihály polgármester Szeretet-díjat nyújtott át. Szavai szerint ez a díj azt fejezi ki, hogy Szarvas kultúrakedvelő polgárai szeretik a díjazott színház társulatát, elismerik és tisztelik igazgatójának munkáját.