2009. szeptember 30.
Táncbérlet
Carmina Burana
Egy civilizáció romjain tengôdô, életben maradásáért küzdô, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra. Egy lány, kinek eleve rövid élet adatott, egy pillanatra boldognak érezheti magát. De Fortuna csalfa és kegyetlen, nem törôdik a pillanat szépségével. Juronics Tamás A híres középkori versgyűjteményt Carl Orff kantátája tette korunkban különösen népszerűvé.
Három az egyben
Az est három produkciót tartalmaz, mely az idén alakult tánctagozat művészeinek alkotó munkájából született. Elsőként Kulcsár Noémi a Fiatal fiú és a halál c. duettjét tekinthetik meg Barta Dóra és Túri Lajos előadásában. .Jean Coucto műve alapján, melyet R. Petit számára írt. A kilátástalan párizsi művész megelégeli életét és úgy dönt, hogy öngyilkos lesz. Óriási haláltusát vív. Visszaemlékszik élete be nem fejezett epizódjaira, és újra éli azokat, amin már nem tud segíteni. Az utolsó pillanatban már visszafordulna….
A második rész Spala Korinna Impulszív c. munkája, melyben olyan kérdésekre keres választ, hogy milyen szerepük van gondolatainknak, hiszen azok alapján cselekszünk, hozzuk meg döntéseinket, hogy honnan erednek ezek a gondolatok, milyen irányt adnak sorsunknak, és persze milyen szerepet nyerhetünk általuk a „nagy egészben”.
Kétségbeesetten rohanunk. A világ egónk felé kerget, és ebben a zaklatott világfogócskában egyre távolabb kerülünk a többiektől. Néha egymásnak rohanunk, érintéseink fájdalmat okoznak, talán feljajdulunk, de már rohanunk is tovább. Szívünk átadta a stafétabotot agyunknak, színlelt bölcsességünk azonban rosszul birkózik, és egyre hangosabban kiált segítségér. Vajon mely úton érheti el az ember valódi végcélját?
Harmadik produkcióként ismét Kulcsár Noémi alkotását láthatjuk, melynek címe Sok hűhó semmiért. Az eredeti történet cselekményét átformálva a fókusz a karakterekre kerül. Ez lehetőséget ad az előadóművészeknek, hogy a történet fonalának előrehaladását önmaguk generálják. A humor, mint legmeghatározóbb alkotóelem van jelen a darabban, így minden lehetőséget igyekeztem megragadni, hogy az összes adott jellem és helyzet komikumát felnagyítsam.
Mind emellett a pozitív hangulatú vonal mellet hangsúlyosan megjelenik egyfajta groteszkség, társadalomkritika, az emberi jellem lehetetlenségének bemutatása. Hiszen, ha a cselekményt kivetítjük a hétköznapok komoly, vagy komolyabbnak tűnő történéseire akkor egyértelműen kiderül, hogy az embernek elemi lényege a bolhát elefánttá nagyítani.
A kaméliás hölgy
Marguerite, Párizs körülrajongott kurtizánja a pénz és a fényűzés világában éli élvhajhász életét. Partyk, ékszerek, alkoholmámor töltik be hétköznapjait. Habzsolja az életet. A percnek él, a mának. Hiszen halálos beteg: a gyógyíthatatlan kór napról napra emészti fel szervezetét, miközben állandó felfokozott, lázas állapotban tartja őt. Ördögi kör: leállni, óvni magát képtelen, mert hajtja a vére, de a kicsapongó életmód egyre közelebb űzi őt a halálhoz. Nem sajnálja magát, elfogadja sorsát. De találkozik egy fiatalemberrel, és a szerelem megváltoztat mindent. Most már élni akar, eltörölni a múltat, szakítani előző életével. Új ember akar lenni. A pénz és a hatalom világában azonban ez szinte lehetetlen…
Dumas hallatlanul népszerű tragikus szerelmi történetének főszereplőjét valós személyről mintázta, regényt, majd prózai színművet írt a tényekből, később opera (Verdi:Traviata), nemrég musical (Legrand: Marguerite) és film (Luhrmann: Moulin Rouge) formájában vált ismertté. A most bemutatásra kerülő adaptáció a valós történetből kiindulva mutatja meg, hogy lehetséges-e ellene menni a minket körülvevő világ törvényeinek, ki lehet-e szakadni, lehet-e megváltást remélni még itt, földi életünk során.
Mozart: Requiem
Miközben a tudósok a klímamodelleken vitatkoznak, olvad a sarki jégtakaró, előbb- utóbb megáll a Golf-áramlat és eljön a jégkorszak. Vagy bármi más, de azt tudjuk: nem lesz ennek jó vége. Persze, mi gondunk vele, a mi életünkben nem következik be, de még a fiainkéban sem. És olyan rövid az élet, miért kellene nekünk azzal foglalkozni, mi lesz száz, kétszáz, ezer év múlva. Akkorra már halottak leszünk úgyis. Csakhogy eljövendő kis halálunk mégis valami nagyobb világrend része, minden egyes emberrel együtt hal kicsit az emberi faj. És azért az úszó jégtáblán kétségbeesetten tébláboló jegesmedve képe, vagy az olajjal szennyezett madarak partra vetett hullái láttán néha csak ránk tör valami félelem: félelem magunktól, és attól hogy mégiscsak valami rossz dolgot teszünk a Földdel, magunkkal, gyerekeinkkel, az emberiséggel. Mert nem vagyunk elég önzők: ha azok lennénk, odafigyelnénk az életterünkre, a levegőnkre, a vizünkre. Ez a lényeg: LÉGY ÖNZŐBB, EMBER!
Requiem a földért, magunkért: a pusztulás képei, finom kis apokalipszis, melynek nincs, nem lehet története, nincs beteljesedő jóslat, hiszen valójában nem tudjuk, mitől hal majd meg a föld, ha egyáltalán meghal valaha, nem tudjuk, hogyan jön el a vég, ha eljön egyáltalán: csak érzeteink és sejtéseink vannak, ki nem mondható félelmeink, jelek, melyek valamire figyelmeztetnek.