Nosztalgikus hangulatú blues szólalt meg bennem, szinte láttam magamat, ahogy a kulisszák mögött fütyörészve sétálok a színpadon és megérintett az egykori egri rendezéseim hangulata. Később a fejemben megszólaló dallam ösztönzött arra, hogy átdolgozzam az eredeti darabot. Felénekeltem az összes dalt egy diktafonra, majd Nagy Zoltán zenei vezetővel és Kátai László zeneszerzővel megalkottuk az előadás zenei világát. Új szereplők is kerültek az eredeti műbe, pl. még több liba, akik gazdagítják Mátyás jelenlétét és a konkrét színpadi történés részeseivé válnak. Kitaláltam egy keretjátékot és egy színpadmesterszerű figurát is, aki ott él a színpadon, mindent tud a színházról. Ez adott ihletet, hogy színházi allegóriákban gondolkodjak. De mondhatjuk úgy is, hogy az előadás színházi létezésünkről, az alkotás folyamatáról szól, játékosan, amelyben a kikacsingatás, a nézővel való kokettálás dominál. Még Döbrögi megveretése is revü-szerűen történik. Mátyás libái show girlökként jelennek meg olykor, akik mindenből viccet és táncot csinálnak. Döbrögit emberi mivoltában alázzák meg. Hatalmi mámorban szenved, manipulál mindenkit, ezért épp azt fordítják ellene, ami a gyengéje. Végül kénytelen szembe nézni önmagával. Valójában mi a színházról, mint műfajról beszélgetünk a nézővel. Előadásunk vallomás arról, hogy mi, színházi emberek minden körülmények között játszani szeretünk.