2012. február 2.
A jelmeztervezés egy keresztrejtvény
Szakács Györgyi jelmeztervező csak a hazai színházak számára háromszáznál is több 330 jelmeztervet készített. Több mint két tucat filmben dolgozott – mint az Elveszett illúziók, a Szerencsés Dániel, a Jadviga párnája, a Csocsó, a Hídember, valamint a Taking sides (Szembesítés) - kosztümjei fűződnek a nevéhez. A Kossuth-díjas jelmeztervezőnek tizenkétszer ítélték oda a Színikritikusok Díját. A napfény íze kosztümjeiért Genie- és Oscar-díjra jelölték. Pályájára Csiszár Imre és Major Tamás gyakorolt meghatározó hatást.
Csaknem negyven év után újra Egerben dolgozik, a Csiszár Imre rendezte Mohács című drámában.
-A jelmeztervezés közös munka a rendezővel, sőt előre kell gondolkodni, vajon milyen lesz a színész és jelmez viszonya, mi az, amit meg lehet valósítani, ezt úgy, hogy az találkozzon a rendező elképzelésével. A tervezés nagy keresztrejtvény, amit fejben meg kell oldani.
A Mohács egy magyar író példabeszéde. Az előadás hangulatához illően korhű kosztümöket terveztem, átnéztem a fellelhető irodalmakat és a 19. század historista ábrázolásait, a régi metszeteket. Átszűrtem magamon a dráma mondanivalóját. Így hoztam létre a figurákat. De ez a szép ebben a szakmában, hogy ilyen összetett. Mindig küzdök önmagammal. Sokszor egy–egy próbaidőszak alatt kevés az idő vagy nincs elég pénz a megvalósításra, ezért kompromisszumokat kell kötni. A belső látásomat tulajdonképpen össze kell egyeztetni a lehetőségekkel.
A tervező a színház világában nem kiszolgáltatott, mint a filmen. A színpad tulajdonképpen egy kép. Zavaró, ha ez nem olyan, mint az én belső látásom. Eszerint komponálom, de nem lehet öncélú. Sokszor, ha disszonáns is, pont az a cél. A színházban én vagyok az operatőr is, a színpadnyílás plánjába én komponálok, én láttatok – mondja.
A Mohács egy magyar író példabeszéde. Az előadás hangulatához illően korhű kosztümöket terveztem, átnéztem a fellelhető irodalmakat és a 19. század historista ábrázolásait, a régi metszeteket. Átszűrtem magamon a dráma mondanivalóját. Így hoztam létre a figurákat. De ez a szép ebben a szakmában, hogy ilyen összetett. Mindig küzdök önmagammal. Sokszor egy–egy próbaidőszak alatt kevés az idő vagy nincs elég pénz a megvalósításra, ezért kompromisszumokat kell kötni. A belső látásomat tulajdonképpen össze kell egyeztetni a lehetőségekkel.
A tervező a színház világában nem kiszolgáltatott, mint a filmen. A színpad tulajdonképpen egy kép. Zavaró, ha ez nem olyan, mint az én belső látásom. Eszerint komponálom, de nem lehet öncélú. Sokszor, ha disszonáns is, pont az a cél. A színházban én vagyok az operatőr is, a színpadnyílás plánjába én komponálok, én láttatok – mondja.
pcs