– A darabban kulcsfontosságú a hit, még ha nem is feltétlenül vallásos értelemben – mondja a színésznő. – Manapság nem jellemző a hitnek ez a formája, olyan világ ez, amelyben sokan parttalanul, perspektíva nélkül élnek. Kevesen tudnak igazán megingathatatlanul, feltétel nélkül hinni. Persze, nemcsak korunk problémája az, hogy nem tudunk mit kezdeni az újjal, a korukat megelőző jelenségekkel. Úgy mondanám, ha a kockák közél begurul egy gömb, az mindig egyfajta káoszt, értetlenséget eredményez, s szeretjük kitaszítani azt, ami nem illik a képbe.
Marjai Virág elárulta: komolyan készült a feladatra, sokat olvasott a korról, amelyben a darab játszódik, hogy minél jobban megismerhesse Johannát.
– A színpadon nem játszhatunk eszméket, ideológiákat vagy filozófiát, hiszen azt nem is érdemes – emeli ki. – A színész alapvető feladata, hogy hús-vér emberi figurákat ragadjon meg. Szent Johanna – ha úgy tetszik – dilemmája számomra is valós, hiszen, mint a legtöbb ember, én is szeretnék feltétel nélkül hinni, ami fontos kapaszkodót, mentsvárat is jelent az életben. Éppen ezért nem esik nehezemre az ő szavait mondani.
A darab szerves része a szatíra, a többi között az az alapvető ellentmondás, hogy Johannát szentté avatják, bár korábban kivetették, és máglyán égették el. A színésznő úgy fogalmazott: számos példát sorolhatnánk arról, hogy saját kora nem becsüli meg nagyjait, s csak esztendőkkel később ismerik fel értékeiket.