A sorozathoz történő anyaggyűjtés során nagy örömömre személyesen megismerhettem olyan embereket, akikkel egyébként soha nem találkoztam volna. Hóborné Radics Ildikó a Wigner Jenő Műszaki Informatikai Középiskolában, Hóbor Sándor a Dobő István Gimnáziumban tanít. Mindketten matematika-fizikát.
Beszélgetésünk fényesen cáfolta azt a hiedelmet, hogy a reál érdeklődésű emberek kevésbé fogékonyak a színház csodájára. Ők igazi, meggyőződéses és gyakorló színházat szerető emberek. Nem is csak egri tapasztalatokkal rendelkeznek, évtizedek óta igen gyakran Budapestre, sőt az ország más, akár egészen távoli tájaira is elmennek egy-egy előadás kedvéért. Szóba kerültek ezek az élmények is, megosztottuk egymással a színházról vallott nézeteinket, emlékeket, de sorozatunkban beszélgetésünknek azt a részét idézem, amelyben azt sorolták, melyek voltak – bár egy kicsit korábbról indulva - az önálló társulat megalakulásához fűződő máig is legélénkebben élő élményeik. (Az Egerben is játszott miskolci produkcióknál zárójelben a miskolci bemutató időpontját jelzem, az egrieknél értelemszerűen az ittenit.)
Nem „szakmánk” a színház, de nagyon szeretjük. Gyermekkorunkból egyikünk leginkább itt, az egri színházban két operettre, másikunk a Déryné színház néhány előadására emlékszik. Akkor kezdtünk igazából járni, amikor egyetemisták lettünk Pesten. A színház egy nagyon jó „játék” - élni segít. Egy előadásból lehet élni napokig, hetekig, de ami nagyon jó, utána is megmarad. Viszont ahhoz sokszor kell színházba menni, hogy az ember megtanulja, megtalálja melyik a jó és melyik nem.
Műfajilag „mindenevők” vagyunk, ha jó színészek csinálják (na és persze jó maga a darab és a rendező is). Mindig a játék a fontos, hogy mennyire tudunk a játszótársa lenni annak, aki a színpadon van. Hogy kvalitásaival meggyőzzön, beleadjon szívvel-lélekkel mindent, amit csak tud.
Eszünkbe jut először is az Agria Játékszín előadása fent a Várban, az András kovács királysága (1975.07.18.), majd az egyetem befejezés után, amikor haza jöttünk néhány nagyon jó miskolci előadás. A Tartuffe (1980.04.04.), ahol Blaskó Péter döbbenetesen jó volt a címszerepben. Egy szoros ruha volt rajta és mintha csupa kéz lett volna az egész ember. A Lila ákác (1980.10.02) - az maga volt a csoda. A kezdő Igó Éva és Szirtes Gábor, csodálatos előadás volt. Szeretjük, amikor lehet érezni, hogy akik a színpadon vannak, nagyon tehetségesek. Volt egy Jancsó Miklós-rendezte igen szórakoztató, nem hagyományos Csárdáskirálynő (1980.12.19.), sok furcsasággal, de ha valami más, mint addig volt, az sokszor nem baj, csak jó legyen! Legyen benne valami, higgyem el! Azután a Lear király (1981.03.06)… Major Tamás volt Lear, Igó Éva Cordélia is és a bolond is. A Líceum udvarán láttunk egy Liliomfit (1983.07.07.), Kaszás Attilával, Eszenyi Enikővel, Szerémi Zoltánnal.
Legjobban azonban az 1987/88-as egri évad maradt meg.
A Gali László-féle színház szolidabb, „szokványosabb” volt talán, de „bemelegítésnek” nagyon jó.
Gali László direktor úr
Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja (1987.10.16.) – a nagyszerű Csendes Lászlóval! (* Az előadásról lásd a huszonkilenc… 26-27- részét!)
Nádas Péter:Takarítás (1987.10.26.) - stúdióelőadás a Megyei Művelődési Központban. Nem egy már nagyon ismert, népszerű darab, de nagy élmény. Berek Kati, Epres Attila, Román Judit, a két utóbbit akkor láttuk először, úgy érezve, akármeddig elnéznénk, mert nagyon tehetségesek. (* Az előadásról bővebben a sorozat következő részében!)
Beumarchais: Figaro házassága (1987.12.04.) - a televízió is közvetítette. Megvan a felvétele, sokat néztük.
Thomas Brandon-Aldobolyi-Szenes: Charley nénje (1988.01.23.) - nagyon szerettük.
Schwarcz: Elvarázsolt testvérek (1988.02.06.) – mesejáték, a Helyőrségi Klubban. A direktor úrnak is elmondtuk, mert rettenetesen becsültük, hogy nagyon jó gyermekelőadásokat csináltak. Fruzsina lányunk három éves volt, ültünk a nézőtéren, aránylag közel a színpadhoz. Tunyogi Péter volt a Zöldboszorka. Szerepe szerint tombolt és az én kislányom megszólalt hangosan: „nekem ez nem tetszik”. Tehát nem egy odavetett, elnagyolt, hanem nagyon is szívvel-lélekkel átélt, tisztességes előadás volt ez és később is az összes gyermekelőadás.
Arthur Miller: Két hétfő emléke (1988.03.11.) – a stúdiószínpadon. Döbbenten figyelt-hallgatott csoda!
Emlékezetes Shaw: Pygmalion-ja (1988.04.22.)
Tadeusz Różewicz: Fehér házasság (1988.06.03.) – meglepő előadás. Ha nem is tudnánk már végigmondani a cselekményt, emlékszünk, milyen jó volt.
Emlékszünk a későbbi évadokra is, de közel sem úgy, mint erre. Az újdonság varázsára, az örömre! Azt gondoltuk, a mieink, nekünk játszanak. Ha mégis említeni szeretnénk még néhány előadást a Gali-korszakból, legyenek például:
Osztrovszkij: Tehetségek és tisztelők (1988.10.14.)
Zerkovitz-Szilágyi: Csókos asszony (1989.12.06.) – Dimanopulu Afrodité annyira bájos volt! Ugyanő döbbenetesen jó volt Arthur Miller: A salemi boszorkányok-jában (1990.02.09.) is.
Nagyon szerettük a Bűnhődést (1990.01.31.), egy kétszemélyes darabot Epres Attilával és Megyeri Zoltánnal.
Wasserman-Leigh: La Mancha lovagja (1990.04.06.)
Csiky Gergely: Ingyenélők (1990.05.11.)
Giraudoux: Trójában nem lesz háború (1992.10.02.)
Békés Pál: New Buda (1994.01.21.) . azóta sem hallottunk róla, pedig szerintünk egészen jó darab volt.
Shakespeare: III. Richard (1996.05.17.)
