Nádas Péter: Takarítás

                                                         
Berek Kati, Epres Attila, Román Judit

Az 1987//88-as évad előadásait a nézői visszaemlékezéseken túl bemutatásuk sorrendjében, a korabeli sajtó segítségével idézzük. Már olvashatták: Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja (27.rész).

      1987.12.06

Vonzások és súrolások

A Takarítás Egerben 

   Ha közelebb mennénk hozzá, érezni lehetne az illatát. Nem a színházét – a kopott parkettáét. A szétlocsolt víz beszivárog a repedései közé, föláztatja a port, a lerakódott piszkot, az enyvet is talán, s a viaszbevonatot. Vizes porszag terjeng a lecsupaszított szobában. Meg a megizzadt testeké, a nagytakarítóké. Két nő s egy fiatal fiú térdre ereszkedik, nekifeszül a súrolókefével a mocskos parkettának. Üres téren ritmikusan mozgó emberi testek. A fényesen csillogó szobát koszlott, fehér falak határolják, képnyomokat rajzolnak rájuk porkarikák. A látványt a fehér szín uralja: napfény zuhog be az ablaktáblákon, csupasz végtagok villannak elő sikálás közben, rózsaszín-fehér karok, lábak, meg sápadt, kipirult arcok. Erős habok váltakoznak súlyos csönddel, fogantyúk csapódnak vödrökhöz, csikorognak a súrolókefék.
  Csupa fiziológiai képzetből meg nyersen naturális cselekvésből kell színháznak teremtődni Nádas Péter színpadán. Bár a játék szereplői közben mindvégig beszélek, perlekednek egymással, mániáikat hajtogatják vagy csak a múltba révednek. A fizikai cselekvések más jelentést hordoznak, mint a kimondott gondolatsorok. Nem feleselnek a szavak a tettekkel, elválnak tőlük. Látszólag semmi összefüggés köztük, a rituális játékban mégis egymásba kapcsolódnak.
   A Takarítás színháza szertartás-színház: Nádas színpada a képzelet, a lélek színpadává tágul. A fölsikált mocsok a lelkekről is súrolódik, miközben rituális játékaikat játsszák le a szereplők. A szavak, az indulatok fölmorzsolják a tudattalanba temetett szennyeződéseket. Felbolydul a múlt, kiömlik az eltakaríthatatlan mocsok. Hoz-e megtisztulást ez a nagytakarítás?
  Szikora János győri rendezése (1980) óta kevésszer kísérelte meg magyar színház, hogy megszólaltassa  Nádas drámatrilógiájának darabjait. E dramaturgia kétségtelenül kísérletező kedvet, alázatot és nyitottságot kíván a rendezőtől, együttestől. Méltányolandó hát, hogy az egri színház éppen egy ilyen színészt-rendezőt próbáló művel nyitotta meg stúdióját. A filmesek társadalmából érkezett rendezőt, Elek Juditot láthatólag semmiféle (rossz) színházi beidegződöttség nem vezérelte, amikor Nádas szövegét kézbe véve, magából a műből kísérelte meg kiolvasni a játék formálásmódját. Darabértelmezésének kiindulópontja annak fölismerése, hogy a metaforikus jelentésrétegek csak a cselekvés alól bontakozhatnak elő. Ennek érdekében nagyon nyersen, ugyanakkor pontosan játszatta el színészeivel a fizikai munka folyamatát s – Csetneki Gábor mozgástervezői közreműködésével – annak ritmusos monotóniáját. Sikerül ezáltal olyan sajátos „testnyelvet” kialakítania, a mozdulatoknak, a cselekvéseknek olyan költészetét létrehoznia, amely a maga banális mindennapiságában is képes fölidézni egy, a biológiai léten túli metaforikus tartalmú világot. A hétköznapi cselekvések átértékelődnek, rítussá válnak eközben, egyidejűleg megőrizve a mozdulatok egyszerűségét és teatralitását.
   Berek Kati Klára asszonya mázsás teherként cipeli magával színes, gazdag élete titkait. Feltárulkozása fájdalmas élveboncolás: múltjától, magányától csak gyötrelmes önvizsgálat árán szabadulhat. Epres Attila ellentmondásos karakternek láttatja a fiatal Jóskát, olyan kialakulatlan személyiségnek, aki egyszerre infantilis és agresszív, akinek még nyitott könyv az elkövetkezendő élet, s akit leginkább ösztönei kötnek gúzsba. Román Judit Zsuzsája sokféle vonzás erőterében mártózik meg önmaga megismerésében, s teszi képessé magát arra, hogy leszámoljon múltjával tisztába tegye érzéseit. Talán az ő figurájában őrződik meg legtöbb a biológiai lét titokzatosságából, öntudatlan boldogságából.
   Szakács Györgyi hivalkodás nélküli, hétköznapi ruháiban folyamatos hétköznapi tragédiákat végigélő alakok támadnak fel előttünk. Föltakarítják s újra berendezik a szobát, életük keretét. Céltudatosan monoton működésük egy percig sem hagyja feledni: végképp eltűntetni sosem tudják majd a mocskot, a takarítás bármikor újrakezdhető.

 Kovács Dezső