Az év első havában kezdődtek meg William Shakespeare legismertebb szerelmi drámájának próbái az egri teátrumban.

A színdarab a Jászai Mari-díjas Blaskó Balázs rendezésében kerül bemutatásra, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas Székely László tervezte díszletek között, melyek egyszerre idézik a délvidéki óvárosok fényesre koptatott utcáit és az olasz sikátorokat. Az elképzelések szerint a díszletelemeket elektronikus rendszer mozgatja majd.

A jelmezek Pilinyi Márta tervei alapján készülnek, s nem követik a megszokott, "skatulyából kihúzott" pompát. Így alkot a képi világ - díszlet és jelmez - egyszerűségében is nemes, kerek egészet. Az egri előadás látványvilágát letisztult formák uralják majd.

A címszerepekben az Egerben már jól ismert Endrédy Gábor és az egri kötődésű Bánovits Vivianne látható. A két tehetséges fiatal színésszel az olvasópróba előtt beszélgettünk.

A Rómeó és Júlia címszerepei általában a fiatal színészek szerepálmai közé tartoznak. Ti hogy vagytok ezzel? 

Bánovits Vivianne: Pont így (nevet)… Már kislányként  nagyon szerettem ezt a drámát, s ez mostanra sem változott. Tizenhárom éves koromban olvastam először Shakespeare Rómeó és Júliáját, ez pedig elindított egy folyamatot… minden művet elolvastam tőle, ami csak a kezem ügyébe akadt. Tudni akartam, mi minden mást hozott létre ez az ember. Még az életrajzát is szívesen bújtam. A Rómeó és Júlia klasszikus alapmű. Rajongtam érte, szinte minden évben újraolvastam. Hellyel-közzel hamarosan csaknem  kívülről fújtam a monológok szövegét is. Aztán később, a Pesti Magyar Színiakadémia növendékeként egy vizsgán alkalmam volt elmondani az egyik monológot. Akkor komoly feladatot jelentett számomra ez az egyetlen jelenet is. Júlia gyermekkorom szerepálma volt, nagyon izgatott vagyok. Lelkesen várom a próbafolyamatot, az előadásokat nem kevésbé.

Endrédy Gábor: Nálam is rajta volt a szerepálmok listáján Rómeó. Mindig is úgy gondoltam, hogy egyrészt milyen jó érzés lehet eljátszani, másrészt milyen kíméletlenül nehéz. Hogy mennyire lesz nehéz és mennyire lesz jó, azt most majd hála Istennek, meg is tapasztalhatom.

Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy te játszod a szerepet?

Bánovits Vivianne: Nagyon örültem, de féltem is. Igazából most is van bennem félsz, hiszen Júlia szerepe elég nagy kihívást jelent. Hatalmas ívet ölel át…. Bízom benne, hogy sikerül megugranom.

Endrédy Gábor: Az első gondolatom az volt, hogy ,,te jó ég!”… Aztán elkezdtem álmodozni, ábrándozni… a jelmezekről, díszletekről fantáziálgatni. Kérdésekkel bombáztam az igazgató urat, hogy ki lesz a Júliám. Tele vagyok tettvággyal. Lázasan ástam bele magam a témába. Utánanéztem korábbi feldolgozásoknak, újraolvastam a művet, immár nem úgy, mint egy kötelező olvasmányt. Lélekben elkezdtem szépen felkészülni. Persze, vannak félelmeim azzal kapcsolatban, hogy ezt a közismert figurát előttem már mennyien és milyen nagyszerűen megformálták. Nyilvánvalóan nem hozzájuk akarok hasonlítani. Szeretném majd a rendező, Blaskó Balázs segítségével a ,,saját Rómeómat” előhozni. 

Érzel valamilyen párhuzamot a saját személyiséged és az általad megformálandó karakter között?

Bánovits Vivianne: Az az érzelmi vonulat, mely átlengi a mű egészét, közel áll hozzám. Engem, mint naivát, kissé talán bekategorizáltak a drámai szerepkörbe. Amit én párhuzamnak érzek kettőnk között: a nagy szerelem, a vihar, a szenvedély - bár még soha nem tartottam ott, hogy ténylegesen életemet adjam egy férfiért…

Endrédy Gábor: Akad … például, hogy mennyire elvakultan tud szerelmes lenni az ember magába a szerelembe, azt én is megtapasztaltam a kamaszéveim során. Rómeó eleve úgy jön be a színpadra, hogy szerelemes egy olyan valakibe, aki egyáltalán nem viszonozza az érzelmeit. Ezt magam is jó párszor átéltem… évekkel később ébredtem rá, hogy alig ismertem azt a lányt, akibe akkor teljesen belepistultam. Gyakorlatilag csak ennek a felfokozott érzelemnek, intenzív lelkiállapotnak a hatása alatt akartam létezni, amit úgy hívunk, szerelem. (mosolyog)  No, meg egyszer egy erkélyre már nekem is sikerül felmásznom egy lány kedvéért...

Játszottál már korábban főszerepet ennyire ismert és közkedvelt darabban?

Bánovits Vivianne: Főszerepeket eddig filmen, illetve főként kortárs művekben, stúdió-előadásokban, s gyermek-musicalben kaptam, legutóbb a Thália Színházban a Rozsda Lovag és a kísértet-ben Szélvészhercegnő-t. Elmondható, hogy Shakespeare Rómeó és Júliája a legismertebb drámai alkotás, melyben színpadon címszerepet játszhatom.

Endrédy Gábor: Talán Ludas Matyi (Fazekas - Schwajda: Ludas Mátyás), ami itt megemlíthető, de az teljesen más műfaj. Abból a szempontból talán nem különbözik, hogy ott is nagy felelősség hárult rám, hiszen ott is a főszerep volt az enyém. A Rómeó és Júlia azonban teljesen más. Egészen más gondolatok kapcsolódnak hozzá, melyekhez más lelkiállapotok szükségeltetnek. 

Mennyire áll közel a szívedhez a dráma, mint műfaj?

Bánovits Vivianne: A személyiségemből fakadóan ez áll hozzám a legközelebb, így szerencsére tudok ebből meríteni. Eddig főként drámai szerepeket játszottam. Az elmúlt egy évben jöttek a komédiák és a már említett gyermek-musical… mindezek mellett valamiért a dráma az én szívem csücske. (mosolyog)

Endrédy Gábor: Közel áll… de nehezebb, mint teszem azt, vígjátékot játszani, hiszen ott megvan az a bizonyos támasz, ami előrelendít… poénokat adnak a színész szájába és ez megkönnyíti a sikert is. Itt más eszközökhöz kell folyamodni az érdeklődés fenntartásához. Ettől válik izgalmasabbá, ugyanakkor nehezebbé is a feladat. 

Milyen érzésekkel kezdesz neki a próbafolyamatnak?

Bánovits Vivianne: A Zeffirelli film mindig is nagy kedvenceim közzé tartozott. Gyönyörű. A mai napig megkönnyezem. Talán egy éve láttam utoljára, szeretnék újra leülni elé, de ez ilyenkor nem feltétlenül jó. Az ember akaratlanul is átvehet egy-egy mozdulatot, vagy más egyebet… De az már nem én lennék és én igazán a magamévá akarom tenni a szerepet. Egyrészt ez színpad, másrészt én teljesen más vagyok, mint Olivia Hussey volt… máshogy játszom, mások az eszközeim, máshogy érzek. Ugyanakkor azt vettem észre, szerencsére  külön tudom választani ezeket a dolgokat.

Endrédy Gábor: Izgatottan várom, milyen lesz. Egy ideje minden nap úgy ébredek, milyen jó lenne, ha már a premier napján lennénk. Pedig csak az olvasópróba előtt vagyunk. Úgy hiszem, igazán mozgalmas, rendkívül intenzív próbaidőszak és izgalmas előadás elé nézünk. 

Számodra mit képvisel, milyen tanulsággal bír ez a darab?

Bánovits Vivianne: Ez a mű azért szép, mert igaz. Az emberek többnyire sajnos csak akkor tudnak valamin  gyökeresen változtatni, ha drasztikus dolog történik az életükben. Mit tanulhat a gyűlölködésből az emberiség?! Mindig vannak ártatlan áldozatok. Vegyük azt, hogyan gyűlöli egymást a Montague és a Capulet család… Sokat gondolkoztam azon, hogy Júlia miért is nem szökik el és indul Rómeó után, amikor az apja kitagadással fenyegeti. Élhetnének Mantovában, távol mindentől és mindenkitől. De valamiért nem megy el. Miért nem mondja el a szüleinek az igazat? Gyönyörűen megírták, hosszan lehetne elemezni a darabot. Mindketten meghalnak, egy ilyen visszafordíthatatlan, drasztikus esetnek kell megtörténnie ahhoz, hogy a két család megbékéljen. A világban, amelyben létezünk, a mai napig öldöklik egymást az emberek. Sokan élnek mindennemű elnyomás alatt… Szörnyű, hogy mi meg nem történik. Ahelyett, hogy mindenki elfogadná a másikat, ahogyan csak tőle telik. Elfogadni a másik nézeteit, nem feledve a sajátomat. Miért kell ehhez harcolni, gyilkolni és gyűlölködni? Talán ez ennek a több mint négyszáz éve íródott műnek a  legerősebb mondanivalója. Ez ma, a XXI. szászadban is hiteles… a világ ilyen téren sajnos vajmi keveset változik. 

Endrédy Gábor: A hiábavaló, a fiatalok életét, s lelkét megmérgező ellenségeskedés elé tart tükröt. Úgy vélem, ez napjainkban igen aktuális. Ha szétnézünk a világban, bizony azt látjuk, hogy a felnövekvő generáció tagjainak személyiségét egyértelműen károsan befolyásolja mind az agresszió, mind az az előítélet, amelybe beleszületnek. Ez mind jelentősen megnehezíti az ember boldogulását, a kiegyensúlyozott élethez vezető útját. Erre nagyon jó példa a két, szerelemes fiatal története. Nem lehetnek felhőtlenül boldogok, hiszen ellenségeskedő környezetbe születtek. Mindenféle kompromisszum nélkül, fékevesztetten vágynak a másik társaságára. Ha ,,nincs tovább” az egyik,  akkor ,,ők sem lesznek tovább”… ezért követik el az öngyilkosságot. Ami pedig számomra egy egészen felfoghatatlan hozzáállás. Mert hiszen a Jóistennek az egyik legnagyobb ajándéka maga az élet, amit nem szabad eldobni magunktól. Azt hiszem, a történetnek ez az egyik legnehezebb része számomra. Megérteni, hogy ez a fiú miért cselekszik így. 

Vivianne, néhány évvel ezelőtt játszottál már egy kis szerepet az egri színpadon. Milyen érzés újra itt próbálni?

Bánovits Vivianne:  A Gárdonyi Géza Színházban nőttem fel. Tizenöt évesen léptem először erre a színpadra, ettől fogva ki se lehetett volna a színház bűvköréből robbantani.  Aztán leérettségiztem és elköltöztem Egerből, de végtelenül szép emlékeket őrzök. Mindaz az élmény és tapasztalat, amit átéltem, rengeteget adott ahhoz, hogy ma ott lehessek, ahol vagyok. Egyáltalán, hogy színésznő lehessek. Nagyon sokat tanultam azoktól az Emberektől, akiket ma már kollégának nevezhetek, s akikkel most megadatott együtt dolgozni. Az izgatottság bennem talán emiatt is nagyobb.

Gábor, az egri közönség eddig leginkább a komikus oldaladat ismeri. Hogy érzed magad a tragikus hős szerepében?

Endrédy Gábor: Rendkívül összetett karakter Rómeóé. Lélektanilag mély és komoly. Ez a műfaj a színésznek valóságos lelkigyakorlat - s ha jól végzi a munkáját, bízom benne, hogy a nézőnek is az lesz.

Shakespeare Rómeó és Júliája az egri színpadon február 27-től látható.