A közönség a megszokottnál is nagyobb érdeklődést mutat a darabok, de legfőképpen az új színészek iránt. Az évad egyik csillagával, az egri születésű Káli Gergellyel beszélgettem.
– Egerben nevelkedtél. Milyen érzés volt ide visszatérni?
– Tizenöt éve költöztem el a városból, és kicsit tartottam attól, hogy milyen lesz hazatérni. Meglepődtem, mennyire szeretek újra itthon lenni. Ismét beigazolódott, mennyire fontosak a gyökerek. Egyebek között szívet melengető érzés, amikor régi ismerősök állítanak meg, és gratulálnak vagy sok sikert kívánnak. Eger egy kisváros, aminek az előnyeit most nagyon élvezem a hosszú fővárosi élet után.
– Miért lettél színész?
– Mindig is bennem volt az exhibicionista hajlam, de sokáig nem mertem ebben a pályában gondolkodni. Az animáció, amivel eddig nagyrészt foglalkoztam, valójában egy színészi játék, nem létező figurákkal. Sok közös pontja van a két szakmának, és pár éve rádöbbentem, hogy személyesen akarom átélni azt, amit addig a figuráimmal tettem. Most is ezen igyekszem.
– Erre lehetőséged is van idén, hiszen több darabban is játszol, ilyen a Káin és Ábel vagy A fejedelem. Melyik a kedvenced?
– Minden szerep egy ajándék, de egyben kihívás is. Mindegyiknek megvannak a nehézségei, és jó, ha sokféle lehetőséget kap valaki. Ezáltal még izgalmasabb ez az amúgy is érdekes szakma. Remélem, minél több szerepben tudom majd még megmutatni magam.
– Prózai és zenés darabokban is játszol. Melyikben érzed magad inkább otthon?
– Szeretek énekelni, de a próza a színházban talán közelebb áll a szívemhez. Bár örömmel vállalok zenés feladatokat is.
– Kezdő színészként milyen szerepálmod van?
– Azt hiszem, hogy sok van, de talán kiemelhető Shakespeare filozofáló Hamletje vagy Moliére nőfaló Don Juan figurája. És ha már említettük a zenés műfajt, a Nyomorultak rendőrfőnökének, Javert-nek az uniformisát is szívesen magamra ölteném majd egyszer.