2012. január 24.
Amíg fel nem megy a függöny, ő az úr a színpadon
 |
Csak hosszas rábeszélés után vették fel díszítőnek a miskolci színházba Mészáros Sándort, akit közel 40 év múlva az ország legjobb színpadmesterének választottak.
– Hogyan került a színházba?
– Miután 1972-ben leszereltem nem volt munkám. Egy barátom a miskolci színházban dolgozott zenészként, ő ajánlotta, hogy jelentkezzem. A műszaki vezető végül hosszas rábeszélés után felvett díszítőmunkásnak.
– Emlékszik az első előadásra?
– Persze, Georges Feydeau Bolha a fülbe című izgalmas, szórakoztató komédiája volt, bonyolult díszlettel. Próbáltam megjegyezni, hogy minek hol a helye. Talán a jó memória a legfontosabb a szakmában: pontosan tudni, hogy a kellékek, bútorok hova kell, hogy kerüljenek.
– Mióta dolgozik Egerben?
– Miskolcról szinte minden előadást áthoztunk, amit csak lehetett, de 1985-től dolgoztam a városban. Itt már színpadmesterként kezdtem, s kamatoztathattam mindazt, amit korábban a kiváló szakemberektől tanultam. Nem volt egyszerű a feladat, hiszen itt meg is kellett tanítani azokat a fortélyokat, amiket én megismertem.
– Gyönyörű szó ez: színpadmester. De pontosan mit jelent?
– Amíg fel nem megy a függöny, ő az úr a színpadon. A díszletek, kellékek pontos, precíz beállításáról van szó. Arról, hogy amit a tervező és rendező megálmodott, megvalósítsuk. Mindegy milyen darabról van szó, meg kell nekik felelni, de az elmúlt közel 40 év alatt megtanultam azt is, hogy elsősorban a közönséget kell szolgálni. Fontos, hogy a darab végén a taps a háttérdolgzóknak is szóljon, ők is érezzék az elismerést, nélkülük ugyanis nem lenne előadás. A színpadmester dönti el azt, hogy mit kire bíz. Nagy felelősség, de számomra a legszebb és legváltozatosabb feladat.
– Ezek szerint csapatmunkáról van szó?
– Teljes mértékben, én pedig remek kollégákkal dolgoztam. Engler Imrével, vagy a tragikusan fiatalon elhunyt Beksi Balázzsal, aki talán még tőlem is többet tudott a szakmáról.
– Voltak nagy kihívások?
– Rengeteg. Minden darab nehéz, sokszor éjszaka is gondolkodtam, hogy lehetne megoldani egy-egy jelentet. Nagy próbatétel volt az Éjjeli menedékhely, vagy a Te rongyos élet, amelyben egy traktor is volt a színpadon. Az igazi kihívás pedig az volt, hogy nem nekünk, hanem a színésznek kellett működtetnie. De a művészek igen rátermettek, és egy kicsit mindenhez kell érteniük.
– Elszakadt a színháztól, mióta nyugdíjba ment?
– Nem tudok, hiszen itt éltem le szinte az egész életemet. A mai napig be-be járok, minden bemutatót megnézek, s nem tudom egyszerű nézőként figyelni a produkciókat. Az embernek ennyi idő után zsigereiben van a szakma. Nagyon hiányzik a színház, ugyanakkor elég is volt. Ha bejövök, a kollégák még mindig főnöknek szólítanak, holott már nem vagyok az, de persze ez nagyon jól esik.
– Van kedvenc műfaja?
– A zenés darabokat kedvelem igazán. Érdekes, de ezek a legmunkaigényesebbek. Egy háromfelvonsásos operettnél például lehet, hogy három helyszínen játszódik a történet. A Csókos asszonynál például eleinte egy órába telt, mire átrendeztük a színpadot, s keményen megizzadtunk, mire a bemutatóra ezt 20 percre rövidítettük.
– Nemrég az ország legjobb színpadmesterévé választották.
– Nagy meglepetés volt a Magyar Teátrumi Díj, nagyobb, mint amikor örökös taggá választottak, pedig arra sem számítottam. Ez a szakma kitüntetése, a nagy emberektől egy kis embernek. Annak pedig különösen örülök, hogy háttérben dolgozókra is irányul egy kis figyelem. Nem hittem volna, hogy idáig jutok, s csak azt sajnálom, hogy édesanyám nem élhette meg.
Mészáros Sándor
nyugalmazott színpadmester,
a Gárdonyi Géza Színház örökös tagja,
a Magyar Teátrumi Társaság döntése alapján az ország legjobb színpadmestere
Született: Miskolc, 1949
Munkahelyei: Miskolci Nemzeti Színház, Gárdonyi Géza Színház
Munkakörei: végigjárta a ranglétrát, volt díszítő, bútoros, majd színpadmester
– Miután 1972-ben leszereltem nem volt munkám. Egy barátom a miskolci színházban dolgozott zenészként, ő ajánlotta, hogy jelentkezzem. A műszaki vezető végül hosszas rábeszélés után felvett díszítőmunkásnak.
– Emlékszik az első előadásra?
– Persze, Georges Feydeau Bolha a fülbe című izgalmas, szórakoztató komédiája volt, bonyolult díszlettel. Próbáltam megjegyezni, hogy minek hol a helye. Talán a jó memória a legfontosabb a szakmában: pontosan tudni, hogy a kellékek, bútorok hova kell, hogy kerüljenek.
– Mióta dolgozik Egerben?
– Miskolcról szinte minden előadást áthoztunk, amit csak lehetett, de 1985-től dolgoztam a városban. Itt már színpadmesterként kezdtem, s kamatoztathattam mindazt, amit korábban a kiváló szakemberektől tanultam. Nem volt egyszerű a feladat, hiszen itt meg is kellett tanítani azokat a fortélyokat, amiket én megismertem.
– Gyönyörű szó ez: színpadmester. De pontosan mit jelent?
– Amíg fel nem megy a függöny, ő az úr a színpadon. A díszletek, kellékek pontos, precíz beállításáról van szó. Arról, hogy amit a tervező és rendező megálmodott, megvalósítsuk. Mindegy milyen darabról van szó, meg kell nekik felelni, de az elmúlt közel 40 év alatt megtanultam azt is, hogy elsősorban a közönséget kell szolgálni. Fontos, hogy a darab végén a taps a háttérdolgzóknak is szóljon, ők is érezzék az elismerést, nélkülük ugyanis nem lenne előadás. A színpadmester dönti el azt, hogy mit kire bíz. Nagy felelősség, de számomra a legszebb és legváltozatosabb feladat.
– Ezek szerint csapatmunkáról van szó?
– Teljes mértékben, én pedig remek kollégákkal dolgoztam. Engler Imrével, vagy a tragikusan fiatalon elhunyt Beksi Balázzsal, aki talán még tőlem is többet tudott a szakmáról.
– Voltak nagy kihívások?
– Rengeteg. Minden darab nehéz, sokszor éjszaka is gondolkodtam, hogy lehetne megoldani egy-egy jelentet. Nagy próbatétel volt az Éjjeli menedékhely, vagy a Te rongyos élet, amelyben egy traktor is volt a színpadon. Az igazi kihívás pedig az volt, hogy nem nekünk, hanem a színésznek kellett működtetnie. De a művészek igen rátermettek, és egy kicsit mindenhez kell érteniük.
– Elszakadt a színháztól, mióta nyugdíjba ment?
– Nem tudok, hiszen itt éltem le szinte az egész életemet. A mai napig be-be járok, minden bemutatót megnézek, s nem tudom egyszerű nézőként figyelni a produkciókat. Az embernek ennyi idő után zsigereiben van a szakma. Nagyon hiányzik a színház, ugyanakkor elég is volt. Ha bejövök, a kollégák még mindig főnöknek szólítanak, holott már nem vagyok az, de persze ez nagyon jól esik.
– Van kedvenc műfaja?
– A zenés darabokat kedvelem igazán. Érdekes, de ezek a legmunkaigényesebbek. Egy háromfelvonsásos operettnél például lehet, hogy három helyszínen játszódik a történet. A Csókos asszonynál például eleinte egy órába telt, mire átrendeztük a színpadot, s keményen megizzadtunk, mire a bemutatóra ezt 20 percre rövidítettük.
– Nemrég az ország legjobb színpadmesterévé választották.
– Nagy meglepetés volt a Magyar Teátrumi Díj, nagyobb, mint amikor örökös taggá választottak, pedig arra sem számítottam. Ez a szakma kitüntetése, a nagy emberektől egy kis embernek. Annak pedig különösen örülök, hogy háttérben dolgozókra is irányul egy kis figyelem. Nem hittem volna, hogy idáig jutok, s csak azt sajnálom, hogy édesanyám nem élhette meg.
Mészáros Sándor
nyugalmazott színpadmester,
a Gárdonyi Géza Színház örökös tagja,
a Magyar Teátrumi Társaság döntése alapján az ország legjobb színpadmestere
Született: Miskolc, 1949
Munkahelyei: Miskolci Nemzeti Színház, Gárdonyi Géza Színház
Munkakörei: végigjárta a ranglétrát, volt díszítő, bútoros, majd színpadmester
Pócsik Attila
Forrás: heol.hu
