Székely László az indoklás szerint fantáziadús, alapos stílus- és drámatörténeti ismeretekről tanúskodó, a modern színpadtechnika eszközeit alkotó módon felhasználó látványos, formagazdag díszleteiért, a mesterség titkait tökéletesen ismerő, elhivatott művészi életpályája elismeréseként kapta a Kossuth-díjat. Elmondta: jelenleg több díszleten is dolgozik egyszerre, sok munkája van, már az 550. bemutatójánál tart külföldi munkáit is beleértve. Felidézte, hogy 1994-ben a három tenor (Pavarotti, Domingo, Carreras) Los Angeles-i fellépéséhez is készített díszletet. "Hál' Isten dolgozom, ez tart talpon" - fogalmazott. Mint mondta, Szolnokon Hunyady Sándor A három sárkány című darabjának bemutatójára készül, ezután Kolozsváron Donizetti A szerelmi bájital című operájához készít díszletet, emellett számos további felkérése van. Szólt arról, hogy ma már nem vállal egyszerre annyi munkát, mint korábban, a szakmai rangja is erre kötelezi. Rámutatott: a színházak ma nagyon rossz állapotban vannak, az épületek tönkremennek, a háttéripar megszűnőben, a kivitelező gárda szakemberei kihaltak. Pedig a színpadi látványban, kivitelezésben ma versenyben kell lenni a tévécsatornákkal - mondta, hozzátéve, hogy ha nem lenne ekkora szakmai gyakorlata, nagy bajban lenne e téren az egyre szűkösebb anyagi lehetőségek miatt. Ám korosztálya egyik utolsó mohikánjaként többnyire a semmiből próbál várat építeni.
Hozzátette: 25 évig tanszékvezető volt az egyetemen, ahol a mai középnemzedék tagjai közül tanítványa volt számos olyan tehetséges tervező, aki most az anyagi lehetőségek szűkössége és a háttéripar felszámolása miatt küszködik munkájában. "Tény, hogy mindenkinek meg kell húzni a nadrágszíjat, de van egy olyan pont, amikor nincs tovább, mert annak már katasztrofális következményei lesznek" - mondta, hozzáfűzve, hogy az igazi kulturális élmények helyett a talmi, a népbutítás kerül egyre inkább előtérbe. Mint mondta, mindezek ellenére optimista, reménykedik abban, hogy a fiatalok, illetve a kulturális kormányzat rájön, hogy a színházművészet igenis nagyon fontos dolog. Pályájáról szólva felidézte: egy olyan korosztállyal dolgozhatott együtt, amelyre büszke, tanára volt Oláh Gusztáv, Varga Mátyás. A szakmaiság fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy sokat kell dolgozni, nagy alapossággal. "Mindig úgy kell rajzolni, hogy bármely pillanatban meghalhatok, és akkor is meg lehessen valósítani a terveim alapján azt, amit elképzeltem" - mutatott rá.
Elárulta, hogy az élete folyamán talán 3-4 olyan mű volt, amely azt az érzetet keltette benne, hogy sikerült létrehoznia valami csaknem tökéleteset. Székely Gábor rendezővel közös munkáit idézte fel, köztük az Athéni Timon, a Troilus és Cressida, a Tarelkin halála, a Menekülés és a Danton halála című előadást említette. Büszkélkedhet azzal, hogy csaknem az összes Goldoni-, Moliere- és Shakespeare-darabhoz tervezett díszletet.
"Aki nem képes revideálni a saját munkáját, az megszűnik alkotó embernek lenni" - ismertette ars poeticáját, rámutatva, hogy, az újrakezdés, újratervezés képességét a szakma alapjának tartja.

Székely László 1932. október 2-án született Budapesten. Az Iparművészeti Főiskola elvégzése után 1961-ben Egerbe, 1964-ben Szegedre szerződött, ahol a szabadtéri játékok produkcióinak díszleteit is tervezte. Hat év után a szolnoki Szigligeti Színház volt a következő állomás. 1978-ban követte Székely Gábort a Nemzeti Színházba, ugyanígy tett a Katona József Színház alakulásakor is 1982-ben. 1990-ben visszatért a Nemzetibe, majd 1992-től a Budapesti Kamaraszínház vezető tervezője lett. Magyarország szinte minden színházában dolgozott. 1977 és 2002 között a Képzőművészeti Főiskola díszlet- és jelmeztervezési tanszékén tanított, 1990 és 2000 között tanszékvezetőként. 2005-ben megjelent Díszlettervek 1961-2004 című könyve. Művészetét 1973-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1984-ben érdemes művészi címet kapott, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.