-1996 óta dolgozom a színházban. Amikor átépítették az épületet, egy évig úgy gondoltam, kipróbálom magam máshol; de visszahívtak előbb csak besegíteni, majd tájelőadásokra. És itt ragadtam – mondja mosolyogva. Díszítőként kezdtem, Mészáros Sándor keze alatt, de sokat tanultam Beksi Balázstól, Gróf Gyulától és a mai napig Engler Imrétől és Bényei Miklóstól. Dolgoztam zsinórosként, amit nagyon szerettem. Tavaly neveztek ki színpadmesternek, ami jóval sokrétűbb munkát és nagyobb felelősséget jelent, sok helyzetben nekem kell döntenem.
-Azt szokták mondani a színházi emberek, hogy ha valaki nem menekül el egy év után, akkor lehet, hogy egy életre ott marad, mert szerelemmé, életmóddá válik a színház.
-A színház valóban az ember életének részévé válik. Nagyon kevés idő marad másra. Például én nagyon szeretnék horgászni. Azért mondom, hogy szeretnék, mert évente csak egyszer, nyáron jutok el a Tiszához. Mondjuk, akkor legalább öt napig ott vagyok, úszom, kenuzom és horgászom! Így lesz idén is, júliusban. Ez igazán kikapcsol.
-Mit szólsz ahhoz, hogy Téged választott meg a társulat az Év műszaki dolgozójának? Jól esett?
-Nagyon meglepődtem. Nem voltam ott a társulati ülésen, csak akkor tudtam meg, amikor felhívtak, hogy rám szavaztak. Nem számítottam rá, hiszen valamennyi műszakos kollégám rengeteget dolgozott az évad során. Persze nagyon jól esett, mert igazolta az elmúlt éveket.