2013. június 25.
Festékcsöppben és négyzetméterben mérhető a művészete
 |
Numan Istvánt, az egri Gárdonyi Géza Színház díszletfestőjét még a teátrum törzsközönség sem ismeri, jóllehet valamennyi előadás során találkoznak a munkáival. Nélküle ugyanis egyetlen darab sem kerülhetne színpadra.
– Amikor jelentkezett a színházhoz díszletfestőnek, tudta, hogy valójában mit is jelent ez a munka, mire vállalkozik?
– Fogalmam sem volt. 1972-től dolgoztam az Agria Bútorgyárnál 1989-ig. Csináltam mindenfélét, voltam asztalos-segédmunkás, faszobrász, minőségellenőr. Teljesen véletlenül adódott a lehetőség a színháznál, s mivel korábban rajzoltam, festettem, és érdekelt, hogy milyen egy más jellegű munka, megpróbáltam. Sikerült.
– Ehhez képest mire ébredt rá, amikor ténylegesen nekikezdett a színházi feladatoknak?
– Izgalmas, érdekes folyamat volt, eleinte afféle eufória. Meg kell említenem egy nevet, Kiss Miklósét, aki kollégám, formálisan a főnököm volt, de ez sokat nem jelentett a mi esetünkben. Reveláció volt a vele való találkozás, felszabadított bennem egy csomó gátlást. Festőművész és nagyszerű ember volt, sajnos, már nincs köztünk. Tőle lehetett megtanulni a szakmát, még akkor is, ha ez elsősorban azon múlik, van-e hozzá érzéke az embernek. Apránként, lépésenként, darabonként, tervezőnként.
– Korábban milyen volt a viszonya a színházzal mint művészettel?
– Esetleges. Láttam jó és rossz előadásokat. Egerben az első és igazán mélyreható, elementáris élményem egy vendégjáték volt a kaposváriaktól, meg egy szolnoki Hamlet. Illetve televíziós színházi élmények kapcsán döbbentem rá, hogy ja, így is lehet csinálni… Ilyen volt például Füst Milán-féle Catullus, amit a Katona József Színház előadásában láttam, s ami – nem túlzás – döbbenetes hatást tett rám...
– Gondolom, Ön alapvetően kiszolgáltatott a díszlettervezői elvárásoknak. Hol van a határ az úgymond szolgai módon megvalósított elképzelések, illetve az Ön kreativitása között?
– Tervezője válogatja. Van, aki elvárja, hogy kreatív legyek, például – hogy neveket soroljak a korábbi munkák kapcsán – Csík György, Csanádi Judit, Horgas Péter, Khell Csörsz, Ambrus Mária, akik kimondva-kimondatlanul elvárták, hogy magam is hozzájáruljak a munkájukhoz, megjelenítve, hozzáadva a díszlethez a személyiségemet. Aztán persze, akadnak más típusú tervezők is, akik viszont azt várják el, hogy többnyire a vonalak között maradjunk. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy valaki rossz vagy jó tervező, egyszerűen ilyen alkat. Ezzel nincsen semmi baj, a végrehajtás is lehet nagyon jó. Az is igaz ugyanakkor, hogy jobb úgy dolgozni, ha az ember megvalósíthatja a saját elgondolásait.
– Bármikor találkoztunk a színházban, mindig mindenki szeretettel köszöntötte, jó szívvel fordult magához. Ez vajon minek köszönhető?
– Nem tudom. Ha ez így van, akkor talán annak, hogy szerintem úgy kell élni, hogy a másikat elfogadjuk. Mert mindenkinek joga van olyannak lennie, amilyen. Nincs két egyforma ember. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor a másik nincs kirekesztve, megsemmisítve, azaz joga van élni. Ennek fejében aztán akarva-akaratlanul én is azt várom el, hogy ő is ismerjen el engem. Nálam ez amolyan alapvető reflex.
– Alkotásai jelnetek már meg önálló és csoportos kiállításokon, írásai pedig különféle folyóiratokban. A színházi munkához képest mennyiben működik másként a képzőművészet és az irodalom?
– Az annyiban más, hogy nagyon nagy felelősség, mit teszek oda. Rám az ösztönösség mellett a ráció inkább jellemző. Így van a készülő regénnyel is. Bár ez képlékeny, flexibilis fogalom, maradjunk annyiban, hogy könyv.
– Írástudók szívesen hivatkoznak labdarúgó múltjukra. Ezt Ön is megteheti…
– Az Egri Dózsában játszottam ifiként jobbösszekötő poszton..., akkor még volt ilyen. Az egyik alkalommal, a Hatvan elleni győztes mérkőzésen, gólt is szereztem. Sőt, akkor az édesapám is ott ült a lelátón, s így láthatta, hogy a fia gólt rúgott...! Más kérdés, hogy focistaként gyorsabban működtek az ösztöneim, mint ma festés vagy éppen írás közben…
Névjegy:
Név: Numan István
Foglalkozás: díszletfestő
Születési hely: Eger
Születési idő: 1953. 07. 29.
Életkor: 60
Iskola: Dobó István Erdészeti Szakközépiskola, Eger (1967-1972)
Munkahely: Gárdonyi Géza Színház (1989-től)
Hobbi: irodalom, képzőművészet, komolyzene, jazz
– Fogalmam sem volt. 1972-től dolgoztam az Agria Bútorgyárnál 1989-ig. Csináltam mindenfélét, voltam asztalos-segédmunkás, faszobrász, minőségellenőr. Teljesen véletlenül adódott a lehetőség a színháznál, s mivel korábban rajzoltam, festettem, és érdekelt, hogy milyen egy más jellegű munka, megpróbáltam. Sikerült.
– Ehhez képest mire ébredt rá, amikor ténylegesen nekikezdett a színházi feladatoknak?
– Izgalmas, érdekes folyamat volt, eleinte afféle eufória. Meg kell említenem egy nevet, Kiss Miklósét, aki kollégám, formálisan a főnököm volt, de ez sokat nem jelentett a mi esetünkben. Reveláció volt a vele való találkozás, felszabadított bennem egy csomó gátlást. Festőművész és nagyszerű ember volt, sajnos, már nincs köztünk. Tőle lehetett megtanulni a szakmát, még akkor is, ha ez elsősorban azon múlik, van-e hozzá érzéke az embernek. Apránként, lépésenként, darabonként, tervezőnként.
– Korábban milyen volt a viszonya a színházzal mint művészettel?
– Esetleges. Láttam jó és rossz előadásokat. Egerben az első és igazán mélyreható, elementáris élményem egy vendégjáték volt a kaposváriaktól, meg egy szolnoki Hamlet. Illetve televíziós színházi élmények kapcsán döbbentem rá, hogy ja, így is lehet csinálni… Ilyen volt például Füst Milán-féle Catullus, amit a Katona József Színház előadásában láttam, s ami – nem túlzás – döbbenetes hatást tett rám...
– Gondolom, Ön alapvetően kiszolgáltatott a díszlettervezői elvárásoknak. Hol van a határ az úgymond szolgai módon megvalósított elképzelések, illetve az Ön kreativitása között?
– Tervezője válogatja. Van, aki elvárja, hogy kreatív legyek, például – hogy neveket soroljak a korábbi munkák kapcsán – Csík György, Csanádi Judit, Horgas Péter, Khell Csörsz, Ambrus Mária, akik kimondva-kimondatlanul elvárták, hogy magam is hozzájáruljak a munkájukhoz, megjelenítve, hozzáadva a díszlethez a személyiségemet. Aztán persze, akadnak más típusú tervezők is, akik viszont azt várják el, hogy többnyire a vonalak között maradjunk. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy valaki rossz vagy jó tervező, egyszerűen ilyen alkat. Ezzel nincsen semmi baj, a végrehajtás is lehet nagyon jó. Az is igaz ugyanakkor, hogy jobb úgy dolgozni, ha az ember megvalósíthatja a saját elgondolásait.
– Bármikor találkoztunk a színházban, mindig mindenki szeretettel köszöntötte, jó szívvel fordult magához. Ez vajon minek köszönhető?
– Nem tudom. Ha ez így van, akkor talán annak, hogy szerintem úgy kell élni, hogy a másikat elfogadjuk. Mert mindenkinek joga van olyannak lennie, amilyen. Nincs két egyforma ember. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor a másik nincs kirekesztve, megsemmisítve, azaz joga van élni. Ennek fejében aztán akarva-akaratlanul én is azt várom el, hogy ő is ismerjen el engem. Nálam ez amolyan alapvető reflex.
– Alkotásai jelnetek már meg önálló és csoportos kiállításokon, írásai pedig különféle folyóiratokban. A színházi munkához képest mennyiben működik másként a képzőművészet és az irodalom?
– Az annyiban más, hogy nagyon nagy felelősség, mit teszek oda. Rám az ösztönösség mellett a ráció inkább jellemző. Így van a készülő regénnyel is. Bár ez képlékeny, flexibilis fogalom, maradjunk annyiban, hogy könyv.
– Írástudók szívesen hivatkoznak labdarúgó múltjukra. Ezt Ön is megteheti…
– Az Egri Dózsában játszottam ifiként jobbösszekötő poszton..., akkor még volt ilyen. Az egyik alkalommal, a Hatvan elleni győztes mérkőzésen, gólt is szereztem. Sőt, akkor az édesapám is ott ült a lelátón, s így láthatta, hogy a fia gólt rúgott...! Más kérdés, hogy focistaként gyorsabban működtek az ösztöneim, mint ma festés vagy éppen írás közben…
Névjegy:
Név: Numan István
Foglalkozás: díszletfestő
Születési hely: Eger
Születési idő: 1953. 07. 29.
Életkor: 60
Iskola: Dobó István Erdészeti Szakközépiskola, Eger (1967-1972)
Munkahely: Gárdonyi Géza Színház (1989-től)
Hobbi: irodalom, képzőművészet, komolyzene, jazz
Nagypál Ákos
Forrás: Heves Megyei Hírlap
