2013. november 12.
Nem a díjakat, a közönséget tartja a legfontosabbnak
 |
Kettős jubileumot ünnepel idén Sata Árpád, a Gárdonyi Géza Színház színművésze: negyven éve van a pályán, s húsz esztendeje játszik Egerben.
– Mindig is színész szeretett volna lenni?
– Csak félve gondoltam rá, hiszen falunkban, Lövétén ez nem volt mindennapos gondolat. Érettségikor azt mondtam, vasesztergályos leszek vagy színész. Megpróbáltam, s nemcsak elsőre, de elsőnek vettek fel. Emlékszem: kerestem a nevem a fölvettek listáján, de nem találtam, s egy világ dőlt össze bennem. Egy későbbi kolléga aztán örvendezve a nyakamba ugrott, hogy „sikerült!”. Mondtam szomorkásan: Jó neked! Mire ő: Fenét nekem, neked is, itt vagy a sor legelején!
– Hogyan indult a pályája?
– Érdekes, de már akkor is ott motoszkált fölöttem Gárdonyi szelleme: első szerepem Zöld Mátyás volt a Lámpásban. Már a főiskolán sokat játszottam, reggel 6-kor bementem, s volt, hogy csak este 11-kor jöttem ki. Ott éreztem magam a legjobban. Be kell vallanom, gátlásos voltam, sok osztálytársammal ellentétben nem tudtam, hogyan működik a színház. Kicsit olyan volt, mint amikor az ember vidámparkba megy, s egyik ámulatból a másikba esik. Szép emlék e felfedezés. Másodéves főiskolásként fődíjat kaptam a bukaresti Színművészeti Egyetemek Fesztiválján, majd két évvel később, szintén hallgatóként, József Attila: Nagyon fáj című versével is fődíjat nyertem. Erre nagyon büszke vagyok.
– Aztán jött a hercegi belépő...
– Marosvásárhelyen szerettem volna maradni, de az akkor „zárt város” lett, s lemondták a helyeket a magyar tagozatra. Mesterem, Tompa Miklós tanácsára Szatmárnémetibe szerződtem. Első szerepem Karácsony Benő Rút kiskacsájában egy herceg volt. Beloptam magam a közönség szívébe, 182-szer játszottam, a televízió is leadta az előadást, ha hazalátogatok, sokan még ma is Kis hercegnek szólítanak. Két évvel később Harag György megtisztelő meghívására Kolozsváron folytattam. Nehéz volt az újrakezdés, de szép időszak volt.
– Hogyan került Egerbe?
– A rendszerváltáskor sokan jöttek Magyarországra, s én rettentően haragudtam rájuk, rendkívül ragaszkodtam a szülőföldemhez. Nyaranta egy barátomhoz Recskre látogattam, s benézve az egri színházba, beszélgettem Gali László akkori direktorral, aki azt mondta: itt lenne a helyem. December 6-án érkeztem, az első éjszakámat a portásfülkében töltöttem. Békés Pál darabjában, a New Budában mutatkoztam be, a közönség és a kollégák is megszerettek, sokáig – a szerep szerint – Mr. Janinak neveztek. Azután jött Queneau Stílusgyakorlatokja, majd a Mágnás Miska. Előtte nem hittem volna, hogy egy operett főszerepét játszom majd, a hatalmas siker pedig meghatározta, merre dől a léc. Szép díjakat kaptam, de legfontosabbnak a közönséget tartom. Érdekes, de a legnagyobb sikereimet azokban a szerepekben értem el, amelyeket először nem rám osztottak: a Klikk nagypapája, a Montmartre-i ibolya Spagetti bácsija vagy a Liliom. Jelenleg a Hippolyt, a lakájt próbáljuk, s elárulom: Sneider Mátyást eredetileg Rácz János játszotta volna...
– Mire a legbüszkébb?
– Arra, hogy színész lehetek. Talán már megkopott kifejezés, de ez egy hivatás. Nem véletlenül mondják, Thália papjai, hiszen a színészeknek szolgálniuk kell. A legbensőbb énedet kell kitárnod, a legsérülékenyebb részeidet kell megmutatnod, hogy színész, mi több, jó színész lehess.
– Egri színészként látogat haza, avagy székelyként lép itt színpadra?
– Székely ember vagyok, s mindig azt éreztem, hogy a többséghez képest kétszer annyit kell teljesítenem, s ha kiugró akarok lenni, akkor háromszor-négyszer annyit. Székelységemet soha nem adnám fel. A szülői házat sem adtam el, sőt, felújítottam, s egy székely kaput is építtettem. Kérdezték is a szomszédok, miért csinálom, ha egy évben csak kétszer járok haza, de azt feleltem: ennek így kell lennie. Negyven év után talán mérleget kellene vonnom, de azaz igazság, félek ettől, mert ezzel lezárnék valamit. Azt pedig nem szeretném.
NÉVJEGY
Név: Sata Árpád, színművész
Született: Székelyudvarhely, 1950. okt. 17.
Család: Nős, két lány édesapja
Iskolája: Szentgyörgyi István Színi Akadémia, Marosvásárhely
Színházai: Szatmárnémeti Északi Színház; Kolozsvári Állami Magyar Színház, egri Gárdonyi Géza Színház
Díjai Egerben: Páholy-díj (1996), Napsugár-díj (1995, 1996), Eger Város Színművészeti Nívódíja (2001), Aase-díj (2007), a Gárdonyi Géza Színház Örökös Tagja (2007)
Hobbija: Szívesen foglalkozik kertjével, „bütyköl” a ház körül. (Esztergálni végül nem tanult meg.)
– Csak félve gondoltam rá, hiszen falunkban, Lövétén ez nem volt mindennapos gondolat. Érettségikor azt mondtam, vasesztergályos leszek vagy színész. Megpróbáltam, s nemcsak elsőre, de elsőnek vettek fel. Emlékszem: kerestem a nevem a fölvettek listáján, de nem találtam, s egy világ dőlt össze bennem. Egy későbbi kolléga aztán örvendezve a nyakamba ugrott, hogy „sikerült!”. Mondtam szomorkásan: Jó neked! Mire ő: Fenét nekem, neked is, itt vagy a sor legelején!
– Hogyan indult a pályája?
– Érdekes, de már akkor is ott motoszkált fölöttem Gárdonyi szelleme: első szerepem Zöld Mátyás volt a Lámpásban. Már a főiskolán sokat játszottam, reggel 6-kor bementem, s volt, hogy csak este 11-kor jöttem ki. Ott éreztem magam a legjobban. Be kell vallanom, gátlásos voltam, sok osztálytársammal ellentétben nem tudtam, hogyan működik a színház. Kicsit olyan volt, mint amikor az ember vidámparkba megy, s egyik ámulatból a másikba esik. Szép emlék e felfedezés. Másodéves főiskolásként fődíjat kaptam a bukaresti Színművészeti Egyetemek Fesztiválján, majd két évvel később, szintén hallgatóként, József Attila: Nagyon fáj című versével is fődíjat nyertem. Erre nagyon büszke vagyok.
– Aztán jött a hercegi belépő...
– Marosvásárhelyen szerettem volna maradni, de az akkor „zárt város” lett, s lemondták a helyeket a magyar tagozatra. Mesterem, Tompa Miklós tanácsára Szatmárnémetibe szerződtem. Első szerepem Karácsony Benő Rút kiskacsájában egy herceg volt. Beloptam magam a közönség szívébe, 182-szer játszottam, a televízió is leadta az előadást, ha hazalátogatok, sokan még ma is Kis hercegnek szólítanak. Két évvel később Harag György megtisztelő meghívására Kolozsváron folytattam. Nehéz volt az újrakezdés, de szép időszak volt.
– Hogyan került Egerbe?
– A rendszerváltáskor sokan jöttek Magyarországra, s én rettentően haragudtam rájuk, rendkívül ragaszkodtam a szülőföldemhez. Nyaranta egy barátomhoz Recskre látogattam, s benézve az egri színházba, beszélgettem Gali László akkori direktorral, aki azt mondta: itt lenne a helyem. December 6-án érkeztem, az első éjszakámat a portásfülkében töltöttem. Békés Pál darabjában, a New Budában mutatkoztam be, a közönség és a kollégák is megszerettek, sokáig – a szerep szerint – Mr. Janinak neveztek. Azután jött Queneau Stílusgyakorlatokja, majd a Mágnás Miska. Előtte nem hittem volna, hogy egy operett főszerepét játszom majd, a hatalmas siker pedig meghatározta, merre dől a léc. Szép díjakat kaptam, de legfontosabbnak a közönséget tartom. Érdekes, de a legnagyobb sikereimet azokban a szerepekben értem el, amelyeket először nem rám osztottak: a Klikk nagypapája, a Montmartre-i ibolya Spagetti bácsija vagy a Liliom. Jelenleg a Hippolyt, a lakájt próbáljuk, s elárulom: Sneider Mátyást eredetileg Rácz János játszotta volna...
– Mire a legbüszkébb?
– Arra, hogy színész lehetek. Talán már megkopott kifejezés, de ez egy hivatás. Nem véletlenül mondják, Thália papjai, hiszen a színészeknek szolgálniuk kell. A legbensőbb énedet kell kitárnod, a legsérülékenyebb részeidet kell megmutatnod, hogy színész, mi több, jó színész lehess.
– Egri színészként látogat haza, avagy székelyként lép itt színpadra?
– Székely ember vagyok, s mindig azt éreztem, hogy a többséghez képest kétszer annyit kell teljesítenem, s ha kiugró akarok lenni, akkor háromszor-négyszer annyit. Székelységemet soha nem adnám fel. A szülői házat sem adtam el, sőt, felújítottam, s egy székely kaput is építtettem. Kérdezték is a szomszédok, miért csinálom, ha egy évben csak kétszer járok haza, de azt feleltem: ennek így kell lennie. Negyven év után talán mérleget kellene vonnom, de azaz igazság, félek ettől, mert ezzel lezárnék valamit. Azt pedig nem szeretném.
NÉVJEGY
Név: Sata Árpád, színművész
Született: Székelyudvarhely, 1950. okt. 17.
Család: Nős, két lány édesapja
Iskolája: Szentgyörgyi István Színi Akadémia, Marosvásárhely
Színházai: Szatmárnémeti Északi Színház; Kolozsvári Állami Magyar Színház, egri Gárdonyi Géza Színház
Díjai Egerben: Páholy-díj (1996), Napsugár-díj (1995, 1996), Eger Város Színművészeti Nívódíja (2001), Aase-díj (2007), a Gárdonyi Géza Színház Örökös Tagja (2007)
Hobbija: Szívesen foglalkozik kertjével, „bütyköl” a ház körül. (Esztergálni végül nem tanult meg.)
Pócsik Attila
Forrás: Heves Megyei Hírlap
