A fent idézett kérdések Perényi Balázsnak az egri előadást elemző írásából valók. S a többi kritika kimondva-kimondatlanul hasonló meglepettséggel, ugyanakkor a legteljesebb elismerés hangján számol be arról, hogy a pályakezdő Dömötör András rendező Martin McDonagh első drámájából pazar előadást hozott tető alá Egerben. Az ír McDonagh neve nem cseng ismeretlenül a magyar fül számára: isten háta mögötti ír szigetek még annál is eldugottabb falvaiban játszódó számos darabját sokszor, sok címen játsszák-játszották az utóbbi években a magyar színpadok vidéken és Budapesten egyaránt. Bóta Gábor ugyan elismeri McDonagh írói tehetségét, de mindjárt hozzáteszi: „Én ezzel együtt sem érzem nagy írónak, inkább csak fenemód ügyesnek, szórakoztatóan fifikásnak és bravúrosan technikásnak. Persze ez sem kevés.”


Jelenet az előadásból. Forrás: port.hu
A párnaember szerzőjére mindez szintén érvényes, miközben a McDonagh művészete iránt elkötelezetteket meglephette a darab, amely kimozdul az ír drámaíró megszokott régiójából. Stuber Andrea szerint „Közelebbről meghatározhatatlan a földrajzi hely. Szóba kerül a szereplők között csehül hangzó utcanév, szlovákszerű kerületnév. Az egyik hősnek örmény hangzású a neve, a másiké mintha lengyel lenne, a harmadikat meg úgy hívják, ahogy Shakespeare-nél A viharban a légi szellemet.” Ám – teszi hozzá Stuber – a légiességnek itt nyoma sincs: gyermekgyilkosságok alkotják a dráma központi magját. Vagy mégsem?


Jelenet az előadásból. Forrás: port.hu
Merthogy itt „minden csak játék” (Perényi). „McDonagh mindent elárul, de az elhangzott információkat folyamatosan megkérdőjelezi. Ha kicsit szabadjára engedjük a fantáziánkat, eljátszhatunk a gondolattal, a látottak-hallottak ’valóban’ megtörténnek-e. Mert játszódhatnának a főhős fejében is. Például álmában.” (Kővári Orsolya) McDonagh „játékszenvedélye” másban is megnyilvánul: több szerző is „műfajkavalkádnak” titulálja a szöveget. „A szerző gátlástalanul halmozza jó néhány műfaj hatáselemeit: A párnaember izgalmas krimi, elborzasztó horror, kacagtató bohózat, fekete komédia, érzelmes melodráma, lélektani dráma, filozofikus abszurd. Az előadásban megfér vetített kép és bábmese a ’színpadi’ veréssel és művérrel, párnával fojtogatás és eldörrenő pisztoly az elemes játékautóval, érzelemtolulás, színészi könnyek a hibátlanul poentírozott poénokkal, képközvetítő és színes történetmondás a pontosan értelmezett és követhető dialógokkal.” (Perényi)

Alighanem a jellemábrázolás is ennek a szempontrendszernek rendelődött alá, hiszen „McDonagh figurái nem ’szerepek’ a szó hagyományos értelmében, inkább játéklehetőségek, viselkedésformák. Személyiségüknek nincs szubsztanciája, egyes jellemvonásaik nem függnek össze, nem rendeződnek szokványos személyiségmintába. Morálisan jórészt megítélhetetlenek.” (Perényi) A rendező és a darab között éppen ezért tehát mindenképp kemény meccs zajlik, hiszen „Csapdák tömkelegét kell elkerülni. Sorolom: gusztustalanság, kabarészerűség, ízléstelenség vagy éppenséggel a túlzottan komolyan vétel.” (Stuber)


Jelenet az előadásból. Forrás: port.hu
A szakírók abban egyetértenek, hogy Dömötör András nagy magabiztossággal teljesítette a nem hétköznapi feladatot. „A párnaembert kizárólag olyan rendező viheti színre sikerrel, akiben ott toporzékol a gyerek, aki nem vesztette el az önfeledt játékosság képességét, és ritka kifinomult humorérzékkel rendelkezik. Dömötör András kétséget kizáróan ilyen ember.” (Kővári)

A játszó személyek a McDonagh felvázolta „játéklehetőségeket” valódi tartalommal töltik meg. Kaszás Gergő a perverz gyerekgyilkosságok művészkedő elbeszéléséből életművet építő Katurian szerepében „gyáva és hősies, nagylelkű testvér és kicsinyes dilettáns, hol okos, hol korlátolt, néha torz személyiség, néha rokonszenvesen gondolkodó ember” (Perényi), „amolyan csendes pusztító” (Kővári). Schruff Milán a sanyarú gyerekkort át- és túlélt báty, Michal megtestesítőjeként „a naivitásnak, a romlottságnak, a bugyutaságnak és az ösztönösségnek mesteri elegyét adja” (Bóta), aki „lakonikus erkölcsi szentenciákat fogalmaz meg bátyja ’gonosz’ életművéről” (Perényi).

Perényi Balázs megfogalmazásában: „McDonagh végtelenül rafinált, hibátlanul szerkesztett drámájában mindent cáfol, visszavon, megkérdőjelez.” Mi meg ennyi kacagtató borzalom láttán hirtelen nem is tudjuk, hogy nevessünk-e vagy inkább szörnyülködjünk.