2008. március 13.
Marilyn Monroe víziója - Vértestvérek
Jól vezetett színészi játék, összeszedett, tartalommal megtöltött komoly karakterek teszik a fülbemászó dallamok mellett igazán erős darabbá a Vértestvéreket. A nyugati színpadokon évtizedek óta futó előadás Egerben ettől válik kihagyhatatlanná, nem a szerényen megszólaló muzsikától.
Ritkán hallhatunk musicalben olyan tartalmas dalszövegeket, mint e darabban, köszönhetően a szerzőnek és a fordítónak. A dalok emellett fülbemászóak, így a történettel szerves egészet alkotnak, nem érezzük a történet és a megszólaló dalok közötti kapcsolat hiányát, amit gyakran emlegetnek a műfaj hátulütőjeként.
Praktikus díszlet ad keretet a húsz évet átfogó történetnek, melynek visszatérő, megidézett-dalolt motívuma Marilyn Monroe alakja, a szőke színésznő tragikus sorsa előrevetíti, vezeti, vizionálja a nézőre váró élményeket. A szerzőnek ezért kalaplengetés jár, nem véletlenül játsszák darabját megszakítás nélkül 20 éve a londoni teátrumai. A Gárdonyi Géza Színház alkotógárdája képes volt szívhez szóló előadást varázsolni a valóban igényes és remek „alapanyagból”. Talán ők maguk sem sejtik: az előadás attól igazán nagyszerű, hogy szívvel és tehetséggel töltik meg a darabot.
Amin Egerben nem sikerül javítani, az a muzsika megszólalása, ami egy zenés darab esetében nem elhanyagolható. Ebben azonban gyanítom legkevésbé a színház a ludas, ez ugyanis kemény anyagi kérdés. Ha nincs pénz megfelelő technikára, elég zenészre, akkor nincs, azon javítani nem lehet, legfeljebb a lehetőségekből a maximumot kihozni. Ezzel Egerben nincs baj. De.
A hangzás ettől még üres, a hangszerek nem alkotnak egy nagy kerek egészet, külön-külön szólnak, elavult soundokkal operálnak, és egyébként sem hallható egy nagyzenekar, legfeljebb egy kibővített rock banda; a dob elnagyoltan bemikrofonozott, így pedig a dalok nem képesek kiteljesedni. Gyakran érzi úgy a néző, mintha az színészek egyedül énekelnének, maguk maradnának dalaikkal, kevéssé támogatja hangjukat a zenekar telt hangzása. Ez sokat ront az előadandó dalok összhatásából, ám ha ezen nagyvonalúan képesek vagyunk túl tekinteni, remekül fogunk szórakozni.
A színészek és a stáb ugyanis a lelküket teszik a darabba, láthatóan minden művészhez közel áll mind a cselekmény, mind saját karaktere. A történet szerint az egyedülálló, sokgyermekes bejárónő ismét állapotos lesz, ráadásul ikreket vár. Munkaadójának nem lehet gyermeke, így mikor megtudja, hogy a takarítónő két babát vár, ajánlatot tesz: adja neki a nő egyik születendő gyermekét, aki úgy nő majd föl, mint egy királyfi. Az anya belemegy az alkuba, s bár később megbánja tettét, nincs visszaút: a Bibliára tett esküt.
Egy régi jóslat szerint azonban a gyermekek nem tudhatják meg, hogy testvérek, ha mégis, mindketten életükkel fizetnek. Hétéves korukig nem is látja egymást a két fivér, akkor azonban egy véletlen folytán találkoznak, és legjobb barátokká válnak, amit vérszerződéssel pecsételnek meg. Kettejük barátsága kiegészül még egy környékbeli leányka társaságával is. A második felvonásban már gimnazista korúak a fiúk, később a gazdag családban felnövő fivér egyetemista, a szegény sorban sínylődő gyári munkás, majd munkanélküli lesz, s a hatalmas kontraszt végül nem is végződhet másképp, mint tragédiával.
A gyermek, serdülő és ifjú karaktereket ugyanazon színészek játsszák, és ez a lehetőség alázattal és tehetséggel megtöltve sziporkázásra ad lehetőséget. A számtalan szerepben föltűnő narrátor, Szívós Győző mellett négy főszereplő, a sokadik előadásán sziporkázó Mészáros Sára, Nagy András, a friss Jászai-díjas Mészáros Máté és Rácz János olyan tartalommal töltik meg a gyermek karaktereket, ami igazi erőssége a darabnak. Kimunkált gyermeki gesztikulációik, mozgásuk, grimaszaik, élettel teli zsargonjuk vibráló erővel töltik meg az előadást. S bár a dalok valóban jók, és az énekhangokkal sincs gond, az darab mégsem mint musical fajsúlyos, hanem mint színmű. Úgy viszont egészen kivételes élménnyel engedik útjára a tragikus végtől pityergő, mégis fülig érő szájjal fölállva tapsoló nézőket.
Praktikus díszlet ad keretet a húsz évet átfogó történetnek, melynek visszatérő, megidézett-dalolt motívuma Marilyn Monroe alakja, a szőke színésznő tragikus sorsa előrevetíti, vezeti, vizionálja a nézőre váró élményeket. A szerzőnek ezért kalaplengetés jár, nem véletlenül játsszák darabját megszakítás nélkül 20 éve a londoni teátrumai. A Gárdonyi Géza Színház alkotógárdája képes volt szívhez szóló előadást varázsolni a valóban igényes és remek „alapanyagból”. Talán ők maguk sem sejtik: az előadás attól igazán nagyszerű, hogy szívvel és tehetséggel töltik meg a darabot.
Amin Egerben nem sikerül javítani, az a muzsika megszólalása, ami egy zenés darab esetében nem elhanyagolható. Ebben azonban gyanítom legkevésbé a színház a ludas, ez ugyanis kemény anyagi kérdés. Ha nincs pénz megfelelő technikára, elég zenészre, akkor nincs, azon javítani nem lehet, legfeljebb a lehetőségekből a maximumot kihozni. Ezzel Egerben nincs baj. De.
A hangzás ettől még üres, a hangszerek nem alkotnak egy nagy kerek egészet, külön-külön szólnak, elavult soundokkal operálnak, és egyébként sem hallható egy nagyzenekar, legfeljebb egy kibővített rock banda; a dob elnagyoltan bemikrofonozott, így pedig a dalok nem képesek kiteljesedni. Gyakran érzi úgy a néző, mintha az színészek egyedül énekelnének, maguk maradnának dalaikkal, kevéssé támogatja hangjukat a zenekar telt hangzása. Ez sokat ront az előadandó dalok összhatásából, ám ha ezen nagyvonalúan képesek vagyunk túl tekinteni, remekül fogunk szórakozni.
A színészek és a stáb ugyanis a lelküket teszik a darabba, láthatóan minden művészhez közel áll mind a cselekmény, mind saját karaktere. A történet szerint az egyedülálló, sokgyermekes bejárónő ismét állapotos lesz, ráadásul ikreket vár. Munkaadójának nem lehet gyermeke, így mikor megtudja, hogy a takarítónő két babát vár, ajánlatot tesz: adja neki a nő egyik születendő gyermekét, aki úgy nő majd föl, mint egy királyfi. Az anya belemegy az alkuba, s bár később megbánja tettét, nincs visszaút: a Bibliára tett esküt.
Egy régi jóslat szerint azonban a gyermekek nem tudhatják meg, hogy testvérek, ha mégis, mindketten életükkel fizetnek. Hétéves korukig nem is látja egymást a két fivér, akkor azonban egy véletlen folytán találkoznak, és legjobb barátokká válnak, amit vérszerződéssel pecsételnek meg. Kettejük barátsága kiegészül még egy környékbeli leányka társaságával is. A második felvonásban már gimnazista korúak a fiúk, később a gazdag családban felnövő fivér egyetemista, a szegény sorban sínylődő gyári munkás, majd munkanélküli lesz, s a hatalmas kontraszt végül nem is végződhet másképp, mint tragédiával.
A gyermek, serdülő és ifjú karaktereket ugyanazon színészek játsszák, és ez a lehetőség alázattal és tehetséggel megtöltve sziporkázásra ad lehetőséget. A számtalan szerepben föltűnő narrátor, Szívós Győző mellett négy főszereplő, a sokadik előadásán sziporkázó Mészáros Sára, Nagy András, a friss Jászai-díjas Mészáros Máté és Rácz János olyan tartalommal töltik meg a gyermek karaktereket, ami igazi erőssége a darabnak. Kimunkált gyermeki gesztikulációik, mozgásuk, grimaszaik, élettel teli zsargonjuk vibráló erővel töltik meg az előadást. S bár a dalok valóban jók, és az énekhangokkal sincs gond, az darab mégsem mint musical fajsúlyos, hanem mint színmű. Úgy viszont egészen kivételes élménnyel engedik útjára a tragikus végtől pityergő, mégis fülig érő szájjal fölállva tapsoló nézőket.
Velkei Tamás
Forrás: Kultissimo
