2008. március 19.
A NAGYRATÖRŐ
Minden látszat ellenére, a Nagyratörő komoly vállalkozása Csizmadia Tibornak. Olcsón megoldva a kritikát: nagyratörő szüzsé, nagyratörő rendezés, nagyot üzenni akaró mű.
A szándék nem áthallásos, hanem direktmód bele van fogalmazva a Star Wars-os megmagyarázóba, már az előadás előtt, hogy tudniillik illő észrevenni a büdös nagy párhuzamokat korok és jellemek között. A két világ közé szorult 1594-es Erdély politikai elitje, és a két világ közé szorult 2008-as Magyarország, és politikai elitje között. A remekbe szabott veretes mondatok, a súlyos üzenetek és követhetőség határáig szőtt cselekmény, mind ezt a célt szolgálják. Ezzel aztán el is jutottunk ahhoz a béklyóhoz, amivel megküzdeni színész és rendező egyaránt képtelen. Ez pedig maga a mű.
Ha bonyolult szövésű királydrámát akarunk játszani, akkor Shakespeare III. Richárdját javaslom. Benne vannak a Nagyratörő jellemei, konfliktusai, csak éppen kiterítve szabásmintává, oly logikusan illeszkednek és kötődnek a szálak, hogy ruha lesz belőle még akkor is, ha itt-ott elszabja a mester.
Márton László művével épp ellenkezőleg. A színházcsinálás minden fortélyát tudnia kell annak, aki ebből ruhát akar varrni. Csizmadia Tibor sokat tud erről. Embereit egy tetőre küldi, de nem ám valami modern laposra, hanem jóféle lejtősre, amire az ár elől menekülnek a híradós tudósításokban a kiöntöttek. Ott zajlik a küzdelem a szöveggel és a gravitációval. Az egri színészek javára legyen mondva, csaknem megoldották mindkettőt. Sem nyelvül sem lábuk nem tört, igaz, ebbéli igyekezetükben némelyek elfelejtettek játszani, vagy éppen ripacskodásba torkoltak, de ez legyen a körülmények számlájára írandó. Schruff Milán (Báthory Zsigmond, erdélyi fejedelem) szerepformálása figyelemreméltóra sikerült, a többieké nem. Pedig voltak jó sokan. Látszott az erőforrásokban dúskáló igazgató embermozgató ereje. A Globe-ban ezt megoldották azzal, hogy a tucat-gonoszt ugyanaz a színész adta elő, ami jelzésnek is remek.
Mindent összevetve, A Nagyratörő összes sutaságával együtt is remek vállalása volt az egri színháznak. Jó látni ilyen darabot, ilyen rendezést, még akkor is, ha kicsit savanyú, meg kicsit kicsi, de látszik rajta nagyravágyás, ami a provinciális szemlélet nélkülözhetetlenje. Fogadják szeretettel.
Ha bonyolult szövésű királydrámát akarunk játszani, akkor Shakespeare III. Richárdját javaslom. Benne vannak a Nagyratörő jellemei, konfliktusai, csak éppen kiterítve szabásmintává, oly logikusan illeszkednek és kötődnek a szálak, hogy ruha lesz belőle még akkor is, ha itt-ott elszabja a mester.
Márton László művével épp ellenkezőleg. A színházcsinálás minden fortélyát tudnia kell annak, aki ebből ruhát akar varrni. Csizmadia Tibor sokat tud erről. Embereit egy tetőre küldi, de nem ám valami modern laposra, hanem jóféle lejtősre, amire az ár elől menekülnek a híradós tudósításokban a kiöntöttek. Ott zajlik a küzdelem a szöveggel és a gravitációval. Az egri színészek javára legyen mondva, csaknem megoldották mindkettőt. Sem nyelvül sem lábuk nem tört, igaz, ebbéli igyekezetükben némelyek elfelejtettek játszani, vagy éppen ripacskodásba torkoltak, de ez legyen a körülmények számlájára írandó. Schruff Milán (Báthory Zsigmond, erdélyi fejedelem) szerepformálása figyelemreméltóra sikerült, a többieké nem. Pedig voltak jó sokan. Látszott az erőforrásokban dúskáló igazgató embermozgató ereje. A Globe-ban ezt megoldották azzal, hogy a tucat-gonoszt ugyanaz a színész adta elő, ami jelzésnek is remek.
Mindent összevetve, A Nagyratörő összes sutaságával együtt is remek vállalása volt az egri színháznak. Jó látni ilyen darabot, ilyen rendezést, még akkor is, ha kicsit savanyú, meg kicsit kicsi, de látszik rajta nagyravágyás, ami a provinciális szemlélet nélkülözhetetlenje. Fogadják szeretettel.
Weil Zoltán
Forrás: EgriSzín
