Márton László, a történelmi játék szerzője családjával a színház lépcsőin ülve, láthatóan izgatottan várta, hogy megnyíljanak a kapuk, s végre be lehessen menni a teátrumba. S a tömeg egyre csak gyűlt és gyűlt. A izgatottság talán annak szólt, hogy végre - az idei POSZT-on talán először - igazi, jól megírt darab kerül színre, viszonylag hagyományos színházi nyelven megfogalmazva. Pedig, hogy nem könnyed szórakozás vár a nagyérdeműre, azt sejtette a közönség, mégis érezhetően komoly várakozással tekintett a rá váró majd három óra elé. S valóban a színház széksorai és páholyai mind megteltek, s zsúfolt ház előtt ment föl a függöny, s tette láthatóvá a különleges, meredek háztetőt formázó díszletet.

A feszült várakozást az előadás folyamán hasonlóan feszült figyelem kísérte első perctől az utolsóig. Ezt az érdeklődést az egri színészek is érezhették és remek előadást produkáltak az idegen környezetben. A hely és a közönség láthatóan inspirálta a színészeket és új, eddig talán ismeretlen színeket is megmutattak a darab előadása során. Mint egy néző a szünetben megjegyezte heroikus küzdelem izgalmait élte át az első felvonás során. S értette ezt mind a magvas tartalmú szövegre és arra, ahogyan a színészek megharcolnak a gravitációval minden színpadi lépésük során. Persze hogy ez a harc mire vezet, mindaddig nem lehet igazán tudni, míg fel nem csattan az előadás végi taps.

Nos ez a taps most Pécsett nem csak hogy földübörgött, de nem is akart elhalni. Ahogy Sata Árpád színművészünk mondta az előadást követően, eddig még egyszer sem volt ekkora sikerük, mint most itt a POSZT-on. A szünetben és főleg az előadást követően a közönségen azt lehetett látni, hogy valódi színházi élménnyel lettek gazdagabbak és ez nagyon nagy fegyverténynek számít egy ilyen fesztiválon, ahol a magyar színjátszás színe-java képviselteti magát. Azt természetesen még nem lehet tudni, hogy a zsűri hogyan értékeli majd az egriek produkcióját, de az már biztos, a fesztiválközönséget meggyőzték Schruff Milánék, arról hogy a Gárdonyi Géza Színházra és annak művészeire oda kell figyelni, hisz itt olyan munka folyik, mely nem elhanyagolható színházi közéletünkben.

A nagyratörő pécsi bemutatóját követően szerettünk volna szót váltani a színészekkel, de ők alig néhány perccel azután, hogy elült a nézőtéri tapsvihar, már csapot-papot otthagyva siettek át a téren s mind egy irányba terelték lépteiket. Értetlenségünket látva Pálfi Zoltán végül elárulta a titkot: a hollandok egy nullra vezetnek az olaszok ellen! Gyertek ti is! Nézzük meg a meccset! S valóban a közeli vendégfogadóban, ahol a szalmával felszórt padlóra szórhatja a vendég a pörkölt földimogyoró héját, már ott ült A nagyratörő szinte teljes szereplőgárdája, s szerepeiket már rég feledve bizonyos sörök és sztrapacskák társaságában szurkoltak a falra szerelt képernyő előtt a narancsmezeseknek. S tették ezt legalább olyan eredménnyel, mint amilyennel a közönség támogatta nem is oly régen őket a színházban. Hisz amikor a harmadik holland gól is a hálóban volt legalább olyan hangos ovációval ünnepeltek, mint tette azt a nagyérdemű alig egy órával korábban a Pécsi Nemzeti Színház falai között.