Szinte a shakespeare-i királydráma gazdagsága tűnik elő Márton László alakjaiban és dra­ma­turgiájában a magyar múlt egyik fondorlatokkal különösen megterhelt korszakából. A nagyratörő című történelmi játék első és címadó része annak a drámatrilógiájának, amely bemutatja, hogyan dőlt a XVI. század végi Erdély abba az önemésztő polgárháborúba, melyből a(z átmeneti) kikecmergést egy másik trilógia próza-képei­ben Móricz festette meg. De most még Bethlen és a sztavrogini Bát­ho­­ry Gábor előtt vagyunk: Már­ton­nál még két fiatal Báthory sarj vetélkedik a hatalomért. A süvölvény fejedelem, Zsigmond és érettebb unokabátyja, a hadvezér Boldizsár versengése fonódik egybe vérségi, talán baráti kapcsolatukkal, de végzetesen átitatja métellyel a mögöttük álló török-, illetve Habsburg–keresztény-párti nagyurak torzsalkodása. Minden gyorsan történik a forgalmas és rafinált cselszövénysorozatban, és pontos vízió szerint. Zsigmond végül győzedelmeskedik, de közben teljesen átrendeződnek a viszonyok, s akik az első jelenetben még a fejedelemnek üzenték, hogy ölje meg Boldizsárt, és elfogadják az uralmát, az események kiszámíthatatlan logikája folytán éppen Boldizsárral lépnek ellene szövetségre, s buknak el vele, míg helyükre új karrieristák törnek lentről magasba. A bonyolult meseszövésben pompás figurák vonulnak fel, teljes jel­lemek egy friss történelmi tablóban. Ki ilyen, ki olyan, sokfélék és ellentmondásosak, s bár a fő politikai-drámai szál mellett futó általánosabb részletek nincsenek olyan élvezetes aprólékossággal kifejtve, mint az Er­zsé­bet kori modellben, mégis fel-felbukkan egy epizód, szóváltás, amely csodálatos elevenséggel rajzolja ki ezt az intrikus, főrendi világot a veretes, de nem cikornyás, archaikus, de nem muzeális dialógok sodrában.
Az ingatag politikai játszmák színterét Csizmadia Tibor rendezése ingatag terepre helyezi az egri Gár­do­nyi Színház ősbemutatóján. Csanádi Judit díszlete egy szürkés háztető oldalát dönti a nézőtér felé. Beszédes tér, nyugtalan és élő, beékelt ablakok csukják és nyitják szemeiket a rézsút zajló eseményekre. Itt aztán senki nincs biztonságban, bárki bárkit óvatlanul kihallgathat és -figyelhet, senki sem állhat biztosan a lábán, le-fel csúszkálnak a rangok, személyek és pecsétes szerződések. Találó ötlet, sok játékra ad lehetőséget, ám legalább ugyanennyitől meg is foszt, és min­den­képpen determinálja a színészek helyzetét. Mivel nem tudnak szabadon mozogni, ki ügyesebben, ki döcögősebben változtat pozíciót. Kevesebb gesztusra adódik lehetőség, így a színészi jelenlét minden alakításban koncentráltabbá válik, s az összeszedett szövegmondás még jobban kidomborítja a darab nyelvi gazdagságát. Ugyanakkor vannak pontok, ahol a szöveg sodrása már-már hömpölygésbe vált, ezáltal csaknem felolvasószínházba s ezzel némileg unalomba hajlik, mert a gravitációs korlátok miatt a színészek nem tudják kimozogni a szenvedélyt és rezdülésekkel is érzékeltetni a viszonyok bonyolultságát, azaz a szöveg mellé nem zárkózik fel a színházi megjelenítés. Nagyszerű, ahogy a bukott főrendek alászánkáznak a süllyesztőbe, de az ember azt várná, hogy valami nagyobb szabású, bonyolult akaratok közt izzó, fojtó feszültségből bukfencezzenek alá. Legyen az, ami: történelmi dráma. És megint ugyanakkor kétségtelen, hogy ez a redukáltság viszont meg­szabadít attól a nemzetieskedő, pátoszos hangütéstől, ami ma már jócskán lerontja a történelmi művek hitelét a színpadon.
Miközben a dráma íve sértetlen maradt, néhány mellékszál (például Mihály vajda epizódja) kigyomláltatott Radnóti Zsuzsa gondozásában, viszont nyoma sincs aktualizáló nyelvhasználatnak vagy motívumoknak. A szöveg megmaradt múltat idézőnek, s az előadás sem erőlteti a mai párhuzamokat, rábízza azokat a nézőre. Mind­össze a remek jelmezek közelednek finoman a mához: Nagy Fruzsina trendi szabadidőruhákat szabott össze erdélyi viseletet illusztráló kapcsos köntösökkel, és mindenki lábára edzőcipőt húzott. Ha úgy tetszik, a történelmi alakok melegítőben tornáznak a történelmi terepen. Teszik ezt visszafogottan, deklamáló túlzásoktól mentesen. Safranek Károly méltóságteljes, hűvös Bocskai nagyúr: szilárdan áll a tetőn és az általa teremtett politikai helyzetben. Sata Árpád Kovacsóczy kan­cellárja éppen ellenkezőleg, nyughatatlan laví­rozó, még az ablakban magyarázva is kény­sze­resen csipdesi fel a tetőt borító piszkot. Görög László politikus Carillo, jezsuita államférfi, de a sündörgő fajtából. Jósi­ka karrierizmusát Nagy András megbántottságból és elé­gedet­len­ség­ből keveri ki, ahogy az erdélyi urakat játszók is e két színből rakják össze figuráikat, míg Szabó Emília Kendi Sá­rája biztos érzékkel fordul üde leányból haragos asszonykába. A két Báthory sarjadékon remekül áll a történelmi kosztüm. Bányai Miklós Báthory Boldizsárja nyu­godt fiatalember, de hadfi helyett egy bandavezér srác nyugodtságát árasztja, akinek a véleményére ad a baráti társaság. Schruff Milán pedig egy mai huszonéves affektált zavarát, önbizalomhiányát és bizonytalanságát kölcsönzi Zsigmond fejedelem alakjának. Kettejük kapcsolata nem hercegfiak érintkezése, hanem haveri kötődés, gesztusaik lazák, mint a mai skacoké, ami a megírt szöveggel találkozva elképesztő érdekesen működik. Kristálytisztán látszik a szakítás egy tradicionális „történelmi dráma játékmódjával", s ezzel egészen világossá válik az is, hogy a múlt ködébe vesző alakok mondanivalója éppen ezzel a nemcsak természetes, de mai hangütéssel válhatna egészen elevenné.


Márton László: A nagyratörő
(Gárdonyi Géza Színház, Eger)

Díszlet: Csanádi Judit. Jelmez: Nagy Fruzsina. Zene: Melis László. Irodalmi munkatárs: Radnóti Zsuzsa. Súgó: Szecskó Andrea. Ügyelő: Ludányi Andrea. Rendezőasszisztens: D. Katona Mária. Rendező: Csizmadia Tibor.
Szereplők: Schruff Milán, Bányai Miklós, Szegvári Meny­hért, Görög László, Sata Árpád, Nagy András, Blaskó Balázs, Szabó Emília e. h., Nagy Adrienn, Vajda Milán, Kelemen Csaba, Pálfi Zoltán, Venczel Valentin, Tunyogi Péter, Saf­ra­nek Károly, Mészáros Máté, Hüse Csaba, Vókó János, Szí­vós Győző, Balogh András, Várhelyi Dénes, Fehér István, Horváth Ferenc, Lisztócki Péter, Tóth Levente, Dér Gabi.
Zenészek: Csiky Hajnalka, Kertész Kornél, Klem Dénes/ Pintér Kristóf, Schmiedermeiszter Szilvia.