Az Iván, a rettentőnek több rétege van: a helyenként bohózatig "fajuló" vígjáték mellett/alatt/fölött ott a diktatúra és a besúgás természetéről szóló cinikus parabola. S bármennyire is hasznos és remek a szerző életét és a megírás korát tömören összefoglaló, Csillagok háborúja-szerűen úszó vetítés, és hiába érezzük még ma is gyakran, hogy házmester- (továbbá portás- és pincér-)országban élünk, a nyolcvanas évek után születetteknek tökéletesen felfoghatatlan és érthetetlen a félmúlt magyar és kelet-európai hétköznapjaira oly jellemző mentalitás és gyakorlat. Hiába segítene és kötne össze teret-időt Jónás Péter dramaturg kádernyelvvel, ómagyarral átitatott Parti Nagy- és Esterházy-reminiszcenciákat idéző, remek szövegváltozata, Szegvári Menyhért rendező mintha megelégedett volna azzal, hogy akinek a szövegutalás nem elég, akinek a történelemtudása akár középiskolai, akár saját élettapasztalata okán nem elég biztos, az legalább jól szórakozzon.
Kacagni pedig valóban van módunk, leginkább Rácz János teszetosza Spakján, Hüse Csaba önelégült, nőcsábász rendezőjén, illetve Nádasy Erika házmester- és cárfeleségén (bár utóbbi esetben inkább hosszú szőke copfjain és Sznyegurocska-jelmezén mosolygunk). Igazi telitalálat Görög László, a kiváló taktikus és perfekt helyzetfelismerő, nem mellékesen empátiával és lélektani alapismeretekkel megáldott betörő szerepében. Majdnem remek Kaszás Gergő, aki annyi csapongó, lángoló tekintetű, csábító, cinikus ifjú és középkorú hős (valamint ezek alfajai) után új színpadi arcát mutatta Ivan Vasziljevics Bunsa-Koreckij és Rettegett Iván kettős szerepében. Kisstílű, pitiáner papucsférj, környezetének tetteit a rendőrség számára lelkesen jegyezgető, klottgatyában, trikóban, barna köpenyben csoszogó gyáva házfelügyelő és dagályos cár. De csak majdnem, mert megvilágosodása, aminek következtében hirtelen megacélosodva rájön, hogy élet-halál ura lehet, és hatalomtól való megrészegülése nem elég markáns, így nem válik igazán veszélyessé, később pedig az önkritika-gyakorlás sem igazán indokolt.

Hogy A velencei kalmár mitől lesz "semmi egy darab" (idézet az előadásra vonatkozóan egy kedves nézőtárstól)? A rendezőtől. Lakótelepi félkörpanoráma, falon mászkálás, egyetlen helyszín, sőt egyetlen matrac néha változó ágyneművel, maci, néger baba, világító Jézus-kép, meztelen férfitest, férfiak csókja, műbőr fotel, Colorstar tévében mutatott, illetve díszletfalra vetített szívműtét - borzalmas. Ezer szerencse, hogy az egyik ágynemű mintája biztonságos otthonosságot kelt, mert a már említett nézőtárs is épp olyanban hajtja álomra fejét. Megnyugtató, hogy legalább ezért közel került hozzá az előadás. Ami legalább akkora rejtvény, mint amit a Portia kezére vágyó ifjaknak kell megfejteni a sikerhez. Csupa szellemi izgalom az átlagpanel egyetlen szobájába bezsúfolt körülbelül másfél óra (kivétel a kettészedhető műanyag szív közé szendvicsszerűen bepakolt Biblia), s ebben a címlapon felsorolt összes alkotó, A-tól Zs-ig (Ambrus, Benedek, Tallér, Ungár, Zsótér) ludas.

A rendező egészen kézenfekvő magyarázatot talál Antonio könnyelmű kezességvállalására és Shylock bosszújára: Antonio szereti Bassaniót (a fentebb kifogásolt férficsók), Shylock pedig annak ellenére, hogy nem történt közöttük semmi, féltékeny Antonióra, érzelmeit tudatosan vagy tudat alatt, ez nem egészen nyilvánvaló, csak a belső küzdelem érzékelhető, de elfojtja. Ebből az alapállásból kiindulva viszont hangsúlyát, sőt értelmét veszti a zsidó-keresztény ellentét. (Annál is inkább, mert az Erzsébet-kori Angliában elenyésző számú zsidó élt.)
Ez esetben sem kell fukarkodni a színészeket illető jelzőkkel. Tehetséggel és sikerrel küzd az ifjonti hévvel Ötvös András és Bányai Miklós. Járó Zsuzsa szép, intelligens, elegáns, amolyan mesebeli "okos lány" Portia, aki hideg fejjel, szerelmes szívvel, de egy pillanatig sem alakoskodva, bölcsen játszva dönt. Az előadásban senki nem emeli fel egyetlen pillanatra sem a hangját, tárgyilagosak a közlések és a kérdések, legföljebb néhány mozdulat jelzi a felfokozott állapotot (bibliai témájú festményeken látható a póz, amelyben Shylock Antonio egy font húsát kimetszené, az egymás mellett fekvő Shylock és Antonio, majd Shylock és Jessica, az Antonio lábát átölelő Bassanio, a díszletfal áttört kockáin egymás kezét fogó Nerissa és Gratiano, illetve Jessica és Lorenzo). A Shylockot játszó Mészáros Máté egészen elképesztő nyugodtsággal fogalmazza meg kételyeit, kérdőjelezi meg az igazságot, és fogadja a megalázást, így épp a szöveg hangneme és a tartalma közti disszonanciával képes ábrázolni a felőrlődést. Vajda Milán egyetlen jelenetben copfban Lanzelo (sapka nélkül), Lanzelo apja (sapkában), később kibontott hajjal velencei dózse (ezüst kötött turbánban). Két bohóc és egy bíró - annyira egyszerű, megkérdőjelezhetetlenül kézenfekvő döntés.

És a beavató színházak meg a közönségtalálkozók népe is rá fog erre jönni. Ha másról nem, hát az ágyneműről.