Egy Shakespeare-művet az ember a nagyszínpadon képzel el, komoly díszletek között. Aztán beül egy szűk terembe, szobányi színpad elé, és egyszer csak eltűnnek az elvárások, mert hirtelen megváltoznak terek. Világméretűvé tágul körülötte minden, s rá kell jönnie hamar: valóban nem a méret számít...
De hol is vagyunk? Ezek már az ősi Velence szűk sikátorai, a baljós zajok a gondolák egymáshoz koccanásából adódnak, s a zsivaj a Rialtón nyüzsgő tömegtől származik? Vagy itt volnánk mégis egy Eger nevű helyen, egy másik ország, egy másik város életterében, egy másik idő szorításában, ahol ugyanolyan hangok, ugyanolyan szavak és az igazságvágyás ugyanazon mondatai szállnak a levegőbe az utcák és a piactér felől?
Mindegy is. Vagyunk, ahol vagyunk. Zsidók és keresztények, szegények és gazdagok, sikeresek, sikertelenek, de mind keresők és sorsunkat kockára tevők. Férfiak és nők a világ bármely pontján, vágyaink, esendőségünk, hitünk, hitetlenségünk, hitelünk és adósságaink szorításában.
Mert mindaz, amit Shakespeare mester papírra vetett hajdanán, mit sem változott. Ugyanúgy néz a keresztény gyűlölettel a zsidóra és viszont. S a szerelmes asszony ugyanolyan csillogó szemmel tekint szerelmére, mint régen. Minden áldozatra, furfangra képes, hogy megtartsa, megmentse szerelmesét. Lássuk be, az sem változott, hogy ha férfi érez szerelmet férfi iránt vagy asszony egy másik asszony iránt, akkor sincs semmi, ami határt szabjon érzelmeiknek.
Na jó, vannak szokások és beidegződések, amelyek elfedik időről időre ezeket a sokak által kényesnek vélt témákat, azok mégis léteznek évszázadok óta. Vannak körök, ahol divat zsidózni, máshol meg a keresztényeket szapulják. S a történelemkönyvekben föl-fölüthetünk olyan oldalakat, ahol olvasnunk kell, hogy ez az ellentét a legvadabb bűnöknek, gyűlöletes tetteknek volt az alapja.
A heteroszexuális többség vagy félrenéz, ha azonos neműek kapcsolatával találkozik, vagy fölháborodik azon. Kirekeszt, elhatárolódik és gyűlölködik. S erre a másik oldal még provokatívabban mutatja föl másságát. Zsótér Sándor azonban nem riad meg attól, hogy a maga pőre valóságában is megmutassa a férfiszerelmet.
Nos, Vilmosunk, ez a bizonyos angol író, mindezeket a kényes kérdéseket boncolgatja A velencei kalmárban. Az utóbbi időben alig volt színház, amelynek lett volna bátorsága műsorára tűzni. Most Egerben megtört a jég. Zsótér tudja, hogy nem lehet egyfajta szemszögből láttatni a valóságot, nem szabad egy ideológia elvárásai szerint megítélni embertársaink tetteit. Csak a tett és az ember létezik, akár zsidó, akár keresztény, akár az azonos, akár a más neműekhez vonzódik. S ezen a parányi színpadon a rendező képes egymás mellé állítani konzervativizmust és liberalizmust, antiszemitát és cionistát, hithű keresztényt és antiklerikálist.
Teszi ezt a dramaturg, Ungár Júlia segítségével. A bravúros tömörítéskor, az alapanyag remek átszabásában mit sem sérül a mű vagy a Vas István-féle shakespeare-i nyelvezet. Sőt új hangsúlyokat fedezhetünk föl a darabban, amelyek korábban megbújtak a szövegben. Az előadás ettől lesz sallangmentes, lényegre törő és az utolsóig feszes. Zsótér egy percnyi üresjáratot sem engedélyez a nézőnek és a színészeinek sem. Ugyanennek a célnak áll a szolgálatában Ambrus Mária díszlete, amely nyomasztóan magas, mégis megmászható panelrengetegbe szorítja a történést. Benedek Mari színeikben egyértelmű szimbólumokat hordozó ruhái a kiemeléseket, a hangsúlyok követését segítik remekül.
Megszokásból és jobb szó híján színészeknek mondhatjuk azokat, akik a színpadot uralják. Végzettségük, képzettségük, tehetségük révén azok is. De ebben az előadásban épp nem úgy működnek, mint amit megszoktunk e művészektől. Mondhatnánk, csak ott vannak, a rivaldafényben. Nem játszanak, „csak” beszélnek, léteznek, szenvednek, gyűlölnek, és néha örülnek, mint mi mindannyian munkahelyünkön vagy otthon. Nincs játék, hanem valami más van, amit talán színpadi létezésnek mondhatunk. Emberek, sorsok, de hétköznapiak. Életüket meg- és túlélni akaró, gyarló egyének. A legnagyobb színészi erény, amikor azt képes az aktor elhitetni a körülülőkkel, hogy itt és most történnek meg vele és lelkében a történet szerinti események. Olyan színpadi nyelven szólalnak meg, amely még a legszebb lejtésű sorokat is teljes természetességgel ruházza föl, így együtt nyújtva felejthetetlen élményt.
Nos, a – mondjuk talán – játszók közül nehéz lenne bárkit is kiemelni, annyira egységes az összkép. Ötvös András és Bányai Miklós, a két ifjú, időről időre komoly adósságba keveredő, egymás iránt is mély érzelmeket tápláló kereskedő szerepében fiatalságukkal, energikusságukkal, tehetségükkel tűnnek ki. Bozó Andrea komornaként igazi nő és utóbb igazi asszony, aki megmutatja a szerepben elrejtett emberi sorsot is. Mészáros Máté gazdag uzsorás zsidója az egyik legizgalmasabb alakítás, amely bizonytalanságával, konokságával, céljai eléréséért a teljes magányt, az egyedül- és kívülmaradást is vállalja. Vívódását, amely a zsidóság átkából és fensőbbségéből ered, hibátlanul mutatja meg. Megrázó Vajda Milán idősebb és ifjabb Lorenzo Gobbo szerepében, s mint dózse is kiváló. Csakúgy, mint Mészáros Sára, a szerelmes, apjával is szembeszálló zsidó lány bőrében. A szerelmesét alakító Nagy András a vártnál kevesebb lehetőséget használ ki a színpadon. Ez részben igaz Lisztóczki Péterre is, aki mintha bátortalanul, nem elég önhittel fogott volna Gratianónak, Nerissa szerelmének megformálásába. Balogh András nagyon fontos kapaszkodókat ad pontos és erőteljes megszólalásaival. S ott van Járó Zsuzsa Portia bőrében. Sokkal többet, mint ő, valószínűleg nem lehet megmutatni emberből, asszonyból, sorsból, akaratból, erőből, bölcsességből és Shakespeare-ből sem. Nem tolakodóan, csupán a visszafogott jelenlétével, finom, mégis határozott váltásaival, hangjának és testének szinte észrevehetetlen változásaival. Ők azok, akik e szűkre szabott színházi térből varázsolják elénk az egész emberi világot. Mi pedig csak bólogathatunk, mint az okos asszonyok, szájuk szegletében bölcs, ám fanyar mosollyal: valóban nem a méret számít...
*
+ Az utóbbi időben alig volt színház, amelynek lett volna bátorsága műsorára tűzni. Most Egerben megtört a jég.