Báthory Zsigmond valóban állhatatlan – és elfogulatlanul figyelt - hőse Márton László történelmi játékának. Vannak mentő körülményei az állhatatlanságra, az övénél nagyobb hatalmak befolyásolják a hazája sorsát: játékszere tehát ő is az érdekek politikájának, olyan helyzetekben, amelyek megoldásában a következetesség erkölcsi szempontból is értelmezhetetlen, praktikusan pedig maga az azonnali vég. Vagy a porta, vagy Bécs roppantja össze, mindenestül. Báthory Zsigmond történetében ráadásul ok és következmény: csonton a hús. Maga választja a sorsát (a világra figyelés elvonultsága helyett a világ bármi áron való formálását: a hatalmat), döntései teremtik a megoldhatatlan helyzeteket, amelyeknek így, felőle nézve főalakja, egyébként pedig mellékszereplője.
Az egri előadás egyik jelenetében Schruff Milán Báthory Zsigmondja megöleli Nagy András Jósika István kancellárját. Két, kétségeivel küzdő férfi kapaszkodik össze ebben az ölelésben: az együttérzés és a támasz igényének gesztusa ez, és az együttérzés és a támasz elégtelenségének gesztusa is. Az önnön sorsukba vetett, és az önnön sorsukba vetettség élményét átérző emberek véghetetlen magányáé: jobbat érdemelnének talán, megértést, de nem voltak és nem lesznek képesek olyat tenni, amivel érdemesek lennének erre. Báthory Zsigmond – Schruff Milán felfogásában – nem csupán érzi, de tudja is a saját helyzetét, a hatalom vállalásának örökös elszánatlanságát és kilátástalanságát. Fiatal felnőtt, izmaira büszke férfi, lázadni képes, sodródni nem akaró. Gondolkodó és cselekvő ember, akinél a gondolat és a cselekvés tárgya nem feltétlenül azonos. Csak veszíteni valója van, mert mindenki inkább a vesztét akarja - így valójában nincs veszíteni valója.
Csanády Judit díszletei, Nagy Fruzsina öltözékei a tétek értékét is jelzik: a játék tere a színpad két oldaláról nézhető, így átlátható, lepusztult, huzatos csarnok, vedlő falakkal, kitörött üvegekkel, vak ablakszemekkel, üres kovácsoltvas virágtartókkal - az emberek viselete vértől koszlott, szakadozott.
A környezet nagyítja Az állhatatlan összeesküvőinek tulajdonságait, a birodalmi érdekek farvizén megjelenő egyéni érdekek kisszerűségét, az összeesküvés, mint eljárás nevetségességét. A saját érdekű alakok közül központi figurává, Báthory Zsigmond valódi ellenpontjává emelkedik Mészáros Máté Geszti Ference: a fennállót kényszerből elfogadó, azt átlépni vágyó, a hatalom akarásában nyíltan törtető férfi az ölés mámorában mutatja meg igazi valóját. A vér gőzétől kegyetlen, a pusztításban kiteljesedő, praktikáinak önveszélyes voltát későn felismerő, a következményt mégis logikusként elfogadó ember.
Geszti Ferencet csak a végső pillanatban szembesíti a sors a mindent átszövő álnoksággal, amely a gyakorlatilag majdnem mindenkire igaz viselkedési forma, az állhatatlanság forrása. A különbségek a minőségben mutatkoznak meg: a porta az erejében bízik, Bécs és az egyház az intrikák rutinjában, a magyarok az ösztöneikben.
Csizmadia Tibor rendezőként a viselkedésre figyel, a sokféle saját indítékból szövődik a színpadán ez az általános igazságot, tanulságot nélkülöző, a jó és a rossz kétpólusú világképének határait átlépő, sokféle módon emberi történet. Története ez Báthory feleségének – Bozó Andrea Krisztiernája a szerelmi beteljesülés akarásának tisztasága felől, az embert és a vágyait semminek néző nagypolitika okozta rossz érzésekkel közeledik férjéhez. Safranek Károly Bocskai Istvánja a hűség okának apadásával, a nagyobb rossz elkerülésének szándékával tart ki Báthory Zsigmond mellett.
Ötvös András történetíróját, Decsi Jánost megérinti a pillanat: lelkesült Báthory győzelmétől, taszítja Geszti gyilkos tobzódása – minden krónikás dilemmájával, az elfogulatlanság képtelenségével szembesíti a sors.
És története ez a becsapott székelyeknek, akiknek szempontja sötét színekkel árnyalja Báthory-képünket: a megadott és visszavett szabadság miatti becsapottság elemi dühét látni Blaskó Balázs Ördögh Balázsának tekintetében, a tétovaság darabosságából szélesre váltó, a bosszúnak utat engedő mozdulataiban.
A komor, és nyomasztó történetben hangsúlyos Thoroczkay Máté prédikációja (a világítást Bányai Tamás tervezte): Kaszás Gergő félig a föld alól beszél – surlófényekkel bizonytalanul megvilágítva, a sötétségből alig kiemelve, aztán már úgy sem. Talán a minden csak rosszabb lesz reménytelenségét prófétálja, egyértelművé téve: ezeknek a magukra maradt embereknek mindennél nagyobb szükségük lenne az isten segítségére.