Az események sorából azonban nem áll össze erős drámai szerkezet. A főhős, Báthory Zsigmond állhatatlansága a székelyek átejtésére korlátozódik, miközben a cselekmény jórészt trónkövetelők összesküvéséről szól. A történet azzal kezdődik, hogy Jósika kancellár fejébe elődjének látomásszerűen megjelenő özvegye elülteti a gyanút, hogy az előző fejedelem törvénytelen fiaként ő is jogosult volna a trónra. De aztán Geszti szervezkedésével folytatódik a cselekmény, Jósika többé nem játszik komoly szerepet. Az ő tragédiája csak A törött nádszál című harmadik részben teljesedik be. A prológus után Bocskai is hosszú időre eltűnik, csak az este vége felé bukkan föl a történések titokzatos-ravasz mozgatójaként, lényegében akkor, amikor a fejedelem eltűnik a ködben, illetve Prágába megy a császárhoz talán segítségért, de inkább azért, hogy elmeneküljön a székelyek segítségével elért hadi sikereinek súlyos belpolitikai következményei elől. Így lesz alighanem minden alkotói szándék nélkül is az előadás főhőse Geszti Ferenc, az írástudatlan katona, az erőszakos és ambiciózus összeesküvő, Bocskai szavával a "beretva", amelyet használnak, aztán félretesznek. Geszti súlyát az előadásban Mészáros Máté jelentékeny alakítása is növeli. Rideg szenvedéllyel ábrázolja a legfőbb tanácsurat, aki az erőszaknak, amelyhez egyedül ért, nemcsak technikusa, de filozófusa is, s ez vezet a tragédiájához is: az erőszakba vetett végtelen hite elvakítja a politikai taktika, a ravaszkodás, a kétkulacsosság iránt. Schruff Milán viszont az ingatag fejedelem alakját az első részhez képest kénytelen egy fokkal komolyabbra, érettebbre venni, emiatt elveszíti a kamaszos szeszélyesség, báj színeit, így kicsit fakóbb, mint tavaly volt A nagyratörő címszereplőjeként.
Csanádi Judit ezúttal a tavalyi előadás szimbolikusan lejtő háztetőjéről szokványosabb, kopottas térbe helyezi a történetet, a színpad síkját megemeli, hogy alóla a "székely farsang" haláltáncának álarcosai előbukkanhassanak. Ezért az első széksorokat, ahonnan semmit sem lehetne látni, üresen kell hagyni, innen a nézőket a játéktér mögé telepítik. A pusztán technikai kényszerből kétfelé szóló játék is tompítja a hatást.

Csizmadia Tibor rendezőként most is ügyel a szöveg szépségeinek érvényesülésére, a rengeteg figura megkülönböztethetőségére, és főképp a darabban rejlő színházi lehetőségek maximális kihasználására. A legszebb jelenetek azok, ahol a történelem borzalma pőrén megjelenik. Amikor Bozó Andrea Zsigmond felesége szerepében száraz fájdalommal tudomásul veszi, hogy a politikai alkuk örök szüzességre, gyermektelenségre ítélik, amikor Kaszás Gergő vak prédikátora fenyegető iróniával jövendöl, s főképp a már említett székely farsang jelenete, amikor a maszkos mulatozók közé beszivárogott álarcos főurak vérfürdőt rendeznek.
Az elmúlt évadban nagy tett volt, hogy Márton László remekének első darabját színre hozták. Hogy most a második részt is játsszák, a színházi bátorság végső határait feszegeti. Ha jövőre a harmadik részt is bemutatnák, az valóságos csoda lenne. De a három darab igazán együtt, három estén egymás után játszva lehetne hatásos. És ez az, amire manapság aligha van remény.