Ernst Theodor Amadeus Hoffmann igazából soha nem is volt Amadeus. Csodálta Mozartot, ezért cserélte a Wilhelmet Amadeusra. A német romantika kimagasló alakja mindössze író, grafikus, zeneszerző és zenekritikus volt. Meg inni is szeretett. Kislexikonja szerint miséhez rajnai bor, operához burgundi, vígoperához pezsgő, egyszerű dalhoz chianti, fantasztikus meséhez puncs illik. Hoffmann igazi hipochonder volt, emellett látomások gyötörték, amelyeket beleépített műveibe. „A novellisták új borzalmakat fedeztek fel, mint E. T. A. Hoffmann, vagy Edgar Poe” – írta egykor Babits. E borzalmak tudójának meséjét vitte színre a Gárdonyi Géza Színház, az Egerben elsőrendezős Barta Dórával. A Harangozó-díjas táncművész, érdemes művész munkájával már találkozhattunk a színházban: az ő koreográfiái miatt volt látványosabb a Peer Gynt, a West Side Story vagy a Fekete Péter.
Az egri Diótörő más. Mert táncos rendezte, mert fontos szerepet kap benne a táncművészet, de nem hatalmasodik el rajta. Más, mert új, Egerben eddig ismeretlen nyelven próbál meg hozzánk szólni. Lehet, hogy van, aki elsőre ódzkodik a dologtól. Mert ugye eddig nem ezt kaptuk a bérletért. Ez a rosszalkodó érzés egyeseknél elég sokáig eltart: úgy 8-10 másodpercig is. Olyan mesevilágot kapunk ugyanis, ami több dimenzióban mozog. Az eddig szokatlan mozgásszínház pedig olyan természetes lesz, mintha örökké Győrbe járnánk balettot nézni. Magával ragadó élmény, amely mindig megújul. A színészek szépen teljesítenek, Balogh András és Dimanopulu Afrodité igazi uralkodók és igazi szülők. Szeretnek és hibáznak. Emberek. Hüse Csaba Drosselmeyere végigvezet minket a történeten, pontos és átgondolt. Meg aztán van egy pont, amikor átlépi a tér-idő kontinuumot és egyik pillanatban még elől mesél, a következőben meg egy állvány tetején ácsorog. Még most se tudom, milyen szer kell, hogy ezt meg lehessen csinálni…
Nádasi Erika egérkirálynőjét megértem. Gonosz, de mégis logikus (kivéve, amikor egér létére a legnagyobb macskanyávogás közepette jön be a színre). Rácz János egérkirálya annyira mulatságos, amennyire ezt tőle már el is várjuk. S, ha már komédia, akkor ne felejtsük el Csere Zoltán Fricijét, aki a gyereknézősereg egyik kedvence lett. Túri Lajos, mint Diótörő „él” a színen, az álomban(?) valóban csatába száll. Újszászi Dorottya, mint Marika pedig nemcsak végigizgultatja a játékot, de megszólal, s ő maga a játék.
Karácsonyi mesejátékéknak indult, ki-ki eldöntheti a végén, hogy meddig mese és meddig játék. Meg kell szokni azt, hogy itt nem mindig a konkrétum kerül előtérbe, hanem máshogy is lehet ezt csinálni. Az eleinte fintorgók elpirulnak, kell a tánc Egerbe. Ha pedig a színházban ilyen előadásokat eredményez egy tánctagozat, akkor apám, még vagy négyet!