Erre most tényleg inni kell valamit! De valami erőset. Nem biztos, hogy a Chandler-műben oly sokszor emlegetett dzsitron nevű ital – mely Terry Lennox, mint virtigli szakértő szerint fél Rose’s lime juice és fél gin – ez alkalommal elég lesz. Most bizony valami sokkal keményebbet kéne Terry után küldeni!
Ugyanis itt, az igazán remek Raymond Chandler egyik legkomplikáltabb krimijének színpadi adaptációjában nem csak Sylvia Lennox vagy Roger Wade vérzik több sebből. Az előadás hoszszadalmas, néhol követhetetlen, ráadásul teljesen átértelmezett.
Az Elkéstél, Terry! mint regény sem egyszerű olvasmány. A kiváló, sokak szerint az amerikai írók legjobb első tizenöt szerzője közé tartozó Chandler talán legkacifántosabb története, a lánykori nevén The long good-bye címen megjelent könyve. Középpontban – mint nála mindig – a visszatérő főszereplő magánnyomozóval, Philip Marlowe-val, aki maga meséli el a történetet és tárja az olvasó elé nyomozásai alatt szerzett élményeit, érzelmeit. Mindez olvasva remek szórakozást nyújt, főleg, hogy ott ha esetleg elveszítenénk a fonalat – s ez az Elkéstél, Terry! esetében bizony előfordulhat –, vissza lehet lapozni néhány oldalt. Ez a lehetőség színházi körülmények között lehetetlen. Zsótér amikor színpadra írta Chandler bűnügyi történetét, megmaradt ennél a regényből ismert narratív, történetmesélős stílusnál, s ehhez szemelgetett dialógusokat a műből. Tegyük hozzá, hogy az Elkéstél, Terry! megélt vagy hat kiadást Magyarországon, s mindannyiszor a színpadi változathoz is használt Papp Zoltán-fordításban, amiről sok mindent el lehet mondani, de hogy gördülékeny, életszerű vagy pontos lenne, azt semmi esetre sem. Példaként mondhatnánk a fentebb említett dzsitron receptjét, amely Papp magyarításában rózsa-citromlé és dzsin keveréke, holott a Rose’s lime juice egy ma is létező márkás italkülönlegesség, amit az 1865-ben alapított L. Rose & Co. brit cég készít. De említhetnénk a rendőr szinonímájaként emlegetett kíber szót, ami mára avittnak tűnik, de valószínűleg már az első magyar nyelvű kiadás idején, 1973-ban sem hatott életszerűnek, s önmagában még nem hozza vissza az ötvenes évekbeli Amerika hangulatát. Milyen jól lehetne helyettesíteni például a jól bevált „zsaru” szavunkkal.
Sajnos ez alkalommal hiányzik egy feszes színpadi mű az előadás alól. Az meg aztán végképp érthetetlen, hogyan sikerült a Chandler által oly jól és pontosan megírt, igazán maszkulin magándetektívből egy lágy karaktert faragni az egri előadásban. Valószínűleg nincs olyan mű, amelyben ne lehetne fölfedezni és élvezettel kibontani olyan vonalat, mely a másságra utal…
Pedig annyi mindenről szól az Elkéstél, Terry!, ami fontos lenne a ma emberének. Rendőri túlkapások, korrupció, a pénz, a gazdagok mindenkin átgázoló hatalma, a kisember kiszolgáltatottsága, és még hosszan sorolhatnánk, mert Chandler valóban remek író, nem „csak” krimit fabrikál, de társadalomrajzot is ad.
Egerbe azonban mindebből és az író által megmutatott Amerikából vajmi kevés jutott el.
Pedig technikailag Ambrus Mária díszlettervező remekül megoldotta a rengeteg és gyorsan változó helyszín problémáját. Éppen annyi eszközt használ, amennyitől már nem jelzésértékűek a különböző színek, s amelyek már megteremtik az adott tér hangulatát. Benedek Mari ruhái kiválóan idézik meg az ötvenes éveket a tengerentúlról. Kivétel ez alól Roger Wade, nemi szervét jól kiemelő fehér alsónadrágja és a tűzpiros női slafrokja. Ez persze a rendezői koncepció kiszolgálására született, de attól még kilóg…
Érdekes módon, bármennyire is vitatható az az út, melyen a rendező elindította és viszi a történetet, a játszók helyenként remek alakításokkal rukkolnak elő. Éppen a narratív előadásmód okán Ötvös András Philip Marlowe, a magánnyomozó szerepében gigantikus munkát vállal. Nem elég, hogy a kirívóan hosszú előadás során mindvégig a színpadon van, ő meséli végig az egész történetet, miközben maga is részese annak. A heroikus küzdelemből azonban győztes pozícióban távozhat annak ellenére, hogy Marlowe-t azért nem ennyire fiatalnak képzeltük olvasmányaink alapján. Kaszás Gergő Terry Lennox szerepében ismét remekel. Szinte kívánja a figura, hogy túljátssza a színész, de Kaszás képes megállni, hogy csak finom eszközökkel operáljon, s így teremt igazi feszültséget. Ismét érzékeny és labilis figurát alakít Wade-ként Schruff Milán, s megint csak remekül. Csak nehogy benne maradjon ebben a skatulyában! Sylvia Lennoxot játszani nem igazán hálás feladat, hisz már a darab elején vérbe fagyva találják. Bozó Andreának szerencséje, hogy időről időre van alkalma visszatérni kísérteni a még talpon állókat. Mészáros Sára igazi, csábítóan szép, mégis megközelíthetetlen asszonyt játszik, s van alkalma csodás ruhákba bújnia. Járó Zsuzsa pedig igazi, rejtélyes és veszélyes nőt hoz elénk. Remek találat Bányai Miklóst három szerepben is játszatni, mindháromban képes megmutatni az alakok hasonlóságait, de különbözőségeit is. Telitalálat Vajda Milán doktor Verringere is. Különleges élmény Fekete Györgyit véletlen szülte férfi-női szerepben látni, s bár utolsó pillanatban kellett beugrania az előadásba, igen jól helytáll. Balogh Andrásnak, Kelemen Csabának, Blaskó Balázsnak, Várhelyi Dénesnek, Vókó Jánosnak, illetve Safranek Károlynak kisebb, de annál fontosabb szerepek jutottak, melyekben remek jellemábrázolásról tesznek tanúbizonyságot. És még ott maradt nekünk Ohls hadnagy. Chandler visszatérő szereplője ő, aki a Marlowe-történetekben újra és újra föltűnik és meglepetésekkel szolgál. Mészáros Máté kifogástalan alakítása túlmutat az Elkéstél, Terry!-n. Fölfedezhető az őáltala megformált Bernie Ohlsban mindaz a változás, amellyel Chandler csak későbbi regényeiben ruházza föl ezt a kíbert. Na, jó: zsarut!
Lehet, hogy a darabválasztás sem volt a legjobb a komplikált meseszövése okán, lehet, hogy ha igazi színpadi művet írtak volna az alapműből, akkor működne a dolog. De a rendezői koncepció bizarr utakra vitte az egri előadást. Különösen, hogy ez alkalommal a hajdani újságírásban oly szívesen használt, a cikkek végére odabiggyesztett vörös farok helyett ez alkalommal itt – az eredeti regényből kikandikáló – befejezést láthatunk. A csalódott Marlowe ugyanis egy korábbi Chandler-regény címét rebegi elhaló hangon a távozó Terry után: Kedvesem, Isten veled!