A létesítmény felépüléséhez csoda kell. És igenis lesz csoda, ha lesz füzesabonyi olimpiai bajnok! A Gárdonyi Géza Színházban Máté Gábor rendező irányításával egyetlen nap leforgása alatt megtalálták a megoldást egy régen húzódó és szövevényes, mindenféle érdekeket sértő vitára, melyről hétfői számunkban számolt be Rénes Marcell kollégánk. A kérdés ugyanis az, hogy uszoda vagy nyílászárócsere legyen az iskolában? Mert kérem sorolhatunk érveket, ellenérveket egy kisvárosi uszoda megépülése avagy meg nem épülése mellett, illetve ellen, de ha a település képes kitermelni önmagából egy igazi olimpiai bajnokot, immár nem lehet kétséges, hogy kell-e és lehet-e medencéje Füzesabonynak.
Ott van ugyanis az a fiatalember, akinek édesapja Holczreitner Sándor, a város büszkesége, a lepkesúlyú súlyemelő, akit karrierje sportpályafutása csúcsairól egészen az almásfüzitői utasellátó vezetéséig vitte. Ott van az a fenomén, aki már hajdan, ötödik általános iskolás korában is komoly elismerésben részesült, amikor oklevelet kapott a megyei gyöngyfűző tanfolyamon való eredményes részvételéért. Ott van ifj. Holczreitner Sándor Sándor, a Medve (Vajda Milán), az utolsó mentsvár és vízi csoda, aki bár úszni nem tud, de Villám Aranka (Bozó Andrea), a neves szakedző irányításával, az LVSC (Lóhalála Villám Swimming Club) színeiben képes lesz fejben elsajátítani a vízben való suhanás fortélyait. Sőt, az új, edzője által kidolgozott módszer, az SWW (Swim Without Water) segítségével – hisz egyelőre még nincs vízzel telt medence – akár az olimpiai dobogó legfelső fokára is felállhat Londonban.
A megoldás tehát ott rejtezik a majdani medence csempéinek fugáiban, de mint a Hírlap-színház immár harmadik előadásából kiderült, lesznek még problémák, melyek megoldásra várnak Füzesabonyban.
„Az idő telt medencéjében a bűnök mérge borrá változik, s abból mindannyian egyként kortyolunk!” – zeng fel a szó Kaszás Gergő ajkáról, aki, mint vérbeli prédikátor, az idézet helyét is megjelöli: Máté Gábor XXIV. S ez a finom játék sem véletlen. A színész-rendező, akinek agyából kipattant a Hírlap-színház gondolata, megint beleválasztott. A Heves Megyei Hírlap hétfői cikkei közül egy éppen ilyen kényes témát emelt ki, mely konfliktusokkal, indulatokkal teli, és nem nélkülözi a politikai felhangokat sem. De egy igazi színházi ember azért van, hogy ilyen nehéz helyzetből is kivágja magát. S első olvasatra bármilyen száraz – na jó, ez esetben vizes – is a történet, vérbeli és vérbő komédiázásra ad alkalmat értő kezek között. Nem is akármilyen kezek ezek, hisz a rendezőnek még abban is szerencséje volt, hogy asszisztense, Lázár Rita nemzetközileg elismert, sikeres úszó, aki szakmai szemmel irányíthatta az előadás létrejöttét, sőt mint versenybíró, szerepet is vállalt.
A Hírlap-színház mini társulatán előadásról előadásra érezhető, hogy a kezdeti megilletődést – lássuk be, félelem: hogyan is lesz színdarab egy cikkből, és egyáltalán érdekel-e ez bárkit –, látván a sikert és megérezvén a rögtönzés örömét, immár fölváltotta az önfeledt játék. A szórakoztatás boldogsága sugárzik a színészekből. Kedvesen, finoman karikíroznak, képesek nem csupán a cikk alapján született fiktív történeten nevetni, de önmagukat sem kímélik. A színházba rendszeresen járó nézők örömmel fedezhetnek fel egy-egy futó előadásból átemelt monológot – mint például Kaszás korábban említett, Az állhatatlanból ismert alakítását. De föltűnt például Marlowe magándetektív füzesabonyi megfelelője Marr Lóránt néven, Ötvös András megszemélyesítésében, vagy Aliznak hívták a sportbizottság elnökének utóbb a medence falába befalazott feleségét (Járó Zsuzsa), akik férjével természetesen nyuszikának szólítják egymást. Ezek a finomságok és a számtalan utalás tesz egy-egy ilyen előadást két-, sőt többfenekűvé, és jelent igazi szellemi izgalmat és élvezetet.
Egy csak a baj, hogy szinte lehetetlen minden rétegre figyelni, minden poént elraktározni, megőrizni. Mégis az az ilyen megismételhetetlen produkcióknak a varázsa, hogy csupán egyetlen, de fergeteges estére szólnak.
Ez alkalommal ez a kis lelkes társulat is megfogyatkozott. Az egyik legremekebb jelenetből, melyben az alapkőletételt szervező Ötvös valami szavalni tudó színészfélét próbál szerezni az ünnepségre, Gárdonyi Géza bácsitól, az öreg portástól (Kaszás) megtudhatja, hogy se Görög Lászlót, se Mészáros Mátét nem ajánlhatja, mert mindketten a lábukkal bajlódnak. Mindjárt érthető, miért hiányoznak az előadásból. De Géza bácsi szavaiból arra is fény derül, hogy a Csizmadia meg nem színész, csak rendező, a Pálfi Zoltán meg ugyan szép szál magyar ember, meg színész is, de az meg Erdélyben rendez, Kelemen Csaba pedig Kassán van... Ilyen összevissza világ ez a színház. Legalább olyan kusza, mint helyenként a lapunkban megírt történetek.
A publikum meg csak foghatja a hasát a nevetéstől, mert Fekete Györgyi, Mészáros Sára, Bányai Miklós vagy Schruff Milán figuráiban kedves humorral megrajzolt ismerős alakokat fedezhet föl, a valós sztori alapján kitalált történetben pedig ráismer a mindennapok kicsinyességeire, álságosságára, de kicsit betekinthet a teátrum, a színészek világába is.