2009. március 2.
PIÁL A FÖLD
Beveszik a Budvárt
Pedig de nagy színész lehetett volna. Csak valami közbejött. Most pedig, mikor már túl van az üveg-hegyen, esélye sincs arra, hogy kijusson a gödörből. Gondosan lépkedi végig a mérföldköveket, stációkat, hogy lecsússzon oda, ahonnan már csak az újabb pohár a menedék.
Stúdióba menni mindig nagy vállalás. A kísérletezésre ugyanis csak az elvetemültek fogékonyak. Szegvári Menyhért azonban olyan kísérletet tesz, hogy a bukás elképzelhetetlen. Éva olyan szeszkazán, akit szeretni kell. A kocsma primadonnája. Életformának választotta ő az ivást, soha nem lép ki belőle. Ő az, aki miatt tudjuk: nekünk jó. Nádasi Erika olyan Évát hoz Egerbe, akit mindenki ismer. Mert mindannyian láttuk Évát önfeledten röhögni egy kocsma sarkában, vagy világfájdalommal üvölteni egy buszmegállóban. Mindezt olyan éles váltásokkal tárja elénk, ahogy kell. A nézőkkel együtt élő forma pedig még erősebben hozza a karaktert. Néma segítőtársa Venczel Valentin pontos megjelenéseivel és gesztusaival fontos kapaszkodót ad. Hüse Csaba játék-prédikációja, és Ivády Erika lecsúszott törzsvendége (Trezor) letisztult alakítások, amelyek atmoszférát adnak. Kátai László zenéje pedig úgy illik az előadásba, mintha maga Visky András komponálta volna a szövegbe.
Szegvári semmit nem bízott a véletlenre. Nem is jellemző rá. Olyan játékot hozott ki a színészeiből, hogy igazi csoportterápia lesz az előadásból. A közönségbarát jelenetek pedig élesítik a kontrasztot a tinta szépsége és tragédiája között. Az angyalok strázsáján a nevetéstől könnyezünk, s egy pillanat alatt szorul össze a gyomrunk, amikor a „főhősünk” elvetélt gyermeke jelenik meg. Veres József gyermek-képe tudatosan alkot vezérszálat, pedig a halott gyereknek csak sziluettjét látjuk. Az Alkoholisták egri ősbemutatója több, mint gondos szerkesztés. Finom ábrázolás, amelyben egyforma hangsúlyt kap a dráma és a kocsmai irónia. Megisszuk a levét Nem szájbarágósan, hanem gúnyos humorral telítve tálalja a tragédiát. Hiába keressük a megoldást, tudjuk: innen már csak egy létezik. Ezen lejtőn lefelé nincs száguldás, ez másfajta út. Kínokkal és megvetéssel teli, amelyből a többi táplálkozik. Mert ez ad önigazolást a helyes irányról. Pedig van, hogy csak lent, a sárga földön érzi az ember a legnagyobb igazságot és a helyes irányt. S ezért iszik mindenki. A kocsmatöltelék, de még az angyal is. Csak az ürge nem iszik…
Szegvári semmit nem bízott a véletlenre. Nem is jellemző rá. Olyan játékot hozott ki a színészeiből, hogy igazi csoportterápia lesz az előadásból. A közönségbarát jelenetek pedig élesítik a kontrasztot a tinta szépsége és tragédiája között. Az angyalok strázsáján a nevetéstől könnyezünk, s egy pillanat alatt szorul össze a gyomrunk, amikor a „főhősünk” elvetélt gyermeke jelenik meg. Veres József gyermek-képe tudatosan alkot vezérszálat, pedig a halott gyereknek csak sziluettjét látjuk. Az Alkoholisták egri ősbemutatója több, mint gondos szerkesztés. Finom ábrázolás, amelyben egyforma hangsúlyt kap a dráma és a kocsmai irónia. Megisszuk a levét Nem szájbarágósan, hanem gúnyos humorral telítve tálalja a tragédiát. Hiába keressük a megoldást, tudjuk: innen már csak egy létezik. Ezen lejtőn lefelé nincs száguldás, ez másfajta út. Kínokkal és megvetéssel teli, amelyből a többi táplálkozik. Mert ez ad önigazolást a helyes irányról. Pedig van, hogy csak lent, a sárga földön érzi az ember a legnagyobb igazságot és a helyes irányt. S ezért iszik mindenki. A kocsmatöltelék, de még az angyal is. Csak az ürge nem iszik…
Pócsik Attila
Forrás: EgriSzín