2009. április 19.
Vastagabb celofán
A Chicago-t a Broadway dolcsiszemű mágnásai, tizenhárom éve, 1996-ban melegítették fel újra, hogy csengessen egy kicsit a kassza, ha már 1975-ben is megtette. A Broadway kasszája meg olyan, hogy csenget, méghozzá tavaly novemberben ötezredik alkalommal, ami rekord a felújított darabok esetén. Igaz, ehhez O.J Simpsonnak ki kellett csinálnia a feleségét, és remek ügyvédekkel megúszni. A Chicago aktuálisabbá vált, mint keletkezésekor. A nagymenők mindent megúsznak, ha meg nem vagy nagymenő, akkor válj azzá és megúszod. Öt perc hírnév még a gyilkosnak is jár. Ennyi a Chicago vékonyka története. A New York-i előadás sikerét az is okozhatta, hogy a korábbi Vaudeville musical helyett, egy koncertszerűre átdolgozott változattal, a Chicago: A musical-el álltak elő, díszlettelenül, minimál jelmezben. A kritikusok megőrültek a darabért. A minap félház ült a karzaton, ami sejteti, hogy Roxie Hart sztorija hamarosan ad acta kerül.
Egerben egy picivel több történt, mint a manhattani Ambassador színházban. Nem mondom, amikor a szárnyait próbálgató tánc tagozat Broadway-revü nyitánnyal próbálkozott egy kicsit kétségbe estem: Ha ezek tényleg azt hiszik, hogy Egerben azt kell megmutatni, hogy néz ki egy ilyesmi a tengerentúlon, akkor abból balhé lesz. Bob Fosse azért írta magának a forgatókönyvet, hogy az akkor fénykorában lévő koreográfus a világ legjobb tánckaraival pomádézzon egy kicsit. Szerencsére még időben ért bilibe az egriek keze, úgyhogy a továbbiakban megúsztuk a megaprodukció kísérletét, a táncosok és a táncok is felvették a darab egries tempóját.
A rendezőnek most gúzsba kötve kellett megvalósítania a tőle megszokott csizmadiásan aktualizált előadást, hiszen a Chicago jogtulajdonosai nem tűrnek sok változtatást. A „magyar lány” (Bozó Andrea) patrióta reklámdumája, Celofán úr hungaroproli imágója és a sok – de talán a megszokottnál kevesebb – apró ötlet azonban elégnek bizonyult, hogy az egri Chicago egy uff-Broadway revü illúzióját keltse, szórakoztassa az egrieket, és jó eséllyel plusz egy éjszakai maradásra bírja az idelátogatókat.
Az Ambassador előadása, túl az ötezrediken, kicsit fonnyadtnak hatot, a Broadway közönsége viszont maga a csoda. Oda nem demonstratívan tapsolni, vagy fújjolni járnak, hanem élvezkedni a pénzükért. A színház lepukkant, a mocskos WC előtt hosszú a sor, a szünetben a büfébe kirendelték Tom Wopat-ot (Billy Flynn), hogy fogjon kezet az arra járókkal. Kemény meló. A színpad legalább háromszor nagyobb, mint az egri, a darab mégis egy vívópástnyi területen játszódik, mert a zenekar elfoglalja a többit. Egerben gépzene megy, viszont Ceigler Balázs díszlete kirúgta a színház oldalát, álperspektívát, dinamikát adott a látványnak, és engedte beszuszakolni az előadást az aprócska színpadra. Külön élmény volt Kovács Andrea ruháit nézni a lányokon, akik még szebbek lettek a jelmezektől. Az amúgy mackós Járó Zsuzsa (Velma Kelly) dögös dívaként jelent meg, a fruskás Szabó Emília (Roxie Hart) meg delnőként adta az ívet. Mindkettőjük játéka intellektuálisabbra sikerült, mint azt a darab feltételezte, de ez inkább árnyalta, mint zavarta a szerepformálást.
Kaszás Gergő Billy Flinn-je eltér minden eddigi megközelítéstől. A nagymenő ügyvéd ugyanolyan áldozata a media-manipulált világnak, még ha manipulátorként is, mint a többi szereplő. Ő tudatos alkatrésze a hazug rendnek, amely kínt magyarosan, alkohollal kúrálja, ellentétben az Óperencián túli társával, aki kéjből gonosz, mint a Mester és Margarita Wolandja.
Mészáros Máté (Amos Hart) olyan Celofán úr, hogy akár egy Kabos-Latyi kentaur is lehetne a pesti kabaréban. Nála jelentősebb jelentéktelen figurát nehéz elképzelni. Mészáros Máté Amos Hart-ja tartja életben a média teret. Ő viszi hátán a világot munkájával, hiszékenységével, jóindulatával. A Broadway Amos Hartja ostoba tökfej, jó látni, ahogy átverik, Mészáros Amos-a esendő, naiv, de ezt sem veszi komolyan, mert tudja, mitől döglik a légy, tudja, hogy neki ez a szerepe, tudni, de nem mutatni.
Külön említendő Túri Lajos, aki nem csak kitűnő táncosként, hanem a darab támaszaként volt jelen. Gesztusai, megoldásai szolgálták az egri előadás sikerét, de megállnák helyüket a világ bármely színpadán.
Nézzék meg a Chicago-t Egerben, mert jó.
A rendezőnek most gúzsba kötve kellett megvalósítania a tőle megszokott csizmadiásan aktualizált előadást, hiszen a Chicago jogtulajdonosai nem tűrnek sok változtatást. A „magyar lány” (Bozó Andrea) patrióta reklámdumája, Celofán úr hungaroproli imágója és a sok – de talán a megszokottnál kevesebb – apró ötlet azonban elégnek bizonyult, hogy az egri Chicago egy uff-Broadway revü illúzióját keltse, szórakoztassa az egrieket, és jó eséllyel plusz egy éjszakai maradásra bírja az idelátogatókat.
Az Ambassador előadása, túl az ötezrediken, kicsit fonnyadtnak hatot, a Broadway közönsége viszont maga a csoda. Oda nem demonstratívan tapsolni, vagy fújjolni járnak, hanem élvezkedni a pénzükért. A színház lepukkant, a mocskos WC előtt hosszú a sor, a szünetben a büfébe kirendelték Tom Wopat-ot (Billy Flynn), hogy fogjon kezet az arra járókkal. Kemény meló. A színpad legalább háromszor nagyobb, mint az egri, a darab mégis egy vívópástnyi területen játszódik, mert a zenekar elfoglalja a többit. Egerben gépzene megy, viszont Ceigler Balázs díszlete kirúgta a színház oldalát, álperspektívát, dinamikát adott a látványnak, és engedte beszuszakolni az előadást az aprócska színpadra. Külön élmény volt Kovács Andrea ruháit nézni a lányokon, akik még szebbek lettek a jelmezektől. Az amúgy mackós Járó Zsuzsa (Velma Kelly) dögös dívaként jelent meg, a fruskás Szabó Emília (Roxie Hart) meg delnőként adta az ívet. Mindkettőjük játéka intellektuálisabbra sikerült, mint azt a darab feltételezte, de ez inkább árnyalta, mint zavarta a szerepformálást.
Kaszás Gergő Billy Flinn-je eltér minden eddigi megközelítéstől. A nagymenő ügyvéd ugyanolyan áldozata a media-manipulált világnak, még ha manipulátorként is, mint a többi szereplő. Ő tudatos alkatrésze a hazug rendnek, amely kínt magyarosan, alkohollal kúrálja, ellentétben az Óperencián túli társával, aki kéjből gonosz, mint a Mester és Margarita Wolandja.
Mészáros Máté (Amos Hart) olyan Celofán úr, hogy akár egy Kabos-Latyi kentaur is lehetne a pesti kabaréban. Nála jelentősebb jelentéktelen figurát nehéz elképzelni. Mészáros Máté Amos Hart-ja tartja életben a média teret. Ő viszi hátán a világot munkájával, hiszékenységével, jóindulatával. A Broadway Amos Hartja ostoba tökfej, jó látni, ahogy átverik, Mészáros Amos-a esendő, naiv, de ezt sem veszi komolyan, mert tudja, mitől döglik a légy, tudja, hogy neki ez a szerepe, tudni, de nem mutatni.
Külön említendő Túri Lajos, aki nem csak kitűnő táncosként, hanem a darab támaszaként volt jelen. Gesztusai, megoldásai szolgálták az egri előadás sikerét, de megállnák helyüket a világ bármely színpadán.
Nézzék meg a Chicago-t Egerben, mert jó.
Weil Zoltán
Forrás: EgriSzín
