Hősökre, nagy formátumú személyiségekre, sikeres emberekre és olyan korokra vágyunk, melyek jó példával szolgálhatnak számunkra. De történelmünk vérzivataros századai kevés ilyennel szolgálnak. Sokkal inkább esendők, bűnösök, esetenként akár rosszak és velejükig romlottak, akikkel találkozunk. Gyengék, döntésképtelenek, akiknek tettei vagy az általuk elszalasztott lehetőségek szolgálhatnak intő példával a ma embere számára is.
Ezek közt a példák közt említhető Báthory Zsigmond, Erdély hatalmáról sorozatosan lemondó fejedelme is, akit Márton László trilógiájának főszerepébe emelt. A három mű címeit - nagyratörő, állhatatlan, törött nádszál - jelzőkként használva persze az "emelés" szó korántsem a leghelyénvalóbb.
Valami igazán "nagyratörőt" alkotni
Egerben minden adott egy nagyszabású vállalkozáshoz. Olyan színész- és műszaki gárda működik itt, mellyel neki lehet szaladni egy vaskos és robusztus, háromrészes mű létrehozásának. S adott az a vállalkozó kedvvel támogatott, egy alkotó életében kevésszer megadatott lehetőség, ami Csizmadia Tibornak, mint színházigazgatónak és rendezőnek a kezében van ebben a teátrumban. Csizmadia pedig úgy tűnik fontosnak tartotta, hogy valami szokatlant, grandiózusat és igazán „nagyratörőt” adjon a magyar színházi szakmának és persze a közönségnek is.
Láthatóan tudatosan építette föl saját társulatát. Úgy, hogy olyan színészeket gyűjtött maga köré, akikkel megvalósíthatja mindazt ami számára fontos a színházcsinálásban. Ennek a tudatos építkezésnek egyik erős példája ez a most beteljesedett háromrészes mű, melynek kulcsfigurája Schruff Milán, aki részről részre bizonyítja, mennyire érett, érzékenyen vibráló színművész.
Ennek a sornak mintegy betetőzése „A törött nádszál” záró monológja, melynek veretes mondatait a legnagyobbakat is megszégyenítő szövegelemző, előadókészséggel tárja a néző elé, miközben remek rendezői ötlettől vezérelve újragombolja, majd végleg leveti köntösét. Azt a – most tisztának tűnő – köntöst, mely a történet három részében oly sok mocsoktól, vértől lett csatakos.

Három az egyben, egy a háromban
Az igazi persze az lenne, ha a három részt egymás után lehetne egyszer látni a színpadon – s erre talán lesz még esély –, mégis önálló műként is megállják helyüket a trilógia elemei. Az azonban tény, hogy a nehézség is itt rejlik. Ugyanis a szerző és a rendező kénytelen minden egyes részben újra és újra bemutatni a szereplőket, a szituációt, s a kort, ahová az előzményeket esetleg még nem ismerő néző csöppen. Így bizony sok idő és energia megy veszendőbe, s ez alkalommal, „A törött nádszál” esetében is igazán a második felvonás az, ami valódi izgalmakat tartogat.
Hálátlan feladat, hálás szerepek
Furcsa darab ám ez a sokszereplős Márton László-mű, mely a színház szinte összes férfiszínészét megmozgatja. Néhány igazi főszerep mellett apró jelenetek jutnak sokak számára. Ezek közt is kevés, ami igazán hálás lenne. A főszereplők sorában Nagy Andrásnak, Jósika kancellár megformálójának jutott tán a leghálásabb szerep.
– Ha egy kicsit nyújtózkodom, Báthory vagyok – mondja a darabban. S valóban jól kihúzza magát, s talán a legjobb alakítás az övé. Remekel Mészáros Máté is Básta György, avagy – ahogy a történelemkönyvekből ismerjük – Basta generális szerepében. Kaszás Gergő még az előző részben megtalálta Thoroczkay prédikátor figuráját, amit itt is kiválóan hoz. De emlékezetes például Blaskó Balázs alakítása Istvánffy nádori személynök szerepében.
Lehet, hogy valóban vakmerőség egy trilógia háromtörzsű fájába vágni a fejszét. De ha a favágóbrigád elhivatott, nem csak a háztetőre boruló lombkorona érhető el, a múlt legmélyebbre futó gyökerei is kifordíthatók a földből…
Történetmesélő, önálló életet élő játéktér
A trilógia első részében Csanádi Judit izgalmasan rendhagyó háztető-díszletében még tetőgerinc magasában csetlik-botlik Zsigmond, a középső darab több oldalról, más-más szemszögből engedte látni a sorsokat. Mostanra, a befejező etap terében egy kráter, siló, dögkút, pöcegödör vagy tudj’ Isten milyen mélység homályában zajlik az egyéni sorsokat, országok, nemzetek jövőjét beteljesítő történet. Csanádi díszletei nem csak teret teremtenek Márton László figuráinak, de önálló történeteket is mesélnek.