Nem tudom, hogy manapság a gyerekeken látni lehet-e az iskolai feladatok kiváltotta feszültséget. Vélhetően Erik Kästner idejében komoly szorongást okozott egy földrajz vagy történelem dolgozat. Méghozzá valószínűsíthetően akkorát, hogy egy Konrád nevű kisfiút kétségbe is ejt a feladat, és a képzeletében leleményes nagybátyja fantazmagóriáiban keres vigaszt. A kényelmetlen helyzetet a világ abszurdba fordulása oldja fel. Elég leírni egy számot, s ezzel el is kezdődik a szülői otthont barátságtalan keretként jelző utazás, melynek célja nem kisebb földrajzi egység, mint a Csendes-óceán.
Csodálkozó tekintetek a nézőtéren, korra, nemre való tekintet nélkül, senkinek sem közömbös, hogy csütörtök délután az időt ki lehet iktatni, az ócska szekrény ajtaján keresztül pedig a térben új dimenziók nyílnak. Az útitársak Ringelhuth bácsi és Negro Kaballo, a görkorcsolyás ló. Ez utóbbit Pálfi Zoltán személyesíti meg, akinek jól eltalált sajátos koreográfiáján csak az dobott volna, ha igazi görgőkön közlekedik.
A 21. századi színpadtechnika segítségével korcsolya nélkül is gördülékenyen jut el hármas Eldorádóba, a Dicső Múlt várába, a gyermektársadalom számára némi elégtételt nyújtó fordított világba, a radikálisan megreformált nevelési szisztémáról rövid idő alatt kiderül, hogy nem életképes. A darabból kiemelkedik a mozgalmasságban és gondolatiságban is igen gazdag Elektropolisz jelenet, ami a fogyasztói társadalomról, a fejlődő civilizációról fogalmaz meg szatirikus érveket. A modernizált társadalomképre hajtó, termékeit ontó állatfeldolgozó telep és az átkozottul csiklandós technika üzenete már a lónak is sok. Nem meglepő, hogy a kiváló termékek alapanyagául szolgáló bőrtokba bújt tehenek is kurvajól káromkodnak.
De minden kaland mulandó és mint az életben, itt sincs semmi értelme a szükségesnél többet fogyasztani, tovább időzni egy-egy szituációban. „Mert hát Petrezselyem kisasszony nélkül fabatkát sem ér az óceán, és még a dolgozatot is meg kell írni.” A javíthatatlan optimista-moralista Erik Kästner emberiségkritikája bújik a játék mögé, amelyben történelmi parabola, mese-eldorádó, negatív utópia, melodráma villan fel egy-egy pillanatra, megpaskolva gyermeki lelkünket. Lehet hogy máris többet megtudunk így a világról, mint ami szükséges.
A darabot nagyon jól segíti Darvas Ferenc zenéje, mértékkel adagolja az effektusokat, és a szereplőkhöz ügyesen idomított dalokat. A színházban mintha a felnőttek jobban élvezték volna a sztorit. A történet abszurd szellemes szituációk sorozata, de ezek felett mintha kicsit eljárt volna az idő. Ma már nem az a csoda (ló) repít el az óceánhoz, ami 1959-ben. A globalizáció korában az sem okoz katartikus élményt, hogy egy napba bele lehet sűríteni az egész világot. Milyen fura, hogy valaha a jól számolókat büntették a földrajzzal. Manapság éppen a számokkal ügyesen bűvészkedők repülnek a Csendes-óceánhoz.