2010. február 14.
Utazás a szekrényajtón át - Mi történt május 35-én?
 |
Egy gyermek- és ifjúsági darabban, főleg május 35-én minden lehetséges. Tán ezért sem meglepő, hogy Erich Kästner Május 35. c. regényében egy épp arra járó, kockacukrot kérő ló becsönget egy kis polgári lakásba, ahol pont mákos tésztát esznek ketchuppal és hasonló, gyomoredző ínyencséggel. Majd kinyílik az előszobában egy szekrényajtó, és már rögtön „suhanunk, repülünk” egy görkorcsolyázó ló hátán vagy az Egyenlítő fémszalagján – sok kalandos epizódot követően – egészen a Csendes-óceán szigetvilágáig.
Manapság, ha egy házi feladat miatt el kéne képzelnie egy gyermeknek a Csendes-óceánt, és az odáig vezető utat, nem biztos, hogy sokan egy lóháton – még ha az egy görkorcsolyás cirkuszi ló – megtett, Egyenlítőn csúszkálós, könnyed kis kalandra gondolnának. Lehet, már többen küldenék el magukat emailben a helyszínre, vagy néznék meg a nagyival a neten. De Konrád idejében még a képzelet világát nem helyettesíthették multimediális eszközök, a könyvekből megismert mesék világát nem szorította háttérbe fejlett mozgókép-anyag, így a kisfiú kénytelen volt Ringeluth nagybácsikájához és Negro Kaballohoz, a cirkuszi lóhoz fordulni, no meg a szekrényhez az előszobában, hogy megoldja az elsőre megoldhatatlannak látszó földrajz leckét.
Az ócska szekrénybe bújva, maguk mögött hagyva a külvilágot új dimenziók tárulnak az utazó színészek és az őket követő közönség elé. Konrád (Mákos Attila) Ringeluth nagybácsival (Safranek Károly) és a beszélő Negro Kaballoval (Pálfi Zoltán) egy délután alatt eljutnak a Csendes-óceánig, de előtte még betekintenek néhány képzelet szülte helyre. Betérnek Eldorádóba, ahol a lusta teremtmények magukon hordozzák a házukat, egy kastélyba, ahol történelmi hírességek játszanak ólomkatonáikkal. Majd mielőtt meglátnák Elektropoliszt, a modernizált, fogyasztói társadalom utópiáit bemutató várost, belépnek egy fordított világba, ahol a gyermek és felnőtt szerep megfordul, és a gyermekek felügyelete alatt a felnőttek ülnek az iskolapadban. Végül, miután csúszkáltak egy kicsit az Egyenlítőn, elérkeznek a Csendes-óceánhoz, ahol visító majmokkal, tigrisekkel, cápákkal, cetekkel és kannibálokkal találkoznak, és a pepita bőrű kislánnyal, Petrezselyemmel, akibe Konrád annak rendje és módja szerint beleszeret. De mivel egyetlen kaland sem tart örökké, hirtelen megpillantják az őserdő kellős közepén a kopott szekrényt, és máris bezárulnak a képzelet ablakai.
A már bizonyos téziseiben idejétmúlt regény legidőtállóbb része a színpadon az elektronizált, automata eszközök segítségével működő Automataváros bemutatása volt. Itt, ahol a „Nagy Testvér” mindent lát, és az élő teheneket feldolgozó üzem „output” részén készen csüngenek a szállítókötélen a kolbászok, táskák és a csizmák, amelyek alatt az alapanyagul szolgáló tehenek boldogan énekelnek és táncolnak, (illetve a színfalak mögött káromkodnak). A dinamikus hang- és fényhatások a gyermekeket, az ismerősnek ható utópisztikus filozófia a felnőtteket élénkíthette fel.
Az olykor kissé merevnek látszó Safranek Károly mellett Pálfi Zoltán kiválóan bújt Negro Kaballo bőrébe. Mákos Attila is láthatóan jól érezte magát Konrád alakjában, és első főszerepét remekül oldotta meg. De a főbb szereplők mellett a különböző kisebb szerepekben visszatérő mellékszereplők diadala is ez a darab. Dér Gabinak, Nagy Andrásnak, Rácz Jánosnak, Vókó Jánosnak is voltak emlékezetes pillanatai, de Szabó Emília a fordított világ kis hivatalnokaként, és mint a kis Petrezselyem is nagyon élvezetes produkciót nyújtott.
Czigler Balázs díszlete és Kovács Andrea ötletes jelmezei kölcsönösen erősítették egymást, együtt Darvas Ferenc zenéjével, amelyben a zeneszerző jó érzékkel játszik rá effektusaival a szituációkra, és a szereplők dalait is jól „díszíti” fel könnyed, fülbemászó dallamokkal.
A Csizmadia Tibor által rendezett darab jól játszik a gyermekek és az ifjak érzékeivel, képzelőerejével. A kellően intenzív képi világával, egyszerű, de nem bugyuta dalszövegeivel, az epizódok mozgalmasságával végig fenntartja figyelmüket. De amellett, hogy elsősorban gyermekeknek szánt darab a Május 35., a felnőttek is feltűnően jól érezték magukat. Ők is – hajlamtól és hangulattól függően – kicsit újraélhették a sokszor a sarokban felejtett gyermekkorukat, és a Gárdonyi Géza Színház fényes és modern szekrénye mögött visszaálmodhatták magukat abba a világba, amelyet még ők formáltak rajzokból, lego-figurákból és szárnyaló gondolatokból, és amelyet bejárhattak egy délután alatt, akár hármasban egy nagybácsival és egy cirkuszi lóval.
Az ócska szekrénybe bújva, maguk mögött hagyva a külvilágot új dimenziók tárulnak az utazó színészek és az őket követő közönség elé. Konrád (Mákos Attila) Ringeluth nagybácsival (Safranek Károly) és a beszélő Negro Kaballoval (Pálfi Zoltán) egy délután alatt eljutnak a Csendes-óceánig, de előtte még betekintenek néhány képzelet szülte helyre. Betérnek Eldorádóba, ahol a lusta teremtmények magukon hordozzák a házukat, egy kastélyba, ahol történelmi hírességek játszanak ólomkatonáikkal. Majd mielőtt meglátnák Elektropoliszt, a modernizált, fogyasztói társadalom utópiáit bemutató várost, belépnek egy fordított világba, ahol a gyermek és felnőtt szerep megfordul, és a gyermekek felügyelete alatt a felnőttek ülnek az iskolapadban. Végül, miután csúszkáltak egy kicsit az Egyenlítőn, elérkeznek a Csendes-óceánhoz, ahol visító majmokkal, tigrisekkel, cápákkal, cetekkel és kannibálokkal találkoznak, és a pepita bőrű kislánnyal, Petrezselyemmel, akibe Konrád annak rendje és módja szerint beleszeret. De mivel egyetlen kaland sem tart örökké, hirtelen megpillantják az őserdő kellős közepén a kopott szekrényt, és máris bezárulnak a képzelet ablakai.
A már bizonyos téziseiben idejétmúlt regény legidőtállóbb része a színpadon az elektronizált, automata eszközök segítségével működő Automataváros bemutatása volt. Itt, ahol a „Nagy Testvér” mindent lát, és az élő teheneket feldolgozó üzem „output” részén készen csüngenek a szállítókötélen a kolbászok, táskák és a csizmák, amelyek alatt az alapanyagul szolgáló tehenek boldogan énekelnek és táncolnak, (illetve a színfalak mögött káromkodnak). A dinamikus hang- és fényhatások a gyermekeket, az ismerősnek ható utópisztikus filozófia a felnőtteket élénkíthette fel.
Az olykor kissé merevnek látszó Safranek Károly mellett Pálfi Zoltán kiválóan bújt Negro Kaballo bőrébe. Mákos Attila is láthatóan jól érezte magát Konrád alakjában, és első főszerepét remekül oldotta meg. De a főbb szereplők mellett a különböző kisebb szerepekben visszatérő mellékszereplők diadala is ez a darab. Dér Gabinak, Nagy Andrásnak, Rácz Jánosnak, Vókó Jánosnak is voltak emlékezetes pillanatai, de Szabó Emília a fordított világ kis hivatalnokaként, és mint a kis Petrezselyem is nagyon élvezetes produkciót nyújtott.
Czigler Balázs díszlete és Kovács Andrea ötletes jelmezei kölcsönösen erősítették egymást, együtt Darvas Ferenc zenéjével, amelyben a zeneszerző jó érzékkel játszik rá effektusaival a szituációkra, és a szereplők dalait is jól „díszíti” fel könnyed, fülbemászó dallamokkal.
A Csizmadia Tibor által rendezett darab jól játszik a gyermekek és az ifjak érzékeivel, képzelőerejével. A kellően intenzív képi világával, egyszerű, de nem bugyuta dalszövegeivel, az epizódok mozgalmasságával végig fenntartja figyelmüket. De amellett, hogy elsősorban gyermekeknek szánt darab a Május 35., a felnőttek is feltűnően jól érezték magukat. Ők is – hajlamtól és hangulattól függően – kicsit újraélhették a sokszor a sarokban felejtett gyermekkorukat, és a Gárdonyi Géza Színház fényes és modern szekrénye mögött visszaálmodhatták magukat abba a világba, amelyet még ők formáltak rajzokból, lego-figurákból és szárnyaló gondolatokból, és amelyet bejárhattak egy délután alatt, akár hármasban egy nagybácsival és egy cirkuszi lóval.
Magyar Krisztián
Forrás: Líceumi Paletta
