2010. március 19.
Előbújva Merlin köpenye alól
 |
A főiskoláról egyenesebb út vezet, de nem bántam meg, hogy a nehezebb jutott nekem – mondja Bozó Andrea, a népszerű egri színésznő, aki Jászai Mari-díjat vehetett át nemzeti ünnepünkön.
– Mikor dőlt el, hogy a színház lesz a nagy szerelem?
– Nagyon mélyről indult belőlem ez a vágy. Nem voltam magamutogató, állandóan szereplő gyerek, akire azt mondják, na ebből biztos színész lesz. Belül mégis éreztem, hogy ez lesz a hivatásom. Aztán Miskolcon bekerültem a Szép Laci bácsi vezette színtársulathoz, ahol már el is dőlt, hogy ez lesz az utam. Érdekes, hogy az általam nagyon tisztelt kiváló színész, László Zsolt is Laci bácsinál indult és a Földesbe járt gimibe, mint én. Aztán bekerültem a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójába, ott már játszottam apróbb, de annál jobb szerepeket.
– De főiskolát nem végzett.
– Nem, bár érettségi után jelentkeztem, de a második rostán kiestem. Rémisztő emlékeket őrzök a felvételiről. Máig az ott uralkodó rideg hangulat érzete jár át, ha rágondolok. Szerencsére párhuzamosan jelentkeztem az akkor induló Merlin Színészképző Műhelybe, amit Jordán Tamás és Lázár Kati vezettek. Nagyon jó hangulatú négy esztendőt töltöttem ott. A hely légköre és Tamás színészete elvarázsolt. Őt is kitüntették ezen az ünnepen, ő a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át. Nem is jelentkeztem újra a főiskolára, mert hittem abban, hogy itt megtanulhatom a szakma alapjait.
– Ezek voltak a tanulóévek, de hogyan kezdődött igazán a pályája?
– A Merlin után Székesfehérvárra szerződtem, ahol akkor lett főrendező Horváth Péter, akinek a darabjában, a kerti mulatságban éppen most játszom egy szerepet. Amikor ő is megnézte az előadást nagy örömmel üdvözölhettük ismét egymást. Sajnos Péter túlságosan újszerű színházat akart csinálni és nem talált igazán megértésre a városban, csak egy évig volt ott és én is eljöttem. Szabadúszó lettem.
– Ez az időszak, ha jól tudom, leginkább alternatív színházi produkciókról szólt.
– Igen, visszajártam a Merlinbe és angol nyelvű előadásban is játszottam, vagy nagy sikerrel ment és utóbb már Egerben is láthatta a közönség a Jó pálinka itassa magát című produkciót, csakúgy, mint Egressy Zoltán darabját, a 4x100-at. De ehhez az időszakhoz kötődik az is, amikor Kaszás Gergővel és Széles Lászlóval először játszottam együtt az IBS színpadon az Egymásban című Patrick Marber darabban, amelyből Closer/Közelebb címmel készült nagysikerű film.
– Ez alatt az idő alatt ért igazán színésszé, mert sok mindenben kipróbálhatta magát. Mégis nehezebb elindulni a pályán főiskola nélkül?
– Én úgy éreztem, nehezebb. A főiskoláról egyenesebb út vezet. Az ott tanító színészek, rendezők kapcsolataik révén sokkal inkább tudják egyengetni az ifjú színészpalánták útját. Az ott végzetteknek lényegesen egyszerűbb társulatot találniuk. Aki nem ebből a fészekből indul, annak kétszer olyan erővel kell bizonyítania, hogy észrevegyék, elismerjék. Utólag hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult a pályám. Sokszor gyötrelmesebb volt talán, de megedződtem.
– Pedig nem tartozik a legmagabiztosabb színészek közé...
– Aggódok és kételkedek. Az elmúlt évek megtanítottak arra, hogy ne legyenek szerepálmaim. Igazán nem is voltak soha. Mindig az adott feladat a legfontosabb. És az alkotó folyamat. Többször megéltem, hogy egy gyötrelmes, „nemszeretem” próbafolyamatot remek előadás követett. De olyan is volt, amikor jó hangulatú, felszabadult próbákból gyengébb, unalmasabb produkció született.
– Színészete igazán Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban teljesedett ki. Mik voltak a kedvenc előadások, szerepek?
– Itt valóban sok lehetőséget kaptam. Közülük számomra kiemelkedő a Száz év magány, amelyben egyik nagy vágyam teljesült, hogy igazi színészóriásokkal állhassak egy színpadon. Itt volt alkalmam Molnár Piroskával együtt játszani, ami tanulságos és felemelő is volt egyben. De emlékezetes számomra a Galambok is, amelyben nagyon karakteres idős asszonyt alakítottam, úgyhogy a smink nem segített. Belülről kellett „beleöregedni" a figurába. Azt hiszem, ez fordulópont volt színpadi életemben. Abban a szerepben, ami igazán az enyém lesz, teljesen el tudok merülni. Így voltam az Éjjeli menedékhely Násztyájával, ami elsőre rettenetesen nehéznek tűnt, aztán egyszer csak beszippantott. Eljött az a csodálatos pillanat, amikor már nem én beszéltem, hanem belőlem és általam az a másik személy szólalt meg. Ez az igazi boldogság, amikor egyszerre azt érzi az ember, hogy nem játszik, hanem már ő, az a másik ember.
– Mihez tudná hasonlítani ezt az érzést?
– Ez az a pillanat, amiért érdemes ezt az egészet csinálni. Egyfajta lebegés, repülés, ami talán csak az őszinte szerelem teljes be- és kiteljesüléséhez hasonlítható. Ilyen emlékezetes alakítások voltak az Emésztő tűzben Ella figurája is, de a Fekete Péter Claire Linakette-jét is nagyon szerettem.
– Amellett, hogy színésznő, anya is. Hogyan egyeztethető össze ez a két „szerep”?
– A fiunk, Benedek most már 13 éves, de amikor kicsi volt, nagyon nehéz volt a két szerepet összeegyeztetni. Számára eleinte a színház szó a mumust jelentette, mert az anyukája mindig oda ment és miatta nem volt vele. Ezt aztán azzal próbáltam kiegyensúlyozni, hogy az együtt töltött időket igyekeztem nagyon intenzívvé tenni. Aztán persze büszke volt már rám, ahogyan most is, amikor átvettem a Jászai-díjat.
– Ön és a férje, Csizmadia Tibor is színházi ember. Errefelé irányítják a fiukat, vagy óvják a színpadtól?
– Próbáljuk megmutatni neki, hogy a világ nem csak a színház. Van az életben más út is. Ugyanúgy értékelünk más, „polgári” szakmákat is, mint a mienket. Aztán, hogy Benedek merre indul majd, az az ő választása lesz.
Bozó Andrea
Miskolc, 1972. november 4.
Pálya: 1988 - 1991. Miskolci Nemzeti Színház stúdiója
1991 - 1995. Merlin Színészképző Műhely
1995 - 1999. Merlin Színház
1999 - 2000. Székesfehérvári Vörösmarty Színház
2000 - Junion Csoport, szabadúszó
2002 - Egri Gárdonyi Géza Színház
Díjak:
Vidor Fesztivál - legjobb női epizódalakítás (2005)
Páholy-díjak: Háromszor kapta meg az évad legjobb női alakítása díjat
Napsugár-díj (2005)
Premier-díj (2008)
Jászai-díj (2010)
– Nagyon mélyről indult belőlem ez a vágy. Nem voltam magamutogató, állandóan szereplő gyerek, akire azt mondják, na ebből biztos színész lesz. Belül mégis éreztem, hogy ez lesz a hivatásom. Aztán Miskolcon bekerültem a Szép Laci bácsi vezette színtársulathoz, ahol már el is dőlt, hogy ez lesz az utam. Érdekes, hogy az általam nagyon tisztelt kiváló színész, László Zsolt is Laci bácsinál indult és a Földesbe járt gimibe, mint én. Aztán bekerültem a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójába, ott már játszottam apróbb, de annál jobb szerepeket.
– De főiskolát nem végzett.
– Nem, bár érettségi után jelentkeztem, de a második rostán kiestem. Rémisztő emlékeket őrzök a felvételiről. Máig az ott uralkodó rideg hangulat érzete jár át, ha rágondolok. Szerencsére párhuzamosan jelentkeztem az akkor induló Merlin Színészképző Műhelybe, amit Jordán Tamás és Lázár Kati vezettek. Nagyon jó hangulatú négy esztendőt töltöttem ott. A hely légköre és Tamás színészete elvarázsolt. Őt is kitüntették ezen az ünnepen, ő a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át. Nem is jelentkeztem újra a főiskolára, mert hittem abban, hogy itt megtanulhatom a szakma alapjait.
– Ezek voltak a tanulóévek, de hogyan kezdődött igazán a pályája?
– A Merlin után Székesfehérvárra szerződtem, ahol akkor lett főrendező Horváth Péter, akinek a darabjában, a kerti mulatságban éppen most játszom egy szerepet. Amikor ő is megnézte az előadást nagy örömmel üdvözölhettük ismét egymást. Sajnos Péter túlságosan újszerű színházat akart csinálni és nem talált igazán megértésre a városban, csak egy évig volt ott és én is eljöttem. Szabadúszó lettem.
– Ez az időszak, ha jól tudom, leginkább alternatív színházi produkciókról szólt.
– Igen, visszajártam a Merlinbe és angol nyelvű előadásban is játszottam, vagy nagy sikerrel ment és utóbb már Egerben is láthatta a közönség a Jó pálinka itassa magát című produkciót, csakúgy, mint Egressy Zoltán darabját, a 4x100-at. De ehhez az időszakhoz kötődik az is, amikor Kaszás Gergővel és Széles Lászlóval először játszottam együtt az IBS színpadon az Egymásban című Patrick Marber darabban, amelyből Closer/Közelebb címmel készült nagysikerű film.
– Ez alatt az idő alatt ért igazán színésszé, mert sok mindenben kipróbálhatta magát. Mégis nehezebb elindulni a pályán főiskola nélkül?
– Én úgy éreztem, nehezebb. A főiskoláról egyenesebb út vezet. Az ott tanító színészek, rendezők kapcsolataik révén sokkal inkább tudják egyengetni az ifjú színészpalánták útját. Az ott végzetteknek lényegesen egyszerűbb társulatot találniuk. Aki nem ebből a fészekből indul, annak kétszer olyan erővel kell bizonyítania, hogy észrevegyék, elismerjék. Utólag hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult a pályám. Sokszor gyötrelmesebb volt talán, de megedződtem.
– Pedig nem tartozik a legmagabiztosabb színészek közé...
– Aggódok és kételkedek. Az elmúlt évek megtanítottak arra, hogy ne legyenek szerepálmaim. Igazán nem is voltak soha. Mindig az adott feladat a legfontosabb. És az alkotó folyamat. Többször megéltem, hogy egy gyötrelmes, „nemszeretem” próbafolyamatot remek előadás követett. De olyan is volt, amikor jó hangulatú, felszabadult próbákból gyengébb, unalmasabb produkció született.
– Színészete igazán Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban teljesedett ki. Mik voltak a kedvenc előadások, szerepek?
– Itt valóban sok lehetőséget kaptam. Közülük számomra kiemelkedő a Száz év magány, amelyben egyik nagy vágyam teljesült, hogy igazi színészóriásokkal állhassak egy színpadon. Itt volt alkalmam Molnár Piroskával együtt játszani, ami tanulságos és felemelő is volt egyben. De emlékezetes számomra a Galambok is, amelyben nagyon karakteres idős asszonyt alakítottam, úgyhogy a smink nem segített. Belülről kellett „beleöregedni" a figurába. Azt hiszem, ez fordulópont volt színpadi életemben. Abban a szerepben, ami igazán az enyém lesz, teljesen el tudok merülni. Így voltam az Éjjeli menedékhely Násztyájával, ami elsőre rettenetesen nehéznek tűnt, aztán egyszer csak beszippantott. Eljött az a csodálatos pillanat, amikor már nem én beszéltem, hanem belőlem és általam az a másik személy szólalt meg. Ez az igazi boldogság, amikor egyszerre azt érzi az ember, hogy nem játszik, hanem már ő, az a másik ember.
– Mihez tudná hasonlítani ezt az érzést?
– Ez az a pillanat, amiért érdemes ezt az egészet csinálni. Egyfajta lebegés, repülés, ami talán csak az őszinte szerelem teljes be- és kiteljesüléséhez hasonlítható. Ilyen emlékezetes alakítások voltak az Emésztő tűzben Ella figurája is, de a Fekete Péter Claire Linakette-jét is nagyon szerettem.
– Amellett, hogy színésznő, anya is. Hogyan egyeztethető össze ez a két „szerep”?
– A fiunk, Benedek most már 13 éves, de amikor kicsi volt, nagyon nehéz volt a két szerepet összeegyeztetni. Számára eleinte a színház szó a mumust jelentette, mert az anyukája mindig oda ment és miatta nem volt vele. Ezt aztán azzal próbáltam kiegyensúlyozni, hogy az együtt töltött időket igyekeztem nagyon intenzívvé tenni. Aztán persze büszke volt már rám, ahogyan most is, amikor átvettem a Jászai-díjat.
– Ön és a férje, Csizmadia Tibor is színházi ember. Errefelé irányítják a fiukat, vagy óvják a színpadtól?
– Próbáljuk megmutatni neki, hogy a világ nem csak a színház. Van az életben más út is. Ugyanúgy értékelünk más, „polgári” szakmákat is, mint a mienket. Aztán, hogy Benedek merre indul majd, az az ő választása lesz.
Bozó Andrea
Miskolc, 1972. november 4.
Pálya: 1988 - 1991. Miskolci Nemzeti Színház stúdiója
1991 - 1995. Merlin Színészképző Műhely
1995 - 1999. Merlin Színház
1999 - 2000. Székesfehérvári Vörösmarty Színház
2000 - Junion Csoport, szabadúszó
2002 - Egri Gárdonyi Géza Színház
Díjak:
Vidor Fesztivál - legjobb női epizódalakítás (2005)
Páholy-díjak: Háromszor kapta meg az évad legjobb női alakítása díjat
Napsugár-díj (2005)
Premier-díj (2008)
Jászai-díj (2010)
Egres Béla
Forrás: Heves Megyei Hírlap
