2010. március 30.
Eszenyi Enikő estje a Monodráma Fesztiválon
A gyönyörben NINCS középút, (csak egy kicsi)
 |
A szombaton kezdődő V. Nemzetközi Monodráma Fesztivál első „nagyszínpados” vendége Eszenyi Enikő volt. A művésznő A gyönyörben NINCS középút c. estjén kicsit rájátszva nőiességére nyitotta ki és feszítette végig a sanzonokon, operetteken nevelkedők és csámcsogók pupilláit, de azzal, hogy megtalálta a 21. századi, önmagát felépítő és néhány ironikus gesztussal le is romboló hősnő figuráját, beletalált a közönség „másik” felének szívébe is.
Kivételes nőiességével, bájával és személyiségével, híres operettekkel, sanzonokkal, kortárs irodalommal és egy remek zongoristával érkezett Eszenyi.
Az estet – mert azért itt színdarabról nem igazán beszélhetünk, főleg nem monodrámáról – áthatja a színésznőből áradó erotika, a testiség és a mélyről jövő nőiesség. Mindezt jöttek erősíteni a kortárs női irodalmárok szövegei is – többek között Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina –, amelyeket Darvas Ferenc, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész zenésített meg és kísért élőben. Volt itt minden, ami nő, a törékeny dívától a „vastag farkú” férfit „baszhatnékból” keresőig. És hogy ez mind megjelent, az köszönhető Eszenyi Enikő kivételes nőiességének. Annak a nőiességnek, amely ösztöneit és tudatosan megformált viselkedésformáit két órán keresztül át tudja adni közönségének.
Az előadás során a színésznő kellemesen illetlen. Kiszólogat a közönségnek, beszólogat a férfiaknak. Többször lejön a színpadról, és kap el néhány útjába eső, ma este inkább a zavartságtól gyengélkedő „erősebbik” neműt.
A komoly, klasszikus részeket hirtelen felváltják a könnyed, lazább számok. De mindez úgy, hogy szinte egész végig erős drámaiság feszeng a színpadon. S ezzel a drámaisággal nem megrökönyödést és elzárkózást vált ki, hanem együttérzést és sok nevetést Eszenyi Enikő. Nem a finom modorosságától lesz igazi nő a színpadon, hanem mindattól a varázslattól, amelyet kimódoltsága és természetes ösztöne egyszerre táplál. Kicsiny, rekedtes hangjával egyszerre tud törékennyé és felgerjedt vadmacskává is válni, pont olyanná, akikkel a férfiak mindig is akarnak, de igazából sosem mernek…
A kisebb térre tervezett színpaddal jól játszik Eszenyi. Az előadás során maga tologálja, alakítja díszletét. Azt a díszletet, amely kicsit giccses ugyan, de a fűzőkbe csomagolt oszlopok, a selyemfüggöny és a bugyiba bújtatott női alsótestek mindenképp erősítik a hangulatot.
A színésznő mellett és a zongora mögött szelíden és szerényen megbújó Darvas Ferenc játéka önmagában is élményszámba megy, de kiváló és nagyon összeszokott párost alkotnak Eszenyi Enikővel.
Ez a dalban, operettben, kupléban, versben, novellában stb. előadott válogatás egy olyan szeletet mutatott a nőkből, amelyet valójában mindig is ismertünk, csak nem mindig így láthattunk. S ezt a szeletet egy olyan színésznőtől kaptuk, akit mindig is ismertünk, de sajnos Egerben nem sokszor láthatunk.
Az estet – mert azért itt színdarabról nem igazán beszélhetünk, főleg nem monodrámáról – áthatja a színésznőből áradó erotika, a testiség és a mélyről jövő nőiesség. Mindezt jöttek erősíteni a kortárs női irodalmárok szövegei is – többek között Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina –, amelyeket Darvas Ferenc, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész zenésített meg és kísért élőben. Volt itt minden, ami nő, a törékeny dívától a „vastag farkú” férfit „baszhatnékból” keresőig. És hogy ez mind megjelent, az köszönhető Eszenyi Enikő kivételes nőiességének. Annak a nőiességnek, amely ösztöneit és tudatosan megformált viselkedésformáit két órán keresztül át tudja adni közönségének.
Az előadás során a színésznő kellemesen illetlen. Kiszólogat a közönségnek, beszólogat a férfiaknak. Többször lejön a színpadról, és kap el néhány útjába eső, ma este inkább a zavartságtól gyengélkedő „erősebbik” neműt.
A komoly, klasszikus részeket hirtelen felváltják a könnyed, lazább számok. De mindez úgy, hogy szinte egész végig erős drámaiság feszeng a színpadon. S ezzel a drámaisággal nem megrökönyödést és elzárkózást vált ki, hanem együttérzést és sok nevetést Eszenyi Enikő. Nem a finom modorosságától lesz igazi nő a színpadon, hanem mindattól a varázslattól, amelyet kimódoltsága és természetes ösztöne egyszerre táplál. Kicsiny, rekedtes hangjával egyszerre tud törékennyé és felgerjedt vadmacskává is válni, pont olyanná, akikkel a férfiak mindig is akarnak, de igazából sosem mernek…
A kisebb térre tervezett színpaddal jól játszik Eszenyi. Az előadás során maga tologálja, alakítja díszletét. Azt a díszletet, amely kicsit giccses ugyan, de a fűzőkbe csomagolt oszlopok, a selyemfüggöny és a bugyiba bújtatott női alsótestek mindenképp erősítik a hangulatot.
A színésznő mellett és a zongora mögött szelíden és szerényen megbújó Darvas Ferenc játéka önmagában is élményszámba megy, de kiváló és nagyon összeszokott párost alkotnak Eszenyi Enikővel.
Ez a dalban, operettben, kupléban, versben, novellában stb. előadott válogatás egy olyan szeletet mutatott a nőkből, amelyet valójában mindig is ismertünk, csak nem mindig így láthattunk. S ezt a szeletet egy olyan színésznőtől kaptuk, akit mindig is ismertünk, de sajnos Egerben nem sokszor láthatunk.
Magyar Krisztián
Forrás: egriszin.hu
