Ha tavasz, akkor fesztivál, s ha fesztivál, akkor kétévente monodrámák az egri Gárdonyi Géza Színházban. Ez az évek óta tartó hagyomány folytatódott kikelet havának utolsó napjaiban. A fellépők névsorából már látható volt, hogy nem akármilyen eseménysor vár a publikumra, aztán ahogy teltek a napok és egymást követték a produkciók, már kiviláglott, hogy olyan válogatást láthatnak itt, melynek darabjai egyenként is kiválóak, de így együtt, egy csokorba gyűjtve a legrangosabb színházi találkozók sorába emelték ezt az egrit. Láthatóan a legnagyobb nevű aktoroknak, mint Eszenyi Enikőnek, Csákányi Eszternek vagy épp Kern Andrásnak is fontos volt, hogy jelen legyenek a fesztiválon, s ha már itt vannak, akkor mindent megmutassanak magukból. Nem haknizni érkeztek, hanem élményt adni és élményt kapni. Mert láthatóan egri színpadra állni, az itteni közönség előtt megmutatkozni fontossá vált, rangot jelent a honi színházi közéletben. Ezt a rangot pedig az itteni társulat vívta ki, melynek megítélése országosan a legmagasabbak között áll.
Lehet, hogy csak a véletlen, pontosabban az egyeztetési anomáliák szeszélye okozta, hogy még az előadások sorrendje is mintha meghatározott dramaturgia szerint alakult volna.
A történelem ez alkalommal leginkább a huszadik századhoz kötötte a szerzőket, előadókat s így a nézőket is. A századelő és a Nyugat szelleme lengte be a teátrum termeit. Kezdve mindezt egy örömteli hazatéréssel. Fesztbaum Bélát ugyanis végre itthon láthatta a nagyérdemű, mégpedig nem is akármilyen produkcióban. Kosztolányi Dezső verseiből, prózai alkotásaiból hozott haza egy estet, A léggömb elrepül címmel, melyben magával ragadóan idézte meg a kiváló költő-író-publicistát, s a kort, a szellemet, melyben alkotott. Fesztbaum műveli és teszi a csodát. Úgy, ahogyan csak a legnagyobb színészek képesek. Fesztbaum Béla fellépése egyébként is pótolt egy fájó hiányt. Az egri fiú jóvoltából legalább egy ilyen félig-meddig hazai alkotás is kerülhetett a műsorba, ha már idén a Gárdonyi Géza Színháznak nem volt olyan alkotása, melyet megmutathatott volna a fesztiválon.
Ugyanebből a korból, miliőből és persze a 100 éves Nyugatból szemelgetett Pregitzer Fruzsina is, aki a nyíregyházi Mózicz Zsigmond Színházból hozta el a hevesi megyeszékhelyre az Olt Tamás rendezte, Nem viccelek, csak játszom című estjét. S valóban szó sem volt itt viccről, sokkal inkább egy színésznő rengeteg arcáról, tehetségről és persze történelmünk gyakran oly borzongatóan hűvös szeleiről.
A történelemtől áthatott előadások sorában legmesszebbre Tóth-Máté Miklós nyúlt, amikor a református prédikátornak, a Biblia magyarra fordítójának élete nyomán írt drámát Én, Károli Gáspár címmel. A debreceni Csokonai Színházban, Árkosi Árpád rendezésében bemutatott kiváló alkotást Kóti Árpád hozta el Egerbe, aki ezzel a bemutatóval ünnepelte pályára lépésének 50. évfordulóját. Egerben igazi megszentelt alkalom volt hallani a kálvinista prédikátorok ajkain megedzett veretes, erőteljes szavakat.
Aztán volt azért olyan pillanat is, amikor a színházművészet csúcsairól kicsit lejjebb kellett tekinteni. Nem kiemelt időpontban és helyen került a műsorrendbe egy Petőfi-klasszikus, A helység kalapácsának átirata Szeretnek az istenek engem címmel, Jankovics Péter előadásában. Ám ez, ha nem is szakadék volt a csúcsokhoz képest, de legalábbis lejtő.
Persze nem maradhattunk szüzek napjaink, kapcsolataink problémáitól sem. Jó néhány manapság játszódó, éppen a nő-férfi viszonyt boncolgató, megérteni próbáló alkotás is színre került. A sort mindjárt egy igazi ikon nyitotta, a kiváló színész, rendező és színházigazgató: Eszenyi Enikő, aki végtelen könnyedséggel csavarta ujja köré pillanatok alatt közönségét, mai szerzők – főleg hölgyek – szövegeivel. Fölbukkant mások mellett Karafiát Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Nagy Gabi, Rakovszki Zsuzsa és Tóth Krisztina is. A laza szövésű előadásban a zongoránál Darvas Ferenc volt a Kossuth-díjas művésznő partnere.
Hasonlóan magyar tollból eredő darabbal kápráztatta el a publikumot a magyar színjátszás másik nagyasszonya, Csákányi Eszter, aki nyelvünk csodáinak egyik legeredményesebb kiaknázójától, Parti Nagy Lajostól hozta el A hét asszonyát Anger Zsolt rendezésében, méltán aratva sikert számtalan szerepben megmutatva tehetségét.
Valami hasonlót láthattunk Györgyi Annától, aki ugyan nem magyar, hanem brit szerző, mégpedig Arnold Wesker színművét, az Annie, Anna, Annabellát mutatta be. A darab három nő életébe enged bepillantást. Ezeknek a sorsoknak a mélysége – éppen a Parti Nagy-szövegek és -alakok mellett – bizony szerényebbnek tűnnek, Györgyi Anna mégis képes volt igazi, nekünk is érdekes figurákat megmutatni.
A legismertebb ebben a sorban egy igazi klasszikus, a Shirley Valentine volt, melyet a kiváló Vándor Éva mutatott meg szórakoztatóan és kifogástalanul. De hogy ne tetőzzön a nőuralom, hát a zárónapon még találkozhatott a nagyérdemű egy újabb kiváló magyar szerző, Háy János történeteivel is, Rátóti Zoltán előadásában, Házasságon innen és túl címmel, mely eszköztelenségével csak a leírt és kimondott szavak kegyetlen erejével aratott méltán nagy sikert.
Az emberi kapcsolatokat persze nem csak szavakban, de mozdulatokkal is lehet és kell értelmezni. Erre tett frappáns kísérletet Ladányi Andrea, a kiváló táncos és a dobos Borlai Gergő, akik egészen különleges élménnyel ajándékoztak meg. Csodálatra méltó pillanatokat szerezve, amint a két művész eggyé válva, a dobos a táncos kezeivel fogva a dobverőt szólaltatta meg a legelképesztőbb ritmusokat.
Ebből a sorból – mely mindennapjainkat, gyarló önmagunkat vett nagyító lencse alá – kilógott valamelyest Sztárek Andrea Margarida Asszonya, ami egy talán számunkra kevésbé ismerős szituációba repített Roberto Athayde brazil szerző tragikomédiájával, melyben hatalmas erők, kétségek és kétségbeesés lüktetett.
Persze mindez „csak” színház. S ki tudná ezt jobban, mint A kellékes. Főleg, ha ez a bizonyos kellékes a Kern András bőrébe bújik. Vagy fordítva. Itt a határvonal már teljesen bizonytalan, hogy hol kezdődik a Kern, és hol a szerep. Meg hogy mennyi ebből az eredeti szerző, Eberhard Streul és mennyi a már megint fölbukkanó Parti Nagy Lajos, aki magyarrá fordította mindezt. És akkor még ott billeg azon a bizonyos labilis határvonalon Ilan Eldad a rendező is. Na persze mindegy is. A lényeg az, hogy egy kicsit belekukucskálhassunk mindabba, ami a színfalak mögött, a reflektorok csóváin kívül történik egy teátrumban. Bár aki jól figyelt és a lelkét is elvitte a Monodráma Fesztivál előadásaira, annak lehet valami fogalma minderről. Itt a néző is úgy érezhette, ő is képes lenne – ennyi tapasztalattal – igazán jó előadást csinálni.
De a Kerné azért jobb…!

A szlovák keret és az erdélyi gerinc
Mintegy keretbe foglalta ezt az öt napot két Szlovákiából érkezett produkció. Az első előadás, egy igazi one man – na jó, sokkal inkább one woman – show volt Hamletgép címmel, melyet egy sugárzóan tehetséges fiatal művésznő, Slávka Daubnerová adott elő izgalmas modern szcenikai megoldásokkal teletűzdelt produkciójában, melyet ő maga rendezett, sőt a díszlet is őt dicsérte. Az eseménysorozat kiváló slusszpoénjaként Vojta Svejda Albert parázik című „beszari pantomimje” szintén északi szomszédunktól érkezett, s mintegy megkoronázta az öt nap színházi élményeit, még ha ez a korona kicsit csálén, a féktelen humor által félrecsapva került is a fesztivál feje búbjára. A nemzetköziséget igazolandó a seregszemle tengelyében kapott méltó helyet egy, ugyan határainkon túlról érkezett, mégis magyar nyelven megszólaló mű, Aline Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című alkotása. Ebben Tapasztó Ernő rendezésében az Aradi Kamaraszínház kiváló színésze, Harsányi Attila állította elénk a nürnbergi perben tényleges életfogytiglanra ítélt, öngyilkossága előtti önigazolás és önmarcangolás labirintusában, mégis egy talpalatnyi cella fekete-fehér falai közt tévelygő náci vezetőt. Súlyos, a végletekig kemény, folyamatos feszültséget árasztó, kifogástalan alakítása talán az egész fesztivál legjobb darabjává emelte ezt a produkciót.

Monomusic: esti zenélés új barátokkal

Ha már a fesztivál estéin átívelt a történelem, akkor az éjszaka sem maradhatott a história nélkül. Ugyanis a színház aulájában, mely ilyenkorra klubbá alakult, kiváló muzsikusok repítették a nagyérdeműt a múltba. Darvas Ferenc a filmzenék történetébe vitte el a nagyérdeműt, de virtuozitásáról és fejszámoló tudományáról is tanúbizonyságot tett. Falusi Mariann és minitársulata pedig igazi zenés történelmi tablót festett a zivataros huszadik századról. A fantasztikus Szalóki Ági Juhász Gábor és Lamm Dávid társaságában pedig Karády-dalokat, mai magyar költők verseit és persze népdalokat is énekelt őszinte közvetlenséggel. Aztán egy igazi legenda, Bornai Tibor is Egerben vendégeskedett, aki az ötvenes években született, a rendszerváltást felnőtt fejjel megélt emberek történetét, érzéseit láttatta sajátos szemüvegén keresztül. A zárónap pedig igazi hazai ízeket hozott. Ekkor lépett ugyanis a miniszínpadra az egriek kedvence Herczeg Flóra, aki Gonda László kíséretében Karády Katalintól és a nem is oly régi múlt legnagyobb slágereiből válogatott erre az alkalomra.
Ezek az igazi zenei csemegék mintegy megkoronázták az V. Monodráma Fesztivál amúgy is színes napjait.


Önfeledt játék nem csak gyerekeknek

Hagyomány, hogy a monodráma-fesztiválon gondolnak a legkisebbekre is. Délelőttönként, amikor a legkiválóbb honi bábművészek lépnek színpadra, a gyerekeké a terep.
Idén sajnos kicsit nyögvenyelősen kezdődött a nekik szánt sorozat. Úgy látszik, a családok nem kaptak az alkalmon, hogy megörvendeztessék az apróságokat vasárnap délelőtt. Így Fabók Mariann és bábjai viszonylag szűk közönség előtt mutatkozhattak be. Pedig a fiatal művésznő Návay Ákos „főkolompossal” közösen a halhatatlanság országába repítette el az érdeklődőket igazán szép és izgalmas mesevilágot varázsolva a stúdiószínpad terébe.
A hétköznapok azonban már mindenképpen a gyerekek ünnepévé nemesedtek. A nézőtér ekkor már zsúfolásig telt óvodásokkal és kisiskolásokkal, akik csodálattal nézhették Szabó Balázst és mindentudó, mindent elrejtő és megmutató hatalmas fagömbjét, melynek titkos rekeszeiből, fiókjaiból kerültek elő a játszótársak, az éneklő királyfi, aki persze minden ármány ellenére megtalálja a párját, s elfoglalhatja atyja trónját.
Badacsonyi Angéla Zsiga föstő történetével örvendeztette meg a gyermekeket, mesekönyvként lapozható ötletes játékterében. S ha már könyv, hát nem mellékesek azok a szövegek, mesék sem, amiket megelevenített. Mert olyan klasszikus mesélő talán nem is élt több a Földön, mint Lázár Ervin, akinek írásaiból született ez a rendkívüli előadás. Mert ő képes volt úgy írni, hogy gyerekek és felnőttek egyformán élvezhetik szavainak zengését, történeteit.
A sorozat slusszpoénját pedig Futó Ákos hozta Egerbe, aki Pöttöm Panna történetét elevenítette meg Hundertwasser mester stílusában megalkotott jól működő díszletében, zajos sikert aratva.